Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 19 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
2405 bizonyos, erre a tegnapi, illetve a mai vita elég világosan fölhívta a figyelmet. Én ennyiben tudom összefoglalni. Fölösleges lenne ide idézni az Állami Számvevőszék véleményét, amelyik szintén nagyon világosan húzza ezt alá, hívja fel erre a figyelmet, azzal együtt, hogy természetesen egyikünk sem a szeptemberi béremelést kárhoztatja, az jó dolog, a pedagógusok valóban örömmel várták a sz eptembert, hiszen valamennyi párt, az egykori ellenzéki, most kormánypárti, és az egykori kormánypárti, most ellenzéki pártok programjában is ott volt a jelentős bérnövekedésre tett ígéret, ott volt egy jól kidolgozott program, pedagóguséletpályamodell, a mit a pedagógusok nagy része is támogatott. Az nyilván nem töltötte el őket örömmel, hogy a kormány tagjai vagy a végrehajtásban jeleskedők nem fogadták meg Medgyessy Péter szavait, hiszen Medgyessy Pétert mindig érdemes meghallgatni, egyrészt mert néha ta nulságos, néha pedig kifejezetten érdekes mondatokat hallunk tőle. Az egyik ilyen volt, amit úgy fogalmazott meg a nyár során, hogy borítékban kell gondolkozni. Nyilván nem egy újkori bürokratikus Diogenész volt ez, hogy miben kell gondolkozni, hanem a net tó fizetésre utalt, joggal és okkal hívta fel arra a figyelmet, hogy az embereket, köztük a közalkalmazottakat, a pedagógusokat nem vigasztalják a szép makroadatok, bruttó összegek. Az érdekli őket - Medgyessy Péter szavai szerint , hogy nettó mennyivel n ő a fizetésük. (18.00) (A jegyzői székben Vincze Lászlót dr. Lázár János váltja fel.) Sok pedagógus kollégámat érte e tekintetben csalódás, sokan fölháborodva fordultak hozzánk. Talán ez még a jövő évben orvosolható. Szeretném az államtitkár úr figyelmét f elhívni egy területre, ami bizonyosan elkerülte a figyelmüket, ez az egyetemeken és a középiskolákban dolgozó műszaki oktatók béremelése, bérfejlesztése. Velük példátlan módon bánt el a mostani kormány, egyszerűen megfeledkezett róluk, ezért okkal érzik ma gukat megalázva, semmibe véve. Sajnálatos, hogy a kidolgozott pedagóguséletpályamodell helyett minőségi elemeket, teljesítményt figyelembe nem vevő béremelést hajtott végre a kormány, jelentős összeget használva fel, és jelentős lehetőséget szalasztva el arra, hogy ezt a béremelést a teljesítményelvű, minőségelvű oktatáspolitika irányába tett lépéssel kösse egybe. Megvolt a lehetősége annak, hogy egy szakmailag megalapozott, minőségi munkát ösztönző, teljesítményt elismerő bérrendszer valósuljon meg, polit ikai konszenzus volt ebben, szakmailag elő volt készítve. Sajnos, ez nem történt meg. Az ígéret, hogy ez jövőre, azaz 2003ban helyre tétetik, korrigáltatik, sajnos csúszik, és ez az ígéret most már csak 2004re szól. Mondhatnánk, hogy jobb később, mint so ha, de ha van rá mód - és mi igyekszünk ezt a módot megteremteni , akkor a pótlékok emelésére forrást kell teremteni a következő évi költségvetésben, mert csak így lesz teljes az a közös szándékunk, hogy a közalkalmazottak, s köztük a pedagógusok méltó, s zakmailag jó célokat szolgáló és erősítő bérrendszerben dolgozhassanak, és megfelelő bért kapjanak. A fedezet kérdéséről már beszéltünk. Szomorú lenne, ha süketek párbeszéde zajlana a parlamentben. Jobb leszögeznünk és megállapítanunk, hogy itt módosító ja vaslatra van szükség, és bízom benne, hogy érdemi garanciát jelentő javaslatot tudunk majd elfogadni. Nézzük az oktatási költségvetés egyéb kérdéseit! A bérfedezetet a normatívák növekedése kell hogy biztosítsa. Furcsa módon, a normatívák nem azonos arányb an nőnek, hanem az alsó tagozatban, a kisiskolában csak 2530 százalékkal, míg a felső tagozatban meg a középiskolában magasabb mértékben, noha az alsó tagozatot, az óvodát, a kisiskolát fenntartó kistelepülések nagyobb támogatása lenne indokolt. Ezért ind ítottuk el négy évvel ezelőtt a kiegészítő normatív támogatást a kistelepülések fejlesztésére, életben tartására. A 3500 fő alatti településeknél változó mértékű kiegészítő támogatást adtunk annak érdekében, hogy ne terhelje az önkormányzatot az az önrész, amit egy nagyobb város a saját bevételeiből, gazdálkodásából könnyedén - vagy nehezebben, de