Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - Személyi ügy: - A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója:
1850 ahol az ellenállóképességük csak csökkenni fog, hanem elterelő módszerek biztosításával. (Taps a kormánypártok soraiban.) Erről szól ez a javaslati rész nagyon összefoglalva; természetes, hogy erről még sokat fogunk ebben a házban beszélni. Meggyőződésem egyébként, hogy ez az a módszer, ami a 96/2000es országgyűlési határozattal elfogadott nemzeti stratégiának is megfelel, nem pedig a represszív megoldások. Az élet elleni cselekmények körében egy bűncselekménypárnak a kiiktatása lelhető fel ebben a javaslatban. Az egyik az emberölésnek egy privilegizált esete, az újszülött megölése; a másik ennek a párja, egy minős ített eset: a tizennégy éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölés hatályon kívül helyezése. Arra kell fölhívnom a figyelmet, mert nyilván ezen megint vita lesz, hogy ez a két cselekmény csak párban helyezhető és helyezendő hatályon kívül, mint ahog y párban is került bele - meggyőződésem szerint óriási tévedés folytán - a Btk.ba. Ami még a törvény más rendelkezéseit illeti, ezek főként eljárásjogi jellegűek. A büntetőeljárásjogi törvény, ami a legutóbbi, az a '98. évi XIX. törvény, amely soha nem l épett hatályba az ő teljes valójában, hanem két hatalmas mértékű és eltérő szemléletű változtatáson ment keresztül a '73. évi I. törvény; a két változtatás bizonyos elemeket beemelt a '73as törvénybe, és így egy borzasztóan áttekinthetetlen eljárási szabá lyrendszer jött létre. A két módosítás mégis azt példázza jól, hogy tükröződik belőle az a represszív büntetőjogi szemlélet, ami az anyagi jogi változásokban is hordozott volt. Az emberi jogok védelme e két változtatás folytán az emberi jogi sztenderdek mi nimuma felé közeledett. Ez valószínűleg helytelen, meggyőződésem szerint helytelen. Természetesen derékba tört a jogorvoslati rendszer is. Igaz, hogy a legutóbbi módosítás néhány olyan rendelkezést rendezett, amelyek eltévesztettek voltak az új Be.ben. Az t gondolom, hogy a gyakorlat eredményeit helyesen vette figyelembe ez a módosítás. A legutóbbi módosítás még nem lépett hatályba, ez az a bizonyos 309 szakaszból álló módosítás. Ennek hatályba léptét az ítélőtáblák valóságos működésbe lépésének dátumához k ellett igazítani. A mostani módosítás a büntetőeljárásjogon belül is azt fejezi ki, hogy nem kíván elvi kérdésekben változtatni, habár bevallottan el kívánt indulni az 1997es úgynevezett professzori Be. elveinek megvalósítása irányába. De ez egy indulás csupán, nem egy törés az eddigi szabályozáshoz képest. Csak példálózva hívom föl azokat a rendelkezéseket, amelyeket érint ez a módosítás: a védelem jogait szélesítő rendelkezések mellett az óvadék a házi őrizettel kapcsolatos szabályoknak olyan változtatá sát hozta, amely ennek a jogintézménynek a tényleges alkalmazhatóságát teszi lehetővé. Ezek azok a módosítások, amelyek valószínűleg megint csak a legtöbb vitát válthatják ki a Házban. A vázoltakból következően tehát ismételten hangsúlyozom, hogy az eljárá sjogi törvény módosítása szemléleti változást ezen a területen még nem eredményez. Ez volt az a kör, amiben összefoglalni kívántam és összefoglalni szerettem volna a módosítás lényegét. Kérem, hogy az Országgyűlés e módosításokról szóló törvényjavaslatot s zíveskedjék elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) (15.50) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm, miniszter úr. Most a bizottsági álláspontok és a kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlá s szerint 55 perces időkeretben. A honvédelmi bizottság kivételével valamennyi bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Elsőként az alkotmányügyi bizottság előadójának, Balogh Lászlónak adnám meg a szót. Nem tudom, hogy jelen vane ő. (Jelzés re:) Igen. Megadom a szót, képviselő úr. DR. BALOGH LÁSZLÓ , az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója :