Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 20 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - VITÁNYI IVÁN (MSZP):
2487 Ezt ismerték és tudták Széchenyi és Kölcsey, Eötvös és Klebelsberg. Nem tudták azok, akik csak az udvari kultúrát, a reprezentatív kultúrát akarták fejleszteni és támogatni, nem a nép, a társadalomkultúrát, és nem tudták azok, akik a kultúrára csak a maradékelv alapján j uttattak pénzt, magyarul az EUban amúgy sem konform moslékkal etették a kultúrát. Mit mutat most a lakmuszpapír? Ehhez persze meg kell nézni a környezetet. A környezet azt jelenti, mint az előző vita is mutatta, hogy akárhonnan nézzük - és nem a felelősök et keresve , az elmúlt években a gazdasági fejlődés üteme lecsökkent. Nemcsak ahhoz a 7 százalékhoz képest, amit valamikor beígértek, de sosem valósult meg, hanem ahhoz az arányhoz képest is, ami a kilencvenes évek közepén és végén megvalósult. (10.30) És ezt nem lehet úgy mérni Európához, hogy mi jobban állunk ebből a szempontból, mint Európa nálunk fejlettebb részei, mert az ősi törvény szerint, ahol a fejlődés hátrébbról indul, és olyan irányba halad, ami másutt már megvalósult, mindig néhány százalékkal gyorsabb fejlődés lehetséges. Másrészt, szintén nem azt keresve, hogy miből származik: a költségvetés hiánya nagy. Harmadrészt pedig: Európa és a világgazdaság fejlődése sem kecsegtet azzal, hogy most, finoman szólva, a hirtelen ugrások korszak a fog következni. Tehát ez a költségvetés, a kemény szükségletek és a kemény paraméterek következtében, nem a nagy nekifutás, nem a nagy ugrás költségvetése, de arra kell vigyázni, és arra vigyáz ez a költségvetés, hogy ne legyen a látványos visszavonulásé sem, hanem a megtartásé, a felkészülésé, az előrelépésé. Ez a helyzet a kultúra költségvetését, a kultúra támogatását és a kultúra helyzetét illetően nem pusztán magyar helyzet. A múlt héten részt vettem a Cultural Information and Research Centres Liaison in Europe, tehát az európai kulturális és kutatási információs központok európai szervezete ülésén, ahol éppen arról beszéltek, hogy a mostanig változó gazdasági helyzetben az állam, a gazdaság és a civil társadalom háromszögében hogyan lehet a kultúra he lyzetét stabilizálni. És erre vannak olyan módszerek, amelyek újak lehetnek, és amelyek segíteni tudnak, mindenesetre itt egy közös gondolkodásról van szó. Én úgy látom, hogy a jelenlegi költségvetés kulturális része, mint lakmuszpapír, azt mutatja, hogy n álunk is megindult ez a gondolkodás. Jó jel, hogy a kultúrát, szellemi hadtápnak tekintve nem ültették az utolsó sorba, nem nyirbálták meg olyan módon, mint ahogy más hasonló alkalmakkor megtörtént, hanem figyelembe vették a kultúra fejlődésének törvényeit és következményeit. Ebben az értelemben az az összeg, ami a kultúrára jut, az előző költségvetésekkel szemben emelkedést mutat. Itt persze szemben áll a számokkal való azon bűvészkedés, amely már akkor is így volt, amikor 1998ban ugyanerről a helyről kel lett elmondanom, amikor azt mondták, hogy a kultúra költségvetése ennyivel és ennyivel növekedett, de azáltal növekedett, hogy a kulturális tárcába bevonták az eddig ott nem szereplő egyházi ügyeket, és annak a költségvetését hozzácsapva, a tárca költségve tése persze ennyire nőtt. Most pedig az történt, hogy eltávozott a kulturális tárca feladatköréből az egyházi ügyek kezelése, és megszűnt néhány olyan program, amelyet befejeztek. Ha ezeket levonjuk, mert le kell vonni, mert nem idetartozik, mert máshol sz erepel a költségvetésben, akkor a kulturális tárca költségkeretei szolidan bár, de tisztességesen nőnek. Ez a helyzet ígéretes és reménykeltő. Megmarad a kultúrának az a felső emelete, amely az előző években különleges figyelemben részesült, tehát megmarad nak a magas kultúrára fordított összegek - az Operaházra, a Nemzeti Színházra, a nemzeti intézményekre; sőt, nő a színházakra vonatkozó támogatás; nő a filmművészet támogatása, különös tekintettel arra is, hogy nem pusztán a reprezentatív kultúrára, az áll ami reprezentáció céljait szolgáló filmekre, hanem az egész filmkultúrára vonatkozóan. Tartalmazza ez a költségvetés azt a béremelést, ami ha nem is volt egészséges, de a kultúra munkásai számára történelmi igazságszolgáltatást jelentett, vagyis legalábbis annak az első jelét. És ha kevéssel is, de nem lényegtelenül több az az összeg, amelyet ez a költségvetés a társadalom
