Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 20 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz):
2482 és nem vesszük figyelemb e azt, aki ennek a célja volt, nevezetesen az alacsony béren élő embereket; onnan indulnék el. Aztán a közgazdasági betekintés hamarosan elvezet bennünket oda, hogy a minimálbér felemelése 19ről 4050 ezer forintra mit jelent annak a munkaadónak, akit Kov ács Tibor képviselő úr és mások ismételten emlegetnek a hetek során. Ha megnézzük a rugalmasságát a munka iránti keresletnek, akkor azt látjuk, közgazdasági analízis mutatja, hogy igen kicsi, nagyon jelentéktelen volt az a szám, amely a munkahelyek elveszt ését eredményezte ennek nyomán. Ugyanis a legtöbb vállalkozó - és erre számos példa volt - amit tett, az, amit a vállalkozó logikusan tesz, nevezetesen, racionalizálta a vállalkozását, racionalizálta azt a munkahelyet, ahol a minimálbéren foglalkoztatott s zemély volt, és a többi termelőeszközzel összehozva eljutott odáig, hogy a saját érdekében is jobban járt, mert kevesebb költségveszteség, kevesebb energiaveszteség és más, ami a termeléssel együtt jár, azt racionalizálta. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Tehát a minimálbéremelés pozitív lépés volt. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra következik Vincze László, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. VINCZE LÁSZLÓ (Fide sz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatás nagy gondja a vidéknek, alapvetően az agrárium az, amely a foglalkoztatást valamilyen szinten képes még ebben a helyzetben is felvállalni. (10.10) Nagyon fontos lenne tehát, hogy az ag rárhitelek és támogatások mértéke a jelenlegi szint fölött történhessen, hiszen ez a foglalkoztatás bővülését jelenthetné a vidéken. Fontos dolog ezenkívül a vidékre hűtőházak, csomagolók, feldolgozók elhelyezése, hiszen a megtermelt áruféleségekkel így le het piacra jutni, így lehet a versenyképességet biztosítani, és ez szintén foglalkoztatást jelent. Nem igazán látszanak ezek a költségvetési számok a jelenlegi rendelet tervezetében. Ugyanakkor látszik az, hogy például Csongrád megye egyetlen állami agrárrt.jét, ami tulajdonképpen egy genetikai központnak is számít, a "Hód gazdát", el szeretnék adni. Mi ez ellen tiltakozunk és helytelenítjük. A foglalkoztatást nagymértékben segítette az építőipar fellendülése a Széchenyiprogram lakásépítései kapcsán, úgy a bérlakások, mint a magánlakásépítkezések nagymértékben fellendültek az elmúlt időszakban. Az arra való támogatottság kivéreztetése viszont pont egy ellenkező folyamatot indít meg. Az előző időszakban és a közelmúltban még lakókörzetünkben, Csongrádon, Balástyán, Bakson és Sándorfalván, ahol ezek épültek vagy másutt is, nem lehetett kapni kőművest vagy segédmunkást. Ma már túlkínálat van, visszaszorulóban van a foglalkoztatottság. Vidéken ez nagyon fontos dolog, hiszen nem lehet célja egyetlen kormánynak sem, hogy ingázzanak az emberek, föláramoljanak a nagyvárosokba, és itt a meglévő, így sem szerencsés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) alkalmi helyzetet tetézzék, esetleg még vidékről is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fide sz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó képviselő asszony. BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik , hogy a minimálbér témája minden egyes alkalommal felkavarja a kedélyeket, most sincs ez másként, mint volt az előző költségvetés tárgyalásánál. Azok, akik akkor is itt ültek a padsorokban, bizonyára jól emlékeznek arra, hogy a költségvetési törvény akkor is úgy került benyújtásra, hogy az Országos Munkaügyi Tanácsban, ahol az érdekegyeztetés zajlott, nem került sor megállapodásra a három oldal között, ezért a kormány várta, hogy valamilyen