Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 3 (25. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Merre tart Magyarország?" című politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
1087 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szé pen. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Áder János, a Fidesz részéről. Kötelességem tájékoztatni, hogy 28 másodperc van még az idejéből. DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : Elnök úr, köszönöm szépen, hogy 28 másodpercem van, úgyhogy csak néhány mondat. Valóban ha llhattunk az elmúlt öt órában közhelyes megjegyzéseket Medgyessy Pétertől, idéznék néhányat, megtettem a beszédemben is: a jólétet nem adják ingyen; az esély nem ismer határokat. Na, ebből világosan kirajzolódik egyébként a szocialisták jövőképe. Ezenkívül pedig, még egyszer mondom, egyetlenegy kérdésünkre sem adtak érdemi választ. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Majd lehet, hogy egy következő politikai vitanapon (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a kérdéseinkre is végre választ kapunk. Köszönöm, elnök úr, a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) (14.00) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. További képviselői felszólalásokra nincs lehetőség, mert minden frakciónak elfogyott az időkerete. Megadom a szót Kiss Elemér miniszter úrnak, aki a kormány nevében kívá n élni a viszontválasz jogával, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr. DR. KISS ELEMÉR , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanapon két re ndkívül furcsa jelenséggel találkoztam. Az egyik az, hogy az ország jövőjével foglalkozó vitanapra nagyon kevés képviselő volt kíváncsi, mondhatnám azt is, hogy a képviselők képviselőkkel képviseltették magukat. (Dr. Áder János: Bagoly mondja verébnek, hog y nagyfejű.) Nem bagoly mondja verébnek, bocsánatot kérek, én nem vagyok képviselő, tehát nyugodtan mondhatom ezt, és nem ellenzéki vagy kormánypárti képviselőknek szólt a megjegyzés, hanem általában a képviselőknek. A másik az, hogy ez a vita tele volt tá rgyi tévedésekkel és előrehozott vitákkal. Néhányat hadd mondjak ezek közül! A nyomozást nem a rendőrség szünteti meg, hanem az ügyészség - Áder frakcióvezető úrnak szeretném ezt mondani. A büntető törvénykönyv majd a Ház elé kerül, és akkor Dávid Ibolya a lelnök asszonynak módja lesz kifejteni róla a véleményét. Ezt egyelőre még a kormány sem tárgyalta meg, ebből következik, hogy a kormány álláspontjára ebben az ügyben még nem lehet hivatkozni. A 2003. évi költségvetés ugyancsak nem volt még a kormány előtt , ezért Tállai képviselő úr ezzel kapcsolatos felvetései ugyancsak idő előttiek. A gáz árát az önök kormánya emelte fel, Áder frakcióvezető úr. A tankönyvek ingyenessé tételére vonatkozó kérdést 2006 elején fel lehet majd tenni, azt, hogy teljes körben meg történike a tankönyvek ingyenessé tétele. Addig azonban ez is idő előtti. A kormány nem szünteti meg a tőkejövedelmek adóztatását, mint ahogy azt Tállai képviselő úr állította, és nem tervez inflációnövekedést sem, mint ahogy Tállai képviselő úr erről bes zélt. Az úthálózatról ugyancsak nem tárgyalt még a kormány, ebből következően ez is idő előtti vita. Majd két hét múlva erről minden bizonnyal szót lehet váltani itt a parlamentben is. A vérellátásban nincs kritikus helyzet - ezt Csáky képviselő úrnak üzen em, aki nincs a teremben. Az előzetes letartóztatást nem a rendőrség szünteti meg - ezt Kovács Zoltán képviselő úrnak szeretném címezni. A kedvezménytörvény módosításáról ugyancsak nem tárgyalt még a kormány. A vitanapnak volt egy fontos félperces felszóla lása. Egyetértek Ékes képviselő úrral abban, hogy a kormányzás folyamat, amelyet egymást váltó kormányok valósítanak meg, olyan kormányok, amelyeknek vannak hibáik és erényeik egyaránt. Az újabb és újabb kormányoknak azonban van egy rendkívül fontos felada tuk, az, hogy tanuljanak elődeik hibájából, próbálják meg ezeket a hibákat kiküszöbölni és megtartani az erényeket.