Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 11 (18. szám) - Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az állambiztonsági szolgálatok történeti levéltára létrehozásáról szóló törvényjavaslat, valamint a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozata... - ELNÖK (dr. Harrach Péter): - DR. DÁVID IBOLYA
213 Megszületett a Történeti Hivatal, az a Történeti Hivatal, amely az előterjeszté ssel szemben bizony már most is szaklevéltár és most is kutatható, és ez a Történeti Hivatal igen jól végzi a dolgát, semmi szükség arra, hogy ezt, ennek jogállását, vezetését, működését megváltoztassuk. Volt egy nagy tapasztalatunk mindannyiunknak, és ez volt a Mécsbizottság tapasztalata, hiszen a Mécsbizottság tapasztalata sok kérdést vet fel mindannyiunk számára. Ez az a bizottság, amely négy kormánynak kormányonként egykét tucat személyét érintő ügyben eljárt, és azért ha kezünket a szívünkre tesszük , be kell látnunk, nem tudott kulturáltan, nem tudott jogszabályszerűen eljárni ebben a kérdésben. Nagyon sok tapasztalatot szerezhettünk ahhoz ebben a kicsi bizottságban működő eljárásból, hogy mi lesz akkor, amikor ebben a törvényjavaslatban a közvetlenü l érintettek száma 1112 ezer fő, és hol vannak a közvetetten érintettek, akik majd az iratbetekintések és az iratok nyilvánosságra kerülése kapcsán fogják ugyanazt átélni, mint nagyon sokan a Mécsbizottság eljárása kapcsán. Megszületett 1994 decemberében , amitől valóban sokkal tisztábban látjuk a világot, az Alkotmánybíróságnak egy döntése, amely úgy szólt, hogy a politikai közvéleményt feladatszerűen ellátó személyek, a közhatalmat gyakorlók, a politikai közszereplők és a hivatalban lévő állami vezetők m últjával kapcsolatos adatok meghatározott része nyilvánosságra hozható. Ez rendkívül fontos döntése volt akkor az Alkotmánybíróságnak. Mindezt összevetve - a tizenkét év tapasztalatából elmondhatjuk, hogy bölcsebbek vagyunk, mint voltunk - szeretném megfog almazni azt az álláspontomat, hogy nagyon nagy a felelőssége annak, aki tizenkét évvel a rendszerváltozás után e kérdéshez nyúl, de azt tudnia kell, amikor az előterjesztést elkészíti és az Országgyűlés asztalára leteszi, hogy mit akar, és azt mindig az el őterjesztőnek kell eldönteni. Az egyik megoldás, ami körvonalazódik az elmúlt évekből és az elmúlt hónapok vitájából, az, hogy a politikai “elit” számoljon el önmagával a választóknak és a nyilvánosságnak, és azt hiszem, hogy ebben mindannyian egyetérthetü nk. Számoljon el önmaga múltjáról, adott esetben nyilatkozzanak, és vívják meg a kormánypártok és az ellenzéki pártok e kérdésben a maguk csatáját a maguk eszközeivel! Ebből a szempontból számomra teljesen közömbös, hogy ezt most egy aktuálpolitikai kérdés teszi szükségessé, hogy ezt most egy morális kérdés teszi szükségessé vagy pedig viszonyunk a rendszerváltozáshoz. Tegyék a politikai pártok és a közélet szereplői, akikről az Alkotmánybíróság szól, és járjanak jó példával elöl, soha senki eddig meg nem t iltotta senkinek, hogy ezt megtegye. Aki ilyen közjogi tisztséget, közfeladatot vállal, attól elvárható az, hogy tegye meg ezt a nyilatkozatot, és számomra az is elvárható, ha később bebizonyosodik, hogy ez a nyilatkozat nem a valóságnak megfelelő, akár úg y, hogy az a bírákból álló testület ezt megerősíti, akkor ennek legyen meg a következménye. Mert a politikusoknak a legnagyobb tőkéje a szavahihetősége, és a rendszerváltozásunknak és a teljes átalakulásunknak egy rendkívül fontos eleme, hogy azokban az em berekben és a szavahihetőségükben, akik itt ülnek, akik meghatározzák a költségvetést, a törvényeinket és a napjainkat, azoknak a szavában bízni lehessen. Ezzel nem szabad játszani, mert egyegy ember, aki a közéletet képviseli, sokkal többet képvisel, min t csak saját magát, hiszen képvisel egy értékközösséget, legyen az a baloldalon vagy legyen a jobboldalon, képviseli a pártját, képviseli a hazáját, és annak megítélését is bizony nagy fokban befolyásolja. Aki közéleti szerepet vállal, attól elvárhatjuk az t, hogy az életében ne legyen és ne szerepelhessen olyan tényező, amely tevékenységének átláthatóságát akadályozza, ami által kiszolgáltatottá válik. Az előterjesztőnek tudnia kell, mit akar - kértem a felszólalásom elején. És ha az előterjesztő ezt a két törvényjavaslatot azért tette elénk, mert ő így kívánja szabályozni ezt a kérdést, ez a törvény nagyon sok rosszat sejtet, és nagyon hiszem azt, hogy sejtet, és ennek a sejtetésnek csak az az indoka, hogy rossz volt az előkészítése ennek a javaslatnak. Túl azon a tizenvalahány ezer emberen, akire közvetlenül vonatkozik, a közvetett vonatkozás számomra sokkal veszélyesebb, amikor az iratok megnyílnak majd a nyilvánosság előtt. A törvényjavaslat alapján úgy hiszem, hogy nagyon elhamarkodottan járunk el, és é ppen annak a