Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 3 (25. szám) - Az országos hulladékgazdálkodási tervről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
1143 tudjuk építeni az anyagba. De önök a nyáron nyaraltak, és nem tettek észrevételt ehhez a jogsza bályhoz. Délelőtt azért nem voltam itt, mert ma érkezett Magyarországra Margot Wallström asszony, az Európai Unió főbiztosa, de útközben még hallottam TuriKovács Béla előző környezetvédelmi miniszter, mostani környezetvédelmi bizottsági elnök felszólalásá t, aki azt mondta, a környezetvédelem nem arról szól, hogy a miniszterek elefántot mosdatnak. Miniszter úr, valóban így van. De miközben az elefánt mosdatása megtörtént, aközben mi önök helyett elkészítettük a hulladékgazdálkodási tervet. Ön viszont, volt miniszter úr abban az időszakban, amikor ennek a tervnek az országgyűlési elfogadásáért kellett volna küzdeni, az Orbánkormányon belül a Fideszkisgazdaviszály elmosdatásában vett rész. Azt gondolom, ezért nem sikerült akkor az országos hulladékgazdálkod ási tervet bevinni az Országgyűlés elé. Pedig fontos lett volna, mint ahogy azt ön pontosan tudja, hiszen az ön részére is megérkeztek a jelzések annak idején, hogy mit jelent Magyarország számára, ha nem teljesíti azt az elvárást, amire szükség van az eur ópai uniós csatlakozás megfelelő előkészítése érdekében. Ezek tények, és ezeket a tényeket nagyon sok minden rögzíti. Való igaz, hogy a rendelkezésünkre állt négy hónap alatt talán nem minden szempontból tökéletes tervet készítettünk és tettünk le önök elé . Elfogadjuk, hogy van rajta módosítanivaló, változtatnivaló, sőt magunk is beépítettük, hogy a hulladékgazdálkodási tervet majd felül kell vizsgálni, és mindazokat a kérdéseket, amelyek menet közben még felmerülnek, meg kell oldani. De nem tekinthetünk el attól, hogy ezt a tervet minél előbb elfogadjuk, mert erre a tervre épülnek majd azok az elkészítendő helyi tervek, amelyeket a településeknek, a régióknak meg kell valósítani. A bizottsági viták során gyakorta felvetették, hogy honnan lesz rá pénz. Tudni uk kell, ahhoz, hogy az európai uniós támogatásokhoz hozzájussunk, el kell készülnie ennek a tervnek és az erre a tervre épülő helyi fejlesztési terveknek. Ahhoz, hogy a szükséges megvalósítások megtörténhessenek, a fejlesztésekhez együttműködésre kell ráv enni és össze kell hozni azokat a feleket, akik mindmind abban érdekeltek, hogy Magyarország környezetileg tiszta ország legyen. Mi ennek érdekében készítettük el ezt a tervet, és ennek érdekében kezdjük meg az együttműködést nemcsak az önkormányzatokkal, hanem mindazokkal, akiknek érdeke az, hogy Magyarország versenyképes legyen az Unióban. Mert versenyképességi kérdés is az, hogy Magyarországon a hulladékkezelés ügye megoldotte vagy sem. Azért nem tudunk versenyeztetni, mert azt mondják, hogy Magyarorsz ágon bizonyos környezetvédelmi kérdések, így a hulladék ügye nem megoldott, és azok mindmind gazdasági veszteséget fognak okozni. Abban a hulladékgazdálkodási tervben, amit önök megkaptak, gyakorlatilag bemutatjuk azokat az irányokat, amelyeket a legfonto sabbnak tart ez a kormány annak érdekében, hogy Magyarországon minél kevesebb szemét keletkezzen, és a minél kevesebb keletkező szemét újrahasznosítása, illetve ártalmatlanítása a legkorszerűbb, a legelfogadottabb módon történjen meg. A megelőzési kérdések ben kötelező határidőket tartalmaz a javaslat. Azt mondja, megfelelő intézkedésekkel biztosítani kell, hogy a hulladék keletkezése ne haladja meg a 2000. évi szintet. A hasznosítás során előírjuk, hogy az időszak végére a képződő, nem biomassza jellegű hul ladékok mintegy felének anyagában történő vagy energetikai hasznosítása kell hogy megvalósuljon, lerakásra pedig csak azok a hulladékok kerülhetnek, amelyek más módszerrel már nem ártalmatlaníthatók. Az országos hulladékgazdálkodási tervben tulajdonképpen meghatároztuk minden olyan elemét annak az iránynak, amely azért szükséges, hogy Magyarországon a hulladékgazdálkodás megfelelő irányt vegyen, a megfelelő intézményrendszer kialakulhasson, a megfelelő fejlesztések megtörténhessenek. Még egyszer mondom, nem biztos, hogy minden kérdést tökéletesen sikerült szabályoznunk ezalatt a rövid idő alatt. Nem biztos, hogy helyesen cselekedtünk, amikor - talán kicsit kritikátlanul - bizonyos kérdéseket átvettünk az önök anyagából ebbe a munkába, de úgy gondoltuk, azokn ak megvolt az alapos szakmai előkészítése. Reméljük, hogy ez valóban így van, és azokat a szakmai