Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 19 (35. szám) - Láyer József (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "A beterjesztett költségvetéssel eljött az igazság pillanata, avagy miért kezeli a szocialista kormány mostohagyermekként a rendőröket?" címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
2296 feketelevesnek. Az emberek már pontosan tudják, hogy a jelentős létszámemelés kevesebb posztos rendőrt jelent az utcákon, a rendőrkapitányságok megerősítése azok teljes ellehetetlenítését jelenti. A "több pénzt az emberek nek" kampánymondat is azt jelenti, hogy kevesebb jut majd a polgároknak. A szocialista költségvetés számait ismerve világosan látszik, hogy a gyermekeink és értékeink megvédésére felesküdött posztos rendőrök, nyomozók és más rendvédelmi dolgozók nem kapnak többlettámogatást, sőt ma már a polgári oldallal bevallottan nem szimpatizáló újságok is azt írják, hogy a rendőrség jövőre csődbe jut. A Világgazdaság november 6ai számából kiderül, hogy csődbiztost neveznek ki a HajdúBihar Megyei Rendőrfőkapitányságh oz. A szocialisták nem a nélkülözhetetlen milliárdok odaítélését tartják fontosnak a rendőrségnek, hanem csődbiztosok kinevezését látják üdvözítőnek. Napról napra világosabbá válik az emberek előtt, hogy bármely, a szocialisták által kimondott szó szöges e llentétben áll a magyar szavak jelentésével. A valóságban a "kiemelt béremelés" kifejezés bérszínvonalcsökkentést, a "létszámemelés" szóösszetétel elbocsátásokat jelent. Az pedig, hogy megerősítik a rendőrkapitányságokat, azt fedi, hogy csődbiztost nevezn ek ki, és nem a szükséges milliárdokat biztosítják. Tisztelt Miniszter Asszony! Miért nem a pénzt biztosítják a rendőrségnek a csődbiztosok helyett? Fontosnak tartjae, hogy az ember ragaszkodjék az igazmondáshoz? Mennyit ér a szocialista miniszterelnök ga ranciavállalása? És a legfőbb kérdés: miért kezeli a szocialista kormány mostohagyermekként a rendőröket? Várom a válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az interpellációra Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. Öné a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy ponton egyetértek az ön által interpellációban felvetettekkel, nevezetesen, hogy Magyarországon valóban nem fonják sem ma, sem holnap kolbászb ól a kerítést, mi ilyen ígéretet nem is tettünk, sőt, ha jól emlékszem, a kolbásztöltést sem tekintettük a politikai píár részének. Azonban a fizetésekről, a költségvetésről konkrétan: én tisztelettel ajánlom a képviselő úr figyelmébe a Belügyi Dolgozók Sz akszervezete vezetőjének legújabb nyilatkozatát, amelyben szemrehányást tesz azért az Orbánkormánynak, hogy a kétéves költségvetésben olyan bázist alakított ki a rendőrség finanszírozásában, ami ellehetetlenítette a 2002es költségvetést. Amikor átvettem a Belügyminisztérium irányítását, magam is szembesültem azzal, hogy a rendőrség 2002. évi költségvetési hiánya a kormányváltás időszakában megközelítette az ötmilliárd forintot. Tisztelt Képviselő Úr! Ez az oka annak, és ezt önnek is tudni kell, hogy HajdúBihar megyében a megyei rendőrfőkapitányságnál kialakult egy ilyen helyzet, és csődbiztost kellett kinevezni. Úgyhogy én furcsállom azt, hogy annak a költségvetésnek a végrehajthatatlansága okán, amelyet önök készítettek, ön interpellációt ad be, és szem rehányást tesz a mostani belügyminiszternek, de természetesen minden kérdésére tárgyszerű választ fogunk adni. A kormányváltást követően az új kormány áttekintette, és a belügyminiszter is áttekintette a tárca irányítása alá tartozó területeket és a rendőr ség helyzetét, és megállapítottuk azt a hiányt, amelyről az előbb beszéltem, mintegy ötmilliárdos hiányt. Ekkor a Medgyessykormány 2002 júliusában hozott egy döntést, amely szerint közel kétmilliárd forintot biztosít a rendőrségnek, amelynek az egyik rész e eszközbeszerzésre, a másik része pedig beiskolázásra fordítandó. Tehát amit ön idézett tőlem a parlamenti meghallgatásnál, annak minden szavát alátámasztja a Medgyessykormány eddigi intézkedéssorozata, hiszen ötszáz új hallgatót iskolázunk be rendőri ké pzésre, ez volt ennek a júliusi döntésnek a lényege. Ami pedig a jövő évi költségvetést illeti, képviselő úr, kétségtelen, hogy a jövő évi költségvetés egyik feszültségpontja a rendőrség költségvetése. Tény, hogy a dologi kiadásokra betervezett összeg