Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH IMRE (Fidesz):
2140 amiből látható, hogy az adóerőképesség alapján az összes növekmény Budapesttől vonódik el, szinte 100 százalékban. Az ígért hátszéllel szemben elég erős szembeszélt kap a főváros ebben az évben. Én úgy gondolom, ez fényes bizonyítéka annak, hogy nem az Orbánkormány nem támogatta a fővárost, hanem most sokkal jelentősebb szembeszéllel kell Demszky Gábornak szembenéznie. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönö m szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Babák Mihály, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Parlament! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy nagyon fontos kérdésről szeretnék beszélni, mégpedig a szociális bérlakásépítésről. Tudvalévő, hogy az országnak vannak olyan szegényebb pontjai, vidékei, mint a DélAlföld, az ÉszakAlföld, a Tiszántúl környéke, ahol az emberek kevés pénzből élnek, és itt a minimálbérn ek nagyon nagy jelentősége volt, hiszen lényegesen alatta kerestek; és manapság a minimálbérből megélni, még adókedvezménnyel is, nagyon nehéz, sőt lakást építeni szinte reménytelen kérdés ezeken a vidékeken. Ez nem ilyen probléma a Dunántúlon, és azt hisz em, Budapesten sem, de vidéken igen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az ez évi költségvetés volumene a szociális bérlakások vonatkozásában a jövő évben a felére csökken. (14.10) Én nagyon tisztelem a szociális érzékenységüket, de tényleg e kérdésnél kérem, hog y szíveskedjenek ezt a kérdést nagyon megfontolni. A szociális bérlakásra, az otthonteremtésre nemcsak az elesetteknek, az alacsony jövedelműeknek, hanem a fiataloknak is nagy szükségük van. Tisztelettel kérem önöket, hogy nagyon fontolják meg, mert az ors zágnak vannak olyan részei, ahol kilátás sincs arra, hogy más útonmódon szerezzenek lakást; nekünk, önkormányzatoknak kell gondoskodni róla. A másik kérdés pedig, amit a pénzügyminiszter úr említett, hogy tárgyalt polgármesterekkel, önkormányzati vezetőkk el. Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Óriási a különbség: egy 5000 fős, 1000 fős, 500 fős kistelepülés egyszerűen e finanszírozás mellett fölszámolódik! Volt már a szomszéd országban ilyen taktika. Nem dózer kell hozzá, csak költségvetési politika, és eltűnnek a kistelepüléseink. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezt nagyon vegyük komolyan! Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces fölszólalásra Tóth Imrének, a Fidesz képv iselőjének megadom a szót. TÓTH IMRE (Fidesz) : Folytatva ott a gondolatot, ahol Babák képviselőtársam abbahagyta, lehet, hogy költségvetési dózerről van szó, amikor az ígéretek helyett bizonyos megvonások vagy elvonások mutatkoznak. Többek között az ígéret ek között tartjuk számon belügyminiszter asszony részéről - talán mások is említették - azt az 50 milliárdocskát, amely a 2002. évi költségvetési bázist növelő tétel lett volna, ha megtaláljuk a költségvetés sorai között. Az a további 50 milliárd forint, a mely viszont fejlesztési célú szabad forrásként volt ígérve, bizony ismét nem található. De mi van a dologiakkal, ha a teljes magyar önkormányzati rendszer egész intézményi struktúrájára is figyelemmel akarunk lenni? Abban az esetben, ha az infláció csökke n, abban az