Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szájer József): - ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Szájer József): - BÚSI LAJOS, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1891 az a helyzet, h ogy az ellenérdekelt felek törvényességi óvást nyújtanak be, tehát jogorvoslati lehetőséggel élnek, és ebben az esetben gyakran előfordul az, hogy a jelenlegi törvényben meghatározott 12 hónapon belül nem sikerül a törvényeknek megfelelően a közbeszerzési eljárást lefolytatni, és egy éven túl zárulnak le ezek a támogatási jogosultságok, tehát ezek az ügyletek. (19.00) Ezért mi arra gondoltunk, és ezt a módosító indítványban is előterjesztettük, hogy méltánytalan az a helyzet, hogy az önkormányzatok ebben az esetben elveszítik azt a számukra nagyon fontos támogatást, amellyel ezeket a beruházásokat meg tudnák valósítani. Ezért a javaslatunk a miniszter jogkörébe utalja azt a mérlegelési lehetőséget, hogy kérésre kilencven nappal meghosszabbíthatja ezt a határ időt. Én úgy vélem, még egyszer mondom, hogy egy olyan gyakorlati problémára kívánok orvoslást találni, amelyet önök is tudnak támogatni. Kérem a jelen lévő képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek támogatni az előterjesztésünket. Köszönöm. (Taps az MSZP so raiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Most a kormánynak van lehetősége arra, hogy ötperces időkeretben szóljon. Megadom a szót Pál Tibor államtitkár úrnak, a Belügyminisztérium részéről. PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm s zépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem fogom kihasználni az öt percet. Azt szeretném mondani, hogy a kormány támogatja a képviselői indítványt a cél- és címzett támogatások módosításával kapcsolatban. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Ecsődi Lászlónak, az önkormányzati bizottság előadójának, maximum öt percben. Képviselő úr, öné a szó. ECSŐDI LÁSZLÓ , az önkormányzati bizottság előadója : Köszönöm szépen, elnök ú r. Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság október 22én megtárgyalta a T/912. számon benyújtott törvényjavaslatot, amely törvényjavaslat lényege az - és ezért támogatja a bizottság többsége , hogy tulajdonképpen tisztább viszonyokat szeretne teremteni a z önkormányzat területén. Ha a jelenlegi helyzetben egy címzett és céltámogatáson elnyert pályázatot egy éven belül nem kezd el az önkormányzat megvalósítani, a beruházást, akkor elveszti a pályázatot. Ugyanakkor a mai viszonyok között ez könnyen előfordul hat, mert egyegy közbeszerzési pályázat elbírálásánál előfordulhat, hogy a vesztes fél megtámadja a közbeszerzés kihirdetését, és ebből adódóan az önkormányzat vétlenségének ellenére is előfordul, hogy kifutnak az egyéves határidőből. Ezért a módosítás eg y belügyminiszteri mérlegelés tárgyává téve 90 nappal meghosszabbítaná ezt az időpontot. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert ezáltal lehetőséget ad a törvényjavaslat az önkormányzatoknak a jogkövető magatartásra. Jelenleg is meg tudják oldani különböző ügyes kedésekkel ezt az egyéves határidőt, de ehhez a törvény mezsgyéjén kell lavírozniuk, és nem szeretnénk, ha egyegy polgármestert esetleg bilincsben verve vinnének el azért, mert nem tartja be teljesen a törvényeket. Mi azt szeretnénk, hogy ezt be tudják ta rtani, és ezért a bizottság többsége támogatja ezt a törvényjavaslatot, pontosan 10 igen és 4 tartózkodás mellett a bizottság elfogadásra javasolja az Országháznak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szé pen. A kisebbségi vélemény ismertetésére szintén öt percben megadom a szót Búsi Lajos képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. BÚSI LAJOS , az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője :