Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 29 (28. szám) - Dr. Soltész Miklós (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - "Hol késik a szülők által várt 50 százalékos gyesemelés?" címmel - ELNÖK (Mandur László): - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
1375 a családok támogatását szolgáló más ellátásokhoz képest kiugróan jó színvonalúak, illetve jó színvonalúak voltak eddig. A mai napon fogadja el a tisztelt Ház a családok támogatásáról szóló törvény módosítását, melynek eredményeként a családi pótlék szeptember 1jéig visszamenőleg 20 százalékkal emelkedik, és 50 százalékkal emelkedik az anyasági támogatás a jelenlegi 30 ezer forintról 42 ezer forint ra, ikergyerekek esetén pedig több mint 60 ezer forintra. A megemelt összegű családi pótlékot - a szeptember elejétől visszamenőlegesen járó emelés összegével együtt - december hónapban kapják meg a családok. A második száznapos program keretei között veze tjük be a nyugdíjas nagyszülők és szülők számára azt a lehetőséget, hogy nyugdíjuk megtartása mellett vehetik igénybe a gyermekgondozási segélyt. Az önök által mindeddig kidolgozott szabályozás összesen 300 nagyszülő számára tette lehetővé ennek az ellátás nak az igénybevételét, a mi várakozásaink szerint pedig több ezer nagyszülő fog jövőre élni ezzel a lehetőséggel, és erre a jövő évi költségvetésben 2,5 milliárd forint többletet biztosítottunk. Szeretném tájékoztatni tisztelt képviselőtársamat és képvisel őtársaimat arról, hogy a kormány programja a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási támogatás és az ápolási díj radikális átalakítását tartalmazza; úgy is fogalmazhatok, hogy új alapokra kívánjuk helyezni, hiszen a gyerekek és hozzátartozók neveléséve l, gondozásával kapcsolatos otthoni tevékenységet munkavégzésnek szeretnénk elismerni, mert a társadalom számára ez kiemelkedő magas értéket képvisel, és a munka világával szeretnénk összevetni ennek elismerését, a minimálbérhez fogjuk viszonyítani. Mindeb ből következik, hogy a háztartásban végzett munkát nem segéllyel, hanem bérrel fogjuk elismerni, és ezen intézkedések végrehajtásához mind az ikergyerekek gyesének kialakításával, mind pedig a nyugdíjas nagyszülők gyesjogosultságával tettük meg az első lép ést, és ezt folytatni fogjuk 2004ben, 2005ben és 2006ban is. A gyes összege sem marad változatlan, az ikergyerekek esetén emelkedik, egyébként pedig a minimálnyugdíj összegével együtt is növekedni fog. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a kormány nem c sapta be a családokat. Egyetértek azonban azzal, hogy a családi ellátások nem képezhetik politikai ígéretek tárgyát; csak sajnálhatjuk, hogy erre önök az előző ciklusban nem fordítottak figyelmet. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur Lá szló) : Köszönöm, miniszter asszony. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter asszony válaszát. SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Nem is vártam mást válaszában. Az elmúlt hónapokban, hetekben megtapaszta lhattuk önöktől, hogy amit néhány hónappal ezelőtt ígértek, azt úgy felejtik el, hogy már hírehamva sincs annak, amit ígértek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Rengetegszer mondtak, állítottak olyat a választások előtt, amiről önök is tudták, hog y nem fogják végrehajtani, és amikor számon kérjük, a választók, illetve a polgárok számon kérik ezt önöktől, akkor mindenféléről beszélnek, de a lényegről nem. Most én egy dolgot kérdeztem öntől: a gyest fogjáke emelni választási ígéretüknek megfelelően vagy sem? Ön erre kimondta a választ, hogy nem, és minden más, amit ön hozzátett, az teljesen független a családok támogatásától. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Ha jól értettem, a képviselő úr nem fogadta el a miniszter asszony válaszát. Köszönöm szépen. Akkor megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak most!