Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - CSAMPA ZSOLT (MDF):
2134 Megadom a szót Csampa Zsolt képviselő úrnak mint következő felszólalónak, a Magyar Demokrata Fórum részéről. CSAMPA ZSOLT (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is felháborodásomnak szeretnék hangot adni, mert a 2003. évi költségvetési törvényjavaslatot az utolsó pillanatokban kaptuk kézhez, és akkor is hiányosan. Képviselői leleményességgel tudtuk megszerezni a törvényjavaslat fejezeti indoklásait, amelynek köszönhetően sikerrel, illetve érdem ben tudunk hozzászólni a vitához. Mint a Magyar Demokrata Fórum legfiatalabb országgyűlési képviselője, a költségvetési vitában az ifjúsági kérdéssel kapcsolatban a pénzügyi alulfinanszírozásról szeretnék pár szót szólni. A polgári kormányzat létrehozta az Ifjúsági és Sportminisztériumot azzal a céllal, hogy az ifjúságnak, valamint a sportnak az érdekképviselete a legmagasabb, minisztériumi szinten is megvalósuljon. Az ifjúság helyzetével, ügyeivel korábban több minisztérium is foglalkozott, másmás szempon tból. Időszerűvé vált, hogy a magyar lakosság egyötöd részét kitevő populáció érdekének képviselete egy tárcánál összpontosuljon. A minisztérium kiemelt feladataként tekintette a fiatalok helyzetét, életkörülményeinek javítását. Regionális irodákat hozott létre azzal a céllal, hogy a helyi problémákat lokálisan is kezelni lehessen, és egyes pályázatok a helyi viszonyokat legjobban ismerők által kerülhessenek elbírálásra. Szerződést kötött tíz olyan stratégiai partnerrel, akiket bevont az ifjúság ügyeit érin tő jogszabályok tervezetének véleményezésébe, és ők valósították meg a forráselosztási rendszer civil kontrollját is. A szerteágazó és sokoldalú feladatok ellátásához az Ifjúsági és Sportminisztérium részére a polgári kormány biztosította a szükséges anyag i fedezeteket is. A kormányváltással bővült a minisztérium neve és feladatköre is, Ifjúsági és Sportminisztériumból Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium lett. A költségvetési javaslatból azonban az tűnik ki, hogy a feladatbővülés és a fedezetül szolgáló pénzügyi keret között fordított az arányosság: amilyen mértékben nőtt a minisztérium feladata, olyan mértékben kíván tőle forrásokat megvonni a kormányzat. De nem volt ez mindig így. Összevetve az előttünk fekvő költségvetési javaslatot és az előző év két éves költségvetési vitájában elhangzottakat, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel. Az akkori ellenzék, mostani kormánypárt soraiból felszólalók kritizáltak és keveselltek több olyan költségvetési tételt, ami most hiányzik a javaslatból. Csak néhányat sz eretnék összehasonlításképpen kiemelni. Az előző kormány a 2001. évi ifjúságvédelmi, erőszakmentességi programra 12,7 millió forintot, 2002ben 16,8 millió forintot fordított. Ellenben a szocialistaliberális kormányzat 0, azaz nulla forintot tervezett a jövő évi költségvetésben erre a célra. Amikor előttünk áll a Btk. módosítása, s a legnagyobb vitát a kábítószerfogyasztás problémája váltja ki, akkor úgy gondolom, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormány ifjúságvédelmi, erőszakmentességi prog ramra nulla forintot tervezett a jövő évi költségvetésben. Szomorú híradások szóltak arról az elmúlt időszakban, hogy több gyermek lelte halálát a korszerűtlen, elavult játszótereken. Az Ifjúsági és Sportminisztérium fontosnak tartotta a játszóterek felújí tását, ezért több mint 300 millió forintot költött erre a célra. Ezzel szemben a szociális érzékenységét hangsúlyozó kormány programjában kifejti: mindenkinek joga van a jólétre és a biztonságra. A játszóterek felújítására azonban 0, azaz nulla forintot te rvezett. Felteszem a kérdést ezek után: gyermekeinknek nincs joga a biztonsághoz, a biztonságos játszóterekhez? Megemlíteném a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvánnyal kapcsolatos felszólalásaikat, ahol támadták az előző minisztert, hogy kevesebb pénz t szán a gyermekek táboroztatására, szabadidejük hasznos eltöltésére. Önök viszont a 187,9 millió forinthoz képest csupán csak 166 millió forintot, azaz közel 22 millió forinttal kevesebbet terveztek erre a területre. A