Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 23 (26. szám) - Szózat - ELNÖK (Mandur László):
1208 térségben, amely fegyvert is fogott, és nem csupán a politikai harc eszközeivel élt. A veszélyt a kommunista birodalom számára azonban nem ez, hanem az jelentette, hogy a forradalom minden addiginál világosabban megmutatta a világnak, mekkora szakadék tátong a hirdetett szocialista eszmék és a létező szocializmus között. A Szovjetunió számára a kihívás még súlyosabb volt azért, mert az '56os forradalom a birodalmi jelenlét legitimációját legérzékenyebb pontján találta el: egy, a második világháborúban vesztes ország népe kérdőjelezte meg a Szovjetunió 1945 utáni térségbeli szerepét. Márpedig az a tétel, hogy a Szovjetunió a háborúban nem csak a nemzeti szocialista Németországot és szövetségeseit győzte le, hanem a közép- és keleteurópai népek szabadságát is megteremtette, az egyik legfontosabb politikai mítosz volt, amely az orosz nép számára is igazolni volt hivatva Sztálinnak és utódainak a birodalom határain kívüli hatalmát. Annak, aki nem csupán a napi politika üzenethordozójának tekinti '56ot, tudnia kell: a forradalom jelentősége éppen abban áll, hogy a pillanathoz kapcsolódó konkrét követeléseken túl minden idegen elnyomás, minden dikt atúra és minden népbutítás ellen irányult. A forradalom a XX. század közepének ismereteivel, az előretekintést és a polgárok jogainak egyenlőségét írta zászlajára, idegen volt tőle a nemzet megosztása, a múltba révedés és minden kirekesztés. Ha hiszünk ebb en, nem lehet ünneprontás, amikor szembenézünk a ténnyel: október 23a az elmúlt bő évtizedben nem vált önfeledt ünneppé, és nem önmagában az ilyenkor randalírozók, gyűlölködők, a megemlékezést kisajátítani akarók miatt, hiszen ezek bántó, de múló és tulaj donképpen érdektelen epizódok, sokkal inkább azért, mert a forradalom emlékezete nem vált élő hagyománnyá. A felelősség elsősorban a Kádárrendszeré, az általa kikényszerített felejtésé, de a forradalom évfordulójának meghitt ünneplését, az állami ünneppé válás hivatalossága sem teszi könnyebbé, és különösen károsan hatnak az utóbbi bő évtized '56 kisajátításáért, kanonizációjáért folytatott harcai. Az még érthető, ha az egykori résztvevők, a több mint harmincéves megaláztatás, a hazugságok után a maguk ért elmezését látják egyedül hitelesnek; az azonban már nem menthető, amikor azok, akiknek '56ról nincs személyes élményük, együtt olyanokkal, akik évtizedekig jól megvoltak az emlékek ápolása nélkül, csupán a mai politikai megosztottság erősítésére alkalmas tárgynak tekintik a forradalmat, és ennek jegyében egy sosem volt történelmet hazudnak. Az még megtanítható a felnövekvő nemzedékeknek, hogy '56ban mi történt, de látnunk kell, hogy a családokban élő magántörténelmi hagyomány a rendszerváltás óta sem épül t egybe valamilyen kollektív emlékezettel. (11.30) Más dolog ugyanis megemlékezni egy múltbeli eseményről, és más, ha egy nemzet vagy többsége úgy érzi, köze van egy ügyhöz, ha úgy érzi, a forradalom ma is eligazító érték. A Harmadik Magyar Köztársaság még nem tudta életre kelteni a forradalom ehhez szükséges mitológiáját, mert a mitológiához olyan hagyomány kell, amely egybegyűjti, megújítja és új életre kelti a dicső tetteket, feltámasztja a halottakat, igazsága egyesíti azokat, akik nem éltek egy időben, s így lehetnek velünk, érezhetjük őket rokonainknak, barátainknak. Nekünk, a Magyar Országgyűlés képviselőinek, ha itt körülnézünk, jutna feladat hagyományteremtésben, ’56 örökségének ápolásában, képviseletében. (Taps.) Szózat ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jelenlévőket, hogy együtt énekeljük el a Szózatot ! (A jelenlévők felállva eléneklik a Szózatot.)
