Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 19 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
2325 Tisztelt Miniszter Asszony! Hol a többi? Miből lehet ezt fedezni? Kérem, ebből az következik, hogy el kell bocsátani a köztisztviselőkből, szűkíteni kell a települési szolgáltatásokat - é s még mindig nem beszéltünk a 13. havi bérekről. Tisztelt Miniszter Asszony! Úgy gondolom, hogy az önkormányzatok saját bevételeire számítani e tekintetben teljes visszalépést és a fejlődés elmaradását, sőt visszafejlődést jelent. Tehát önnel vitába kell s zállnom, akkor nem egy költségvetést olvasunk! Miniszter asszony, a béremelések a jövő évben nem állnak az önkormányzatok rendelkezésére a központi költségvetésben. Csak 50 százalékban. Saját bevételekből működni fognak az önkormányzatok, de semmi mást nem tudnak tenni. Így tehát a mozgásterük szűkül. Tisztelt miniszter asszony, még egyet hadd mondjak el. A kistelepülési önkormányzatoknál nincs önálló bevétel, hiszen általában depressziós területen élnek és dolgoznak. Hétszáz települési önkormányzat nem tud a jövő évben működni a béremelések miatt. Nos, akkor, kedves miniszter asszony, milyen költségvetésről beszélünk? Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ké tperces fölszólalásra megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Szerintem egy költségvetést olvastunk, csak önök mást akarnak látni ben ne, mint ami ténylegesen benne van. Képviselő úr nem figyelt pontosan arra, amit mondtam az előbb. Azt mondtam, hogy a bérek fedezete rendelkezésre áll a normatívanövekményben, a személyi jövedelemadó helyben maradó részének megnövelésével és a gépjárműadó 100 százalékban való helyben hagyásával. Képviselő úr ismeri az önkormányzati finanszírozási rendszert, így pontosan tudja, hogy az önkormányzatoknál a saját bevételek aránya hosszú évek óta dinamikusan nő. Az önkormányzati finanszírozási rendszerben a kö zponti támogatás és a saját bevétel szolgálja együtt a feladatellátást. Ilyen a finanszírozási rendszer. Egy ilyen nagyarányú növekedésnél, mint amit a közalkalmazotti béremelés jelent, ami örvendetes, ami az önkormányzatoknak is jó, ami minőségi változást jelent, mert végre tisztességesen meg vannak fizetve a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, ezért azt gondolom, hogy ebben a finanszírozási rendszerben így fedezetként korrekt módon van meghatározva. Azoknál a kistelepüléseknél, amelyekről ön beszélt, ahol vélhetően ez a növekmény sem biztosítja a fedezetet, ezzel komolyan kell foglalkozni. Egyetértek önnel abban, hogy ennek a kérdésnek, ennek a problémának a megoldását támogatni kell. Ezért a parlamenti vitában, a bizottsági vitában elhangzott javasla tokat én mérlegeltem, és jó szívvel fogom támogatni a kormány nevében, hogy a kiegyenlítő mechanizmusra és a feladat egyes településeknél megjelenő ellátatlanságára a konstrukciót megtaláljuk, és a költségvetésben erre garanciák legyenek. De mondom még egy szer, globálisan, a költségvetés egészének szintjén a béremelés fedezete rendelkezésre áll, a számok ezt bizonyítják. Egyes önkormányzatoknál szükség lehet korrekcióra, erre a kormány készen áll. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Kö szönöm szépen, belügyminiszter asszony. Kétperces felszólalásra megadom a szót Kovács Zoltánnak, a Fidesz képviselőcsoport képviselőjének. Parancsoljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban nem ugyanazt a költségvetést olva ssuk, tisztelt miniszter asszony - de az Állami Számvevőszék sem ugyanazt a költségvetést olvasta. Hiszen azt