Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
2190 csökken a gazdasági növekedés üteme Magyarországon, ez 2000 első negyedévében 6,5 százalék volt, idén az első félévben volt 3 százalék. Természetesen mindig lehet mutatni három olyan beruházást, ami t négy év alatt egy kormány megvalósított, de azért a gazdaság alapvető folyamatai sajnos az elmúlt két évben nem igazán mentek jó irányba. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Kettőpe rces felszólalásra Ékes Józsefnek, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének megadom a szót. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Talán annyit hozzá kell tenni, hogy volt olyan szocialista képviselőtársam, aki elmondta, hogy 2001 óta folyik a világban egyfajta recesszió, és talán ennek is van egyfajta befolyásolási tényezője a magyar gazdaságra is. Én örülök annak, amit a pénzügyminiszter úr az előbb elmondott, hogy a jegybanki alapkamat csökkenése be fog következni valamilyen mértékben, hisze n nagyon sok olyan gazdasági társaságnál, amely exportra termel, a forint erősödése miatt pontosan azok a tendenciák alakultak ki, hogy egyszerűen egy ilyen ellehetetlenülési helyzetbe kerültek. Füle István képviselőtársam az előbb az uniós csatlakozással kapcsolatban a lehívhatóságot és az önerő kérdését firtatta; sajnos, ezzel a költségvetéssel azok az uniós források, amelyeket ismerünk, és rendre minden egyes ágazat részéről kihangsúlyozásra kerülnek, ezzel a költségvetési formával nem teremtődik meg az önerőknek a biztosítása. És itt Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak a véleményével értek egyet, hogy ha ők módosító indítványokat nyújtanak be az önkormányzatok forrásösszetételeinek az erősítésére, mi maximálisan támogatni fogjuk, és ugyanúgy támogatjuk a Bé ki Gabriella által elmondottakat a szociális ágazat területén a civil szervezetek támogatási rendszerének az erőteljesebb megjelenését illetően, hiszen ez is hiányzik. Sőt, mi több, a Miniszterelnöki Hivatalhoz próbál meg rendelni egyfajta civil szervezeti támogatási rendszert, amit mi a magunk részéről teljesen helytelennek tartunk, hiszen itt felmerül a minimálnyugdíj kérdése, 22 ezerről 25 ezer forintra történő emelése. Valamint ha itt figyelembe vesszük azt, hogy a csontvelődonorok, transzplantáltak, va kok, gyengén látók támogatási rendszere hogyan alakul, sajnos ezen a területen is visszalépés van, és ha itt van olyan pozitív javaslat (Az elnök jelzi az idő leteltét.) az SZDSZ részéről, akkor egészen biztos, hogy a Fidesz is és az MDF is maximálisan tám ogatni fogja ezeknek a feljavítását. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra Lezsák Sándornak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének megadom a szót. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Miniszter Úr! Arra kérem tisztelettel, hogy indokolja meg, mi az oka annak, hogy immár tizedik esztendeje az állam, a kormány, a tárca nem nyújt be vagyonmérleget, most kormányzati színezettől függetlenül, mi az oka ennek. Me rt most számomra úgy tűnik, hogy van egy vagyoni sakktábla, ahol az állam tulajdonképpen parlamenti ellenőrzés nélkül cserélgeti a vagyontárgyakat. Milliárdokról van szó, százmilliárdokról van szó, mi pedig öt, tízmilliós tételekről vitatkozunk itt sokszo r. Várom illő tisztelettel a válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót László Csaba pénzügyminiszter úrnak.