Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 11 (18. szám) - Lord Irvine of Lairg brit lordkancellár és kíséretének köszöntése - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László): - NYITRAY ANDRÁS (Fidesz):
173 (Önmagára mutatva:) Ez a mértékadó közgazda a Bokroscsomag kiértékelését, értékelését végzi, végzem, és hibásnak találom! Vannak olyan orvosok, akik rossz diagnózist k észítenek, és a beteg nem lesz jobban, sőt meg is hal időnként. A Bokroscsomag olyan téves diagnózis volt, ami az ország szenvedéseit súlyosabbá, intenzívebbé tette. Azt tetszik mondani, hogy ez volt az ára annak, hogy aztán az ország később jobban éljen? És azt, hogy szükséges volt, és mindnyájan megszenvedtük? Tisztelt Képviselő Úr! A Bokroscsomag az ország gazdasági tevékenységét csökkentette, restrikciós gazdaságpolitika volt. Mivelhogy kevesebb lett a GDP a Bokroscsomag analízise és annak a végrehaj tása nyomán, abból a kevesebb, kisebb GDPből valóban mindenkinek kevesebb jutott. Tehát eddig a Bokrosanalízis áll. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azonban… Köszönöm, elnök úr, majd máskor. (Taps az ellenzéki padsorokban.) EL NÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetségéből. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Sisák Imre János Képviselő Úr! Megint előkerült a Bokroscsomag, és ezzel kapcsolatban megint el kell mondani azt, hogy a világ közgazdasági elitje és a magyar közgazdászok elitje egyetért abban, hogy szükség volt egy stabilizációs programra, szükség volt a Bokroscsomagra. Lehet arról vitatkozni, hogy lehetett volna árnyaltabban csinálni, tehát lehet, hogy más pénzügyminiszter másképp interpretálta volna, de ne felejtsük el, hogy a paternalizmus, az alacsony szintű stabilitás után rá kellett ébreszteni az embereket, hogy maguknak kell gondoskodni magukról, és s tabilizálni kellett az ország gazdaságát. Drasztikus volt, nagy lökés volt, de mindenki észrevette ezt. Emlékezzünk vissza, hogy akit akkor kiraktak a munkahelyéről és munkanélkülisegélyre ment, vidáman élt, mert azt mondta, úgyis lesz valami, nem igaz, h ogy másfél év múlva - mert akkor annyi volt, másfél év - majd nem lesz semmi, nem rakhatnak ki a lakásomból, valahol gondoskodni fognak rólunk. Holott mindenkinek elsősorban magáról kell gondoskodnia. A másik pedig: éppen itt nem indokolt az észrevétel, hi szen akkor is megpróbáltuk lenyesegetni a Bokroscsomag szélsőségeit, éppen Csehák Judittal, Béki Gabriellával adtunk be hárman módosító indítványokat, amelyekkel enyhítettük a helyzetet, kétgyerekes családokra is kiterjesztettük a családi pótlékot és mást bizonyos körülmények között. (11.10) Tehát ezután stabilizálódott a gazdaság, és megnyílt a lehetősége annak, hogy most már a családpolitikát valóban érdemben lehet támogatni. Itt jön az, hogy sajnos az önök időszakában a családi pótlékot nem valorizálták (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és épp a legszegényebb, legrászorultabb rétegeket hagyták ki ebből, és az elnyomorodásukat ezzel, hogy is mondjam, nem állították meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (M andur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Nyitray András képviselőnek, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó. NYITRAY ANDRÁS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Azért elég sok hozzászóló foglalkozot t a Bokroscsomaggal, de én Szabó képviselő úr egy megjegyzésére szeretnék reagálni. Ő itt teátrálisan kijelentette, hogy a Fidesz előző négyévi munkája során oda jutottunk, ahol vagyunk. Hát, oda jutottunk, kedves képviselő úr, hogy önök