Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 24 (27. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Veszélyben van-e a külső üzletrészek kifizetése?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1250 megkaphatják jogos jussukat. Ezzel szemben az 1992. évi közgyűlési jegyzőkönyv még a felszámolónál van. Meggyőződésem, hogy a vagyonnevesítést mint a szövetkezet munkaügyi anyagának részét a felszámolónak el kellett volna készíteni. Ezzel szemben halogató magatartásával lehetetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akiknek elsőként kellett szembesülniük a munkanélküliséggel, akik az ország egyik leghátrányosabb helyzetében lévő kistérségben reményt sem táplálhatnak, hogy sorsuk hamarosan jobbra fordulhat. Tudomásom szerint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) választókerületemben két hasonló szövetkezeti probléma is fennáll, így összességében közel ezer ember kerülhet önhibáján kívül hasonló helyzetbe. Kérdezem: veszélyben vane a külső üzletrészek kifizetése? Vane lehetőség a nagylóki téesz esetében vizsgálat azonnali megindítására és egyedi határidő megállapításának engedélyezésére? Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Szanyi Tibor államtitkár úr válaszol. DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ké pviselő Úr! Tisztelt Ház! A külső üzletrészek kifizetését nem fenyegeti semmilyen veszély, azonban a kérdésben szereplő esettel kapcsolatban a probléma lényegesen mélyebben gyökerezik, ugyanis a szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlási programja minden esetben az 1967. évi III. törvény szerint megalakult és a 1992. évi II. törvény szerint átalakult szervezetekre vonatkozik. A nagylóki Vörösmarty szövetkezet ez utóbbi feltételeknek viszont nem felel meg, mivel az 1992 első félévében kezdett felszámolási eljárás egyszerűen lehetetlenné tette a törvény szerinti átalakulást. Jogi értelemben így nem keletkezhettek üzletrészek, még abban az esetben sem, ha a vagyonnevesítési közgyűlésen a szövetkezeti vagyon törvény szerint lett felosztva az érintettek között. Az üzletrészváromány csak az átalakulási folyamat szabályszerű lezárása után vált volna jogi értelemben vett üzletrésszé. Az üzletrésszel nem rendelkező igénylők bevonása az üzletrészrendezési programba nagyban megnövelné a ma már ma is jelentős költségv etési forrásokat felemésztő program költségigényét. Meg kell jegyezni továbbá azt is, hogy a szinte ellenőrizhetetlen, hiteles okmányokkal nehezen vagy egyáltalán nem igazolható igénybejelentések alapján megkötött szerződések nagyon kockázatos állami kifiz etéseket vonnának maguk után, ezért a kérdésben szereplő vizsgálat megindítását nem is nagyon tartjuk szükségesnek. Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Itt azért egykét keresetlen szót is szeretnék még hozzátenni. A jog nem tud kivételt tenni, méltányosságra a minisztériumnak semmilyen lehetősége nincs. Ráadásul, amennyiben méltányossági megfontolásokból állnánk hozzá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az üzletrészkérdés rendezéséhez a meglévő törvényekkel, gyakorlatilag egy akkori á rvizet zúdítana magára ez az ország - pénzügyi értelemben , amit még nem is látott. (Az elnök ismét csenget.) Ez pedig arról szól, hogy ez az üzletrészprobléma 20 milliárd forintosnak indult, és most százmilliárd fölött van. Kérem megértésüket! Köszönöm s zépen. (Taps az MSZP soraiból.) (11.50) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Urak! Kérném szépen a kérdezőt is és a válaszadót is, hogy a rendelkezésre álló időkeretet, vagyis a két percet ne lépjék túl.