Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 29 (28. szám) - Font Sándor (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Gyors halál, vagy még szenvedjenek egy kicsit a családi gazdálkodók?" címmel - ELNÖK (Mandur László): - FONT SÁNDOR (MDF):
1396 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon, öné a szó. DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az első, amit, azt hiszem, érdemes hangsúlyozni: az elmúlt négy évvel szemben mi valóban érdekegyeztetésre készülünk, illetve készültünk a kormány alakításako r, és ez a folyamat már megindult. Tehát azt gondolom, ebben az értelemben ennek a kormánynak valóban van lehetősége arra, hogy párbeszédet folytasson a szociális partnerekkel, és ez a folyamat most már hetekhónapok óta tart. Ez valóban kényelmetlen, és e zt a problémát az előző kormány megkerülte. Ha az ember érdekegyeztetési tárgyalásokba kezd, az asztal különböző oldalán ülő felek között nézetkülönbségek, viták lehetnek. Ezek lehetnek politikai, lehetnek szakmai természetűek. Én azt gondolom, az adótörvé ny vitája megmutatta, hogy adócsökkentésre kerül sor jövőre. Ennek megfelelően várjuk azt, hogy a következő hetekben elfogadásra kerül az adótörvény. És természetesnek tartjuk, hogy a szociális partnerekkel ezeken a vitákon megegyezésre törekszünk majd, ne m pedig úgy, mint az előző négy évben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) Font Sándor (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Gyors halál, vagy még szenvedjenek egy kicsit a családi gazdálko dók?" címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: "Gyors halál, vagy még szenvedjenek egy kicsit a családi gazdálkodók?" címmel. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A polgári kormány annak idején törvényi szintre emelte a családi gazdálkodások műk ödését, és ehhez különféle támogatásokat is biztosított. Önök ezt pontosan tudják. Ezek közül egyet szeretnék még kiemelni: a Széchenyiterv keretén belül a támogatások mellett plusz 10 százalékos további támogatási lehetőséget is biztosított. Nos, a beruh ázásokhoz és a gépvásárlásokhoz nagyon nagy mértékben igényelték is ezt az emberek. A baloldali kormány első intézkedése az volt, hogy rögtön hátrányos helyzetbe sorolta a családi gazdálkodókat, és menet közben megváltoztatta például a hitelfelvétel szabál yait, amelyek addig nagyon kedvezőek voltak a családi gazdálkodóknak. Időközben mintegy kétkét és félszeresére, háromszorosára növelte a fedezeti igényt. De akiknek volt még szerencséjük, és tavasszal, a kormányváltás előtt elfogadott és sikeres pályázatu k volt építkezésre, beruházásra, géptámogatásra, és a beruházás folytatásakor benyújtott számláik után igényelték a 25 százalékot, majd pedig a 10 százalékot, meglepve tapasztalták, hogy a 25 százalékos támogatás megérkezett az egyszámlájukra, a plusz 10 s zázalék, amely köztudottan csak a családi gazdálkodóknak járt a Széchenyiterv keretén belül, nos, a 10 százalék elmaradt. Érdeklődni szeretnék a miniszter úrtól, hogy vajon ez végleges állapot, vagy egyelőre azért nem találtak rá pénzforrást, mert a tsze lnököknek továbbra is biztosítani szeretnék azt a mintegy 60 milliárdos támogatási összeget, amellyel a nem hatékony tszeket továbbra is működőképessé szeretnék varázsolni, és ennek az az ára, hogy a családi gazdálkodóktól elvonták a rendeletben