Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Bejelentés az ügyrendi bizottság általános érvényű állásfoglalásáról: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
2588 döntéseiben se játszhassanak szerepet önös pártpolitikai szempontok vagy bizonyos személyek nemzetközi elfogadottságának törekvése. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm a kép viselő úr felszólalását. Az MDF képviselőcsoportja nevében Herényi Károly frakcióvezető úr kíván felszólalni. Öné a szó. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum is örömmel üdvözli, hogy a régi hagyomány újra életre kelt, és megindultak fontos, nemzetünk érdekeit érintő kérdésekben a négypárti egyeztetések. Ha ezek az egyeztetések egy kicsit korábban kezdődtek volna, korábban indulnak, akkor elejét vehettük volna olyan vitáknak, amel yek senkinek sem használtak. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy Magyarország kezd fölértékelődni; hála istennek, ezt örömmel nyugtázzuk, és az új kihívásoknak meg kell felelnünk. A kormány felelőssége kettős, hiszen egyfelől képviseli a magyar nemzetet, a Magyar Köztársaságot nemzetközi fórumokon, egyeztetéseken, NATOban, EUcsatlakozási tárgyalásokon, de van felelőssége abban is, hogy az eredményesség belpolitikai feltételeit megteremtse. Az a hang, amelyet most a miniszterelnök úr választott és megütöt t, amivel ezt az egész kérdést kezelte, üdvözlendő. Abban bízunk, hogy példaként fog működni az ön felszólalása, és kormányának minden tagja hasonló hangot megütve fog belpolitikai kérdésekben megszólalni és hozzászólni. A nemzet érdeke ezt alapvetően megk ívánja. Nemzetközi fórumokon, sajtóban, ha a Magyar Köztársaságot támadás éri, akkor a magyar kormány kötelessége - mint minden magyar állampolgár képviselője , hogy ezeket a támadásokat visszaverje, még akkor is, ha jelenleg ellenzéki, volt kormánypárti erőket céloznak és érintenek ezek a támadások, mert Magyarország egy és oszthatatlan, és mindannyiunkért ki kell állni. A nemzetközi helyzetben való részvételünk, a nemzetközi körülmények között való eredményes részvételünk alapvető feltétele, hogy a belpo litikai egység, a belpolitikai összefogás, az egyetértés legyen meg, és ebben a kormánynak kiemelt feladata van. Egyébként a négypárti egyeztetésen a múlt hét végén hosszas tájékoztatást kaptunk a NATObővítésről. A Magyar Demokrata Fórum, mint aki régóta szorgalmazta, örömmel üdvözli, hogy szomszédos országaink is a NATO tagországai közé léphetnek. Ennek biztonságpolitikai okain kívül szerintünk fontos az is, hogy Szlovákiában és Romániában, Erdélyben élő magyar honfitársaink helyzete a csatlakozást követő en, ha áttételesen is, de bizonyosan javulhat. Tájékoztatást kaptunk arról, hogy a 30 milliárd forint felajánlás négy évre elosztva a honvédelmi költségvetésben kerül felhasználásra, de ha a kormányzat nem figyel oda, és ha előre nem tervezzük a NATOfelké résekből adódó költségvetési kiadásainkat, akkor ez a 30 milliárd forint kevésnek bizonyulhat ahhoz, hogy a parlamenti pártok által elfogadott és támogatott haderőfejlesztési reform tízesztendős programja teljesüljön, hogy vállalásainkat teljesíteni tudju k. Bízom abban, hogy ez a mai hozzászólás nemcsak a világ biztonságpolitikájában jelent egy új korszakot, hanem a magyar belpolitikában is egy új korszakot nyithat, és az elkövetkezendő esztendőkben, hiszen különös kényszer ez számunkra, szükségszerűség az uniós csatlakozás vonatkozásában is, hogy a nemzetet érintő nagy és komoly kérdésekben konszenzusra jussunk, hogy tudjunk túllépni kicsinyes érdekeinken, pártpolitikai érdekeinken, és egy dolog lebegjen a szemünk előtt: a nemzet érdekei. Ha ezt így tesszü k, akkor ez az évezred a nemzet számára sikeres lehet, talán sikeresebb, mint amit a hátunk mögött hagytunk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az MDF soraiban.)