Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - Renáte Künast német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter asszony és kísérete köszöntése - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
2672 Hová nyúlhatott ebben a h elyzetben egy ellenzéki képviselő? Megpróbált más tárcához nyúlni, amely legalább e nevesítettek között nem szerepelt, vagy pedig megpróbált ahhoz a tartalékhoz nyúlni, azaz fedezeti forrás megjelölése nélküli javaslatot készíteni, amely lehetőséget teremt ett arra, hogy valamilyen formában a javaslata mégiscsak éljen. Ebben az a szomorú, képviselőtársaim, és itt elsősorban Veres János képviselőtársamhoz szólnék, hogy én nem találtam ezek között a javaslatok között egyetlenegy olyat sem, amely, bár baráti be szélgetések során számos esetben elhangzott, hogy okszerű, jogszerű és igény lenne rá, mégis támogatásra talált volna az önök soraiban, talán pontosan ennek eredményeképpen. De azt hiszem, hogy ezek mindmind fontosak, nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valóba n eljussunk az európai uniós út végére. (Taps az ellenzék soraiból.) Renáte Künast német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter asszony és kísérete köszöntése ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg , hogy tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló Renáte Künast német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter asszonyt (Taps. - Renáte Künast felállva köszöni meg a tapsot.), valamint az általa vezetett delegáció tagjait, akik a magyar mező gazdasági miniszter meghívására érkeztek hazánkba. Magyarországi megbeszéléseikhez sok sikert kívánok! (Taps.) A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Harrach Péter) : F olytatjuk a kétperces felszólalások sorát. Következik Toller László képviselő úr, MSZPfrakció. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szita Károly! - volt elvtársam (Derültség.) , barátom és polgá rmestertársam. Az általános vita keretei között már szót váltottunk az önkormányzatok költségvetéséről, és itt jelentősebb érvbeli különbség nincs, szemléletbeli különbség viszont van, hiszen ön azt állította, hogy az 50 százalékos bérnek nincs fedezete. V an; ez a belső költségvetés megítélésének a kérdése, hogy azt a forrást, amit a kormány összességében biztosít - ez lehet normatív támogatás, megosztott bevétel, átengedett jövedelem, meg nem tudom, micsoda, tehát sok minden előfordulhat a költségvetés ker etei között , az fedezie az 50 százalékos bérnövekményt. Biztosan látjuk, hogy azzal a konstrukcióval, amit Veres János felvázolt, egy apró korrekcióval ez fedezhető. Más kérdés az, hogy utána egy önkormányzati költségvetésen belül mire jut. Ha úgy céloz zuk meg a fejlesztési elképzeléseinket, hogy mindenféle helyet biztosítunk ahhoz, hogy egy olyan megkerülő utat építsünk, amely nem jön sehonnan és nem megy sehova (Derültség az MSZP soraiban.) az elkövetkezendő harminc évben, akkor valószínűleg rossz volt a forrásfelhasználás, tehát módosítani kell, erre nem kellett volna elkölteni a pénzt. Vagy mi biztosan nem hirdetünk Pécsett ingyenes szemétszállítást úgy, hogy közben kommunális adót kivetettünk a lakosságra; úgy ingyenes, hogy befizeti hozzám a kommuná lis adót, én meg kifizetem a céget. Hogy milyen elvi alapon és milyen elszámolás alapján, ezt majd egy ÁSZvizsgálat el fogja dönteni.