Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - Renáte Künast német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter asszony és kísérete köszöntése - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
2694 mert egyszerűen nem kaphatták meg azt az emelt szintű fogyatékossági támogatást, amire most a lehetőséget meg fogjuk teremteni. Az adóerőkép ességgel kapcsolatban néhány gondolatot szeretnék elmondani. Való igaz, hogy az adóerőképesség megteremtését még a '9498 közötti kormány indította el. A végrehajtás a Fidesz vezette koalícióra maradt, és be kell látni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt bizony nem sikerült megfelelően, harmonikusan megvalósítani. Való igaz, hogy a szolidaritási elvnek érvényesülnie kell. Ezt senki nem vitatja, senki nem vitatta. Viszont egy másik nagyon fontos szempontot is figyelni kell, azt, hogy a fejlődésre képes tel epüléseket olyan mértékben sújtani az adóerőképesség miatti elvonással, mint amilyen mértékben például Budaörsöt sújtották az elmúlt időszakban, három év alatt vagy négy év alatt közel 3 milliárd forintos elvonást eszközöltek az adóerőképességen keresztü l, ez azért, úgy gondolom, nemzetgazdasági szempontjából nem helyénvaló, hiszen azt tudni kell, hogy éppen azoknál a településeknél, ahol megfelelő adóerőképesség mutatkozik, ott bizony a nemzetgazdaság fejlődése is nagyobb mértékű, vagy nagyobb mértékben járulnak hozzá a nemzetgazdaság fejlődéséhez. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. A következő kétperces hozzászóló Páva Zoltán, Magyar Szocialista Párt, megadom a szót. PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Amikor négy évvel ezelőtt mi is ugyanilyen részleteiben szétszedtük a költségvetést, akkor azt mondták az akkor kormánypárti sorban ülő képviselőtársaim, polgármesterek, hogy várjuk meg a végét. Én is ezt tudnám javasolni. Mert azért azt el kell mon dani, hogy az önkormányzatok alapvetően azért kerültek ilyen nehéz helyzetbe, mert a kétéves költségvetés óriási terheket rótt rájuk, és igaza van Keller Lászlónak (Babák Mihály: Miről beszélsz?) , amikor elmondta azt, hogy igenis az alacsonyan tervezett in fláció kedvez. Babák képviselőtársam, én is illedelmesen végighallgattalak téged, tedd már meg te is velem szemben! (Babák Mihály: Megteszem.) Hadd mondjam el, Szita Károly úr elmondta az OTP által szervezett önkormányzati tanácskozáson, hogy ez azt eredmé nyezte, hogy a főváros 53 százalékkal, a városok 37 százalékkal, a községek pedig 58 százalékkal emelték a hitelállományukat az elmúlt négy évben. A gond az, hogy mindezt működésre kellett fordítanunk, és ezért vagyunk ilyen helyzetben. Hadd mondjak el azé rt egy konkrét példát: a Volánnal megállapodtam abban, hogy 7 százalékos tarifaemelésre kerüljön sor, ezt elbírta volna Komló lakossága. Ezzel szemben jön a minisztériumtól az ukáz, hogy csak 5 százalékban vagyunk benne. Tudomásul kellett vennem, a 12 mill ió forintot nekünk kellett kifizetni. Ilyen anomáliákat, ilyen igazságtalanságokat szült mindez. Úgy ítélem meg, hogy hamarosan el kell készítenünk a költségvetési koncepciót, ebben benne van, hogy jóval több pénz kerül az önkormányzatokhoz. Az más kérdés, hogy milyen megkötöttségekkel jár, és hogyan lehet mindezeket felhasználni. Ezeken kell majd nekünk módosítani, és ezeken kell segíteni. Körömi Attilának pedig azt szeretném mondani, kedves Attila, hogy ha nem azzal foglalkoztatok volna egy éven keresztül , hogy hogyan lehet elmozdítani a 6os út megépítésére szerveződött civil szervezet éléről Wekler Ferencet, akkor egész biztos, hogy előrébb járnánk a 6os út megépítésében; és nem tudom, hova lett az a 200 millió forint, amiről te itt beszélsz. Köszönöm s zépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Szintén két percben megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) :