Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 17 (19. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
258 A kétéves költségvetést önök alkották, és természetesen ebben meg kellett volna teremteni a rendeletekhez, a törvényekhez, a feladatokhoz a költségvetési fedezetet. Ezt nem tették meg, pénzt nem rendeltek melléje. Az év első két hónapjában eddig a földhivatalokhoz 240 ezer részaránytulajdonos kérelme érkezett meg, 82 ezer földrészlet 1,2 millió hektár területére jelentettek be igényt. Ö n is fölmérheti ennek a nagyságrendjét, hogy milyen jelentős pénzösszeget igényel a földhivataloknak, hogy ezt végre tudják hajtani. A mi megítélésünk szerint ez 78 milliárd forintba kerül. Tisztelt Képviselő Úr! A földhivatalok rendkívül leterheltek, a f öldhasználati nyilvántartás és bizonyos elmaradások leküzdése is hihetetlenül nagy feladat számukra. Ennek ellenére mi azon az állásponton vagyunk, hogy jogos és szükségszerű, hogy azok a földterületek, azon aranykoronafedezetek, amelyek a művelni akaró, tehát a gazdálkodó embereknek a tevékenységét segítik, legyenek kimérve először és mindenekelőtt, és természetesen minden jogos igényt szeretnénk kielégíteni, de felhívom a figyelmét, hogy teljesen irracionális olyan földterületek állami pénzen való kiméré se, amikor az első szántás után ki fogják dobálni a karókat. Semmivel nem tudják magasabb értéken eladni vagy haszonbérbe adni ezeket a területeket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát az önök intézkedését még racionaliz álni is kell. (Kékkői Zoltán közbeszólása.) Kérem a válaszom elfogadását. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor. Tállai András, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Eva = egymillió vállalkozó arculcsapása” címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra László Csaba pénzügyminiszter urat jelölte ki. Megkérdezem Tállai András képviselő urat, hogy elfogadjae a vál aszadó személyét. (Jelzésre:) Tállai András nem tartózkodik az ülésteremben. Révész Máriusz, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Mennyit ér az ön szava?” címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt vál aszadásra Magyar Bálint oktatási minisztert jelölte ki. Megkérdezem Révész Máriusz képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Révész Máriusz nem tartózkodik az ülésteremben. Ezért öt perc technikai szünetet tartunk, és kérem a képv iselő urakat, szíveskedjenek bejönni az Országgyűlés üléstermébe. Elnézést kérünk mindenkitől, de a szokásosnál korábbi időpontban értünk az azonnali kérdésekhez. Kérem az öt perc technikai szünet alatt a képviselő urakat az ülésterembe behívni! Köszönöm. (Rövid szünet.) (11.50) Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Révész Máriusz, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a mi niszterelnöknek: “Mennyit ér az ön szava?” címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Magyar Bálint oktatási minisztert jelölte ki. Megkérdezem Révész Máriusz urat, elfogadjae a válaszadó személyét.