Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ÉKES JÓZSEF (MDF):
1894 ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy a Belügyminisztérium részéről is itt vannak, hiszen ez a kérdéskör a környezetvédelmi bizottsági ülésen is elég kardiná lisan megfogalmazódott. Én most nem a környezetvédelmi bizottság véleményét kívánom kifejteni. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy '98ban, a kormányváltás után hasonló törvénymódosítást eszközöltünk, akkor hat hónappal lett meghosszabbítva, hiszen kö zel száz település került abba a helyzetbe, hogy az egyéves határidőből majdhogynem kifutott. Ennek nem is az az elsődleges problémája, hogy a közbeszerzési eljárás hosszadalmas intervalluma, valamint esetleges megvétózása nyújtja el annyira az időt; én ak kor is, bizottsági ülésen is elmondtam, és ezt a véleményemet most is fenntartom, és csatlakozom a Kontrát Károly által elmondottakhoz, hogy bizonyos normatívákat kellene mindenképpen alkalmazni, hiszen az eljárási rend szerint egyegy csatornázási beruház ásnál több forrásból tud egyegy pályázó pályázni, tehát ha áprilisban be kell nyújtania a pályázatát, és adott esetben a megyei területfejlesztési tanács is hozzájárul a csatornaberuházáshoz, a végleges döntését, mondjuk, szeptemberben hozza meg, az önmag ában kitolja azt a határidőt, és ha utána indítják meg a közbeszerzési eljárást, akkor ki lehet számítani, mire a közbeszerzési eljárásnak vége van, az áprilisban megadott támogatás már majdhogynem lejár, fogalmazzunk így. Ezért is javasoljuk - és az MDFf rakció részéről szeretném ezt megerősíteni , hogy a 90 napot mi kevésnek tartjuk, mert lehet, hogy önök azt mondják ebben a pillanatban, hogy 5 település érintett ebben a kérdésben, de ha azt vesszük, hogy az 5 település közül 4 gesztortelepülés és még kö réje fűződik 30 másik település, amelyekkel együtt benyújtották a pályázatot és elnyerték a támogatási alapok különböző fejezeteit, akkor ez több települést is érinthet. Mindenképpen szeretnénk javasolni azt, hogy legalább 6 hónapos futamidő álljon rendelk ezésükre. A másik pedig, szeretnénk javasolni azt is, hogy a kormány a maga részéről gondolja át magát a támogatási rendszert, tehát az abban történő időrendi elhúzódást lehetőleg úgy küszöbölje ki, hogy ha egyszer csatornázásról beszélünk, az önmagában eg y környezetvédelmi beruházás, akkor a végszót, mondjuk, ne a Belügyminisztériumnak kelljen megadnia, hanem a környezetvédelmi tárca a vizuális besorolások szerint állapítja meg, hogy melyek jogosultak adott esetben egy támogatási rendszerre, és maga a Belü gyminisztérium és a Vízügyi Alap is a normatívát rendelje hozzá. Most könnyebb helyzetben van a kormány, hiszen a környezetvédelmi tárcát és a vízügyi tárcát összevonta, és így a környezetvédelmi fejezeti támogatási rendszer, valamint a Vízügyi Alap támoga tási rendszere egy kézből irányítható, de mellette még ott van a Belügyminisztérium támogatása, valamint ott van a területfejlesztési tanács támogatása. Tehát így kellene mindenképpen a kormánynak egy olyan átgondolt támogatási pályázati rendszert kialakít ani, ami az intervallumot próbálja meg lerövidíteni, és ha ez le van rövidítve, mondjuk, három hónap alatt az összes döntés megszületik, az összes támogatási döntés megszületik, akkor minden további nélkül tartható, három hónap önmagában a közbeszerzési el járás lefolytatása, eredményhirdetés, ha még meg van támadva, akkor is belefér minden további nélkül az egyéves időtartamba. Tehát ezen kellene a kormánynak elgondolkodni. A Magyar Demokrata Fórum - ahogy elmondtam - maximálisan támogatja, és mindenképpen szeretné, ha nem 90 nap, hanem 180 nap lenne, ezt egyébként a környezetvédelmi bizottság javasolja is fogja módosító indítványban, hogy ebben az esetben toljuk ki egy 6 hónapos időtartamra, ezt kérjük, és maximálisan támogatni fogjuk a kormányt abban az át gondolt pályázati szisztéma kialakításában, amely ezt az intervallumot megpróbálja úgy lerövidíteni, hogy minél gyorsabban kapják meg az információt a települések vagy a pályázatot benyújtók. Igenis van reális esély, mert mire megkapja az egyik pályázati t ámogatást, lehet, hogy a másikat nem kapja meg, belelovallja az állampolgárokat is egyegy fejlesztési tervbe, és attól fog tulajdonképpen meghiúsulni maga a beruházás, hogy adott esetben a környezetvédelmi ígérvényt, tárcatámogatási ígérvényt a végén nem fogja megkapni forráshiány miatt, és egyszerűen el sem tudja kezdeni a beruházást. Vagy ha meg