Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP):
2259 kiderül, hogy feltételezésünk helytelen. 2003ban ez a normatíva, a közművelődési normatíva 29,1 százalékkal növekedik, vagyis a kormány által hangoztatott 50 százalékos béremelésnek a valóságban nyoma sincs. Ugyanakkor tudjuk, a normatíva nem csupán a béreket foglalja magában, hanem az intézmények fenntartását is. Így a nyilvánvalóan e melkedő rezsiköltségekre és a bérek közel felére nincs központi támogatás. A hiányzó milliókat vagy kiegészítik az önkormányzatok, vagy sem. És akkor mi lesz a dolgozókkal? Ezért én is csupán kamu költségvetésnek tudom nevezni az előttünk lévő anyagot. Ez a klasszikus maradványelvű kultúrafinanszírozás: ami a tarisznya alján megmarad, azt megkapja a közművelődés. Ennek ismeretében kell továbblépnünk a fejezetekben. (23.20) Örömmel olvastam, hogy a polgári kormány több kezdeményezését folytatja a jelenlegi k abinet, így támogatja a közművelődést és könyvtárfejlesztést és sok más alapvető értéket magában hordozó programot. Nem jut több pénz azonban két rendkívül fontos területre. Ha az inflációt is figyelembe vesszük, kevesebb összeg áll rendelkezésre a K+F tev ékenység és a BM fejezetben kezelt könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra. A kutatásfejlesztésre szánt pénzek igazán hosszabb távon térülnek meg, így ha ma nem költünk rá, az nem okoz ugyan végzetes problémákat, hatása csak a későbbiekbe n mutatkozik meg. Talán ezért sem tartotta fontosnak a tárca a fejezetre szánt támogatások növelését. Elhibázott, rövidlátó szakmapolitika az, amely a kutatáson és a fejlesztésen akar megtakarítani. A kormány logikáját követve legalább 30 százalékkal kell növelnünk a tételt, így mintegy 55 millió forintra módosulna ez a rovat. A másik veszélyes terület a költségvetésen belül a könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás rendszere. A belügyi tárca az elmúlt évi ö sszeget, azaz 630 millió forintot tervezett be 2003ra. Ha összességében a beígért 50 százalékos béremelésnek megfelelően növekedne a kulturális terület támogatása, abban az esetben talán elfogadható lenne egy úgynevezett szinten tartás. A 29 százalékos no rmatívanövekedés azonban ezt nem engedi meg. Tisztelt Országgyűlés! Mi történne, ha a kormány előterjesztése valósulna meg? A könyvtárak és művelődési házak az érdekeltségnövelésre szánt összegekből fizetnék ki a béreket és mindennapos kiadásaikat, míg a s zakmai fejlesztésekre egy fillér sem jutna. Ismét olyan fejezetnél vagyunk tehát, ahonnan a szocialistaszabad demokrata kormány pénzt akar elvonni. Megteheti, illetve reméljük, csak megtehetné, hiszen éppen működőképesek maradnának az intézetek, csupán ta rtalmilag, szakmailag nem fejlődnének. Amennyiben nemcsak vegetálásra akarjuk ítélni a területet, feltétlenül növelni kell a támogatást, minimum, és ismét a kormány logikájára hivatkozva, 30 százalékkal. A nemzeti közművelődési és könyvtári hálózatfejleszt ési program fejezeti indoklása szerint a támogatást többek között már működő intézmények rekonstrukciójára lehet használni. Az egykori hajdúkerület székhelyén, Hajdúböszörményben működik a térség legnagyobb közművelődési intézménye, a Sillye Gábor Művelődé si Központ. A néhány évtizede épült intézmény komoly felújításra szorul. A város és környékének szinte valamennyi civil szervezete, egyesülete, művészeti csoportja a házhoz kapcsolódik. Az elmúlt években az átlagostól nagyobb terhelést kapott, így az épüle t teljes körű műszaki rekonstrukcióra szorul. A hajdúböszörményi művelődési központ a megye egyik legjelentősebb centruma, és a város környékének 50 ezer fős lakossága megérdemli azt, hogy végre méltó körülményeket biztosíthasson a művelődés számára. Bízom benne, hogy a program jóvoltából a böszörményi művelődési központ felújítására is sor kerülhet. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Kolber István úr, az MSZP képviselője. DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP) : Köszön öm szépen. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ezt a költségvetést egyszerre mondhatjuk jólétinek és takarékosnak. Nyugodtan tekinthetünk a nyugdíjasok, a közalkalmazottak, a családosok