Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 24 (27. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - FARKAS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Szájer József):
1339 Köszönöm szépen, képviselő ú r. Kétperces hozzászólásra adom meg a szót Farkas Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. FARKAS IMRE (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Lezsák Sándor elmondott, biztosan nyomokban úgy igaz, de azért szeretné m mondani, hogy ezek az illetékre vonatkozó összegek eddig is fennálltak, tehát azért ezzel a kritikával kell fogadni az előző négyéves tevékenységet is. Amiben most az előterjesztés változtat, hogy 15 millió forint összeghatár fölött emeli meg az illetéke ket. Lehet, hogy ez nem szép dolog, és lehet, hogy sokak számára nem is annyira kedvező, de úgy gondolom, hogy a lakosság nagy többségét ez a 15 millió forintos összeghatár nem érinti, tehát a lakosság nagy többsége számára nem fog illeték- és ajándékozási teher jelentkezni. Még egyet szeretnék hozzátenni ahhoz a javaslathoz, amit most Lezsák képviselő úr támogat. A javaslat nem is jól van egyébként leírva. Tehát javaslatba lehet venni, hogy a 153. § elhagyását javasolják, de ha megnézi a képviselő úr, a le írás teljesen rossz, mert a lakástulajdonra vonatkozó illetékek összege is együtt szerepel itt, és nem mondja meg, hogy az illeték általános mértékéről vagy a lakástulajdonszerzés illetékének a mértékéről van szó; és ebben a javaslat következetes, tehát m inden pontja rossz. Úgyhogy ezt a javaslatot formai szempontból sem lehetne támogatni. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. További kétperces hozzászólásra adom meg a szót Göndör István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszön öm szépen a szót, elnök úr. Csak folytatom azt, amit Farkas Imre képviselő úr mondott, és azt gondolom, hogy Lezsák képviselő urat is ez zavarhatta meg, hogy itt mindent összeöntöttek. Mert képviselő úr, amiről ön beszélt, az nem állja meg a helyét, a törv ényjavaslatban valójában az van, hogy az örökhagyó gyereke, házastársa, szülője részére - hadd ne folytassam ezeket a kategóriákat, ezeket ön ismeri - lakástulajdonszerzés esetén 15 millió forintig mindössze 2,5 százalékos az illeték mértéke, és csak a 15 millió forinton felüli résznél lesz 6 százalék. Hasonlóan kedvezményes kulcsok vannak lakástulajdonnál az örökhagyó első csoportba tartozó hozzátartozói esetén, és minden más örökös esetén is legfeljebb 8 és 12 százalék az, amiről szó van. Tehát az a form ai ok, amiről Farkas képviselő úr beszélt, teljesen természetes, hogy ez így semmiképpen nem elfogadható, de valójában az, amit ön elmondott, még nem is állja meg a helyét. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Lezsák Sá ndor képviselő úrnak adom meg a szót két percben. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt azt veszem ki mindkét megszólalásból, hogy tulajdonképpen azért egyetértenek abban, hogy talán túlzott mérté kű ez az illetékemelés. Ha pedig igen, akkor pontosítani kell a módosító indítványt. Ezzel egyetértek én is, hogy formailag kifogásolható, de van még lehetőség bizottsági indítvány beadására. Én inkább azt kérdezem, hogy történteke előzetes fölmérések, mi előtt elkészült ez a törvénymódosítás? Mert egészen más, kedves Farkas Imre képviselő úr, a Tiszazugban a házak értéke, és egészen más mondjuk, Vas megyében. És bizony nagyon sok család kerül Vas megyében olyan falvakba, ahol viszont nagyon nagy az értéke a háznak, hogy ugyanakkor az ott élők jövedelme, az a nyugdíj nem emelkedett, ugyanaz, mint a Tiszazugban. Tehát ott bizony nagyon nehéz helyzetbe fognak kerülni azok a családok, akiket érinteni fog ez az emelkedett illetéket tartalmazó törvénymódosítás. K öszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Szabó Lajos képviselő úrnak adom meg a szót két percben.