Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - Személyi ügy: - A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KÁRPÁTI ZSUZSA, a szociális és családügyi bizottság előadója:
1859 Azt is mondhatnám - ahogy felénk mondják , hogy a többi bizo ttsághoz hasonlóan egy srófra járt az agyunk, nevezetesen a legtöbb vitát a különös részi tényállások közül a visszaélés kábítószerrel tényállás váltotta ki. A kisebbségnek az volt a véleménye, hogy a kereskedés esetében szükségtelen a tényállás enyhítésén ek alkalmazása, az eggyel enyhébb kategóriába történő behelyezése, hiszen úgy véljük, hogy a jelentős mértékben elkövetett kábítószerre történő enyhítés üzenet a drogdílereknek, hogy lehet kereskedni, hiszen enyhébb súlyú megítélés alá esik a cselekményük. Ezért aztán ezt a magunk részéről semmiképpen nem tudjuk támogatni. Szintén súlyos kifogás alá esett a tizennegyedik életévét nem betöltött személy sérelmére elkövetett emberölés esete, hiszen ez a legvédtelenebb korosztály. Gyakorlatilag védekezésre képt elen gyermekekről van szó, és úgy véljük, hogy mindenképpen szükséges a legsúlyosabb törvényi fenyegetettség ennek a korosztálynak a védelmére. Tehát semmiképpen sem értünk egyet a büntető törvénykönyvnek az ilyen irányú enyhítésével. (16.30) A bizottságba n - csakúgy, mint más bizottságokban - vita volt a középmértékről. A korábbiakhoz képest ebben valóban koncepcióváltás történik. Mi úgy látjuk, hogy itt sincs szükség változtatásra, hiszen - hasonlóan a büntetéskiszabási statisztikákhoz - a büntetéskiszabá s általában a tételek alsó harmadában került megállapításra, és a középmérték megállapítása vagy létrehozatala a büntető törvénykönyvben továbbra sem befolyásolja a büntetés kiszabását, hiszen a bírónak indoklási kötelezettsége van, ha ettől eltér, tehát a mérlegelési jogkörben továbbra is kiszabhat bármilyen ítéletet. A személyi szabadságot korlátozó intézkedésekkel kapcsolatosan is vita volt. Itt a kisebbség nem támogatta a házi őrizet és a fogva tartás 5:1 arányú beszámítását. Elhangzott többek között az is, hogy sokan szívesen cserélnének egy nap börtönben eltöltendő időt öt napra a Tasnádivillában. Hosszabb vita zajlott tehát a bizottságban, és ennek része volt még a többszörös visszaeső esetében a felfüggesztett szabadságvesztés, illetve a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos szabályok, amelyek enyhítésével, pontosabban ennek a bevezetésével nem értünk egyet. Hiszen úgy gondoljuk, hogy nem alapvetően csak bolti szarkákról van szó ebben az esetben, hanem olyan súlyos, mondhatni, címeres gazemb erekről is, akiknek a feltételes szabadlábra bocsátása, illetve adott esetben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása a társadalmat fokozottan veszélyeztetné. Végezetül szeretném elmondani, hogy a hatálybalépés időpontja az, amivel messzemenőkig nem értü nk egyet, hiszen a végszavazásra december hónap végén kerül sor. Mindössze pár nap áll rendelkezésre ezeknek a rendelkezéseknek a bevezetésére, amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot. Még abban az esetben sem értenénk egyet a január 1jei bevezetéss el, ha a javaslat többi részével egyetértenénk. Ezért a kisebbség, mint ahogy Világosi Gábor is elmondta, abban az arányban nem támogatja a törvényjavaslat általános vitára alkalmasságát. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter ) : Köszönöm szépen. Következik a szociális bizottság előadója. Megadom a szót Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonynak. KÁRPÁTI ZSUZSA , a szociális és családügyi bizottság előadója : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Hö lgyeim és Uraim! Az Országgyűlés szociális és családügyi bizottsága 2002. november 6i ülésén megtárgyalta a büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló T/1218. számú törvényjavaslatot, és többségi véleménnyel általáno s vitára alkalmasnak tartotta. A bizottsági vitában a kábítószerfogyasztás és terjesztés, valamint a 14 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett emberölés büntetési tényállásáról, a büntetési tételek nagyságrendjéről hangzottak el főként a vélemények.