Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 30 (29. szám) - Beszámoló a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 1997. április 1. és 1998. március 24. közötti tevékenységéről; a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1997. április 1. és 1998. március 24. közötti tevékenységéről szóló beszámolóról s... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1513 kifogások, amelyeket itt röviden próbáltam összefoglalni, azt jelzik - és ezeket kívántam érzékeltetni , hogy függetlenül a testület létrejöttének körülményeitől, azok a problémák, amelyek a Magyar Televízió működését jellemezték a beszámolási időszak döntő részében, szintén kétségessé teszik, hogy elfogadhate jó érzéssel egy parlamenti képviselő erről szóló beszámolókat. Köszönöm szépen. (Taps a k ormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében Lezsák Sándor képviselő úr kíván szólni. Képviselő úr, önt illeti a szó és a szószék is. LEZSÁK SÁNDOR , az M DF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt előterjesztő bizottsági Elnök Úr! Olyan beszámolók feletti általános vitára kerül most sor, amely beszámolók feletti döntése kapcsán már jó előre kiki eldöntötte, hogy hogyan kíván állást foglalni. Gyanítom, szinte teljesen mindegy, hogy ki mit mond el a vita során, milyen parlamenti beszédeket vagy éppen alkotmánybírósági döntéseket idéz, a végén úgyis a koalíciós pártfegyelem kötöttsége fog érvényesülni, és nem a ténye k elemzése. A politikusok egy része magától értetődően úgy fogja osztályozni a beszámolókat - mert sok politikus természete ilyen szokott lenni , hogy elkendőzi önnön felelősségét, és más szereplőkre hárítja majd a saját hibáit. Bármilyen színvonalas és j ó lehet egy elénk tett beszámoló, ha bizonyos érdekek azt diktálják, hogy ezt ne fogadjuk el, kevésbé színvonalas elődjét viszont igen, akkor ez a politikai döntés megszületik. Persze sorozatban születtek korábban is a közszolgálati televízióra sérelmes és hibás politikai döntések, és sajnos mindmáig nem vonták le a tanulságot a meggondolatlanul a pusztán politikai erőben bizakodó döntéshozók. Szeplős volt már a Magyar Televízió Részvénytársaság fogantatása is, mert többmilliárdos adósságot örökölt államiga zgatási elődjétől, azaz a társasági törvény előírásait betartva meg sem alakulhatott volna. 5,5 milliárd forintnyi adóssággal a hátán, jókora negatív tőkével jött létre az új részvénytársaság, úgy, hogy rivális társait szinte semmilyen előírás nem akadályo zta a bevételek megszerzése területén, míg a közszolgálati televíziónak megkötöttségek sokaságát kellett vállalnia. A Televízió akkori vezetői hiába kilincseltek az örökölt és rájuk erőszakolt adóssághalmaz elengedése érdekében, az akkori pénzügyminiszter, ma miniszterelnök, ellenezte a tiszta lappal történő indulást. Az akkori Hornkormány az anyagi függés tartósításától remélte a politikai függés tartóssá válását. Ismétlem: többmilliárdos adóssággal jött létre a közszolgálati részvénytársaság, ami már önm agában törvénytelenné tette az átalakulást, és mai gondjaink gyökérzete is ez. Tisztelt Ház! Több olyan időzített akna is belekerült a szakszerűtlenül összehozott médiatörvénybe, amelyik csak évek múlva robbant fel. Jellemző módon a rossz törvényt előállít ók azokra hárították a felelősséget, azokat hibáztatták saját mulasztásukért, akik igyekeztek helytállni a mostoha körülmények között is, és ellenőrizni kívánták a Televízió törvényes működését, és nem dobták a lovak közé a gyeplőt, hogy gazdátlanul rohanj on a TV szekere. Annak ellenére számtalanszor olvasható és hallható a kuratóriumok ellen felhozott törvénytelenség vádja, hogy maga az Alkotmánybíróság, a törvényesség érvényesülését óvó legfőbb testület cáfolta ezt a vádat. Az Alkotmánybíróság, kedves biz ottsági elnök úr, sokkal nagyobb bajnak tekintette azt a veszélyt, ami akkor következett volna be, ha a tulajdonosi testület nem működött volna és kötelességeit nem teljesítette volna, mint azt, ami történt, miszerint az ellenzéki pártok közötti megállapod ás hiánya miatt csak csonka kuratórium működhetett. Azt a csapdahelyzetet semmiképpen nem vállalhatta a parlamenti többség, hogy a médiatörvényt megsértve nevezzen ki illegitim kurátorokat, a kisebbik rosszat választotta tehát. Nos, most, évekkel az esemén yek után is ezt a vitát erőltetik, semmibe véve az említett alkotmánybírósági állásfoglalást. És ennek tükrében javasolják önök, hogy az Országgyűlés ne fogadja el az idézett csonka kuratóriumok beszámolóit. Természetesen egy ilyen döntés nyilván nem az ig azság irányába visz minket, hiszen az igazság eldöntése hagyományosan nem egy többségi
