Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 9 (15. szám) - Dr. Bartha László (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - "Orvosok a helyi közigazgatásban" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
830 egyébként önkormányzati képviselő is egy adott testületben, saját magával köthe ssen szerződést. Sajnos, e szigorítás a vállalkozó háziorvosokat is érinti. Az eltelt idő azonban világossá tette ennek a szabályozásnak a pozitív szándék ellenére is hátrányos voltát, ezért változtatni kívánunk a törvényen. Örömmel tapasztaltuk, hogy az a nnak idején közösen elfogadott törvény alkalmazása során szocialista képviselőtársaink is észlelték a fent leírt anomáliát, amely által reálisnak látszott egy minimum hárompárti konszenzus kialakulása az összeférhetetlenség feloldása érdekében. Emlékeztető ül szeretném megjegyezni, hogy az első futárposta alkalmával szocialista képviselők kézjegyével ellátott papírt kaptunk, amely egy országgyűlési határozati javaslatot tartalmazott e törvényi szigorítás feloldására. Azt régóta tudjuk, hogy egy település lel ke az orvos, a pap és a tanító. Véleményem szerint az orvosok megfosztása a helyi közügyek képviseletétől méltánytalan lenne rájuk, valamint a helyi közösségre nézve is. Ki ismerné ugyanis jobban a település lakóinak gondjait, problémáit, az őket foglalkoz tató kérdéseket, ha nem az az orvos, aki nap mint nap kapcsolatban áll velük, segíti őket, és akihez bármikor bizalommal fordulhatnak? Tisztelettel kérdezem a miniszter asszonyt, kívánjae a konszenzus irányába mutató javaslat alapján a vállalkozó háziorvo sok összeférhetetlenségének a feloldását. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Csehák Judit miniszter asszony válaszol. Öné a szó. DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szoc iális és családügyi miniszter : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! 2002ben az előző parlament és ön, tisztelt képviselő úr, fogadta el a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvény módosítását. Ennek egyik rendelkezése szerint vállalkozási formában működő háziorvos nem választható önkormányzati képviselővé, mert - ahogy az imént öntől is hallhattuk az indoklást - szerződés alapján önkormányzati feladatot lát el, így szerződésben azzal a testülett el állna, amelyiknek maga is döntésre jogosult tagja. Ezt a rendelkezést - így igaz - az orvosok már az elfogadást követően súlyosan kifogásolták. Rendkívül sajnálatosnak tartom magam is, hogy az előző kormány, bár ideje lett volna erre, nem kezdeményezte ennek az összeférhetetlenségnek a feloldását, és informálisan és nyilvánosan sem jelezte, hogy támogatna egy ilyen módosítást. Kétségtelen, gondos kutatással találtam elődöm levelezésében egy Pintér belügyminiszter úrhoz címzett kezdeményezést, amelyre elu tasító válasz érkezett. Ez lehetett az oka talán annak, hogy Mikola István - Kelemen András képviselő interpellációjára válaszolva - az előző ciklusban nem látta a lehetőséget ennek a problémának a törvényes megoldására. MSZPs képviselőtársaimmal közösen - köszönöm, hogy képviselő úr felhívta a figyelmet erre, nem feledkeztem el arról, hogy aláírtam egy ilyen országgyűlési határozati kezdeményezést - az új parlament első, május 16ai ülésén nyújtottunk be egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyben a rra kívántuk felkérni a kormányt, és ahhoz szerettük volna megnyerni ellenzéki képviselőtársainkat is, hogy módosítsuk ezt a kizáró jogszabályt. Idő hiányában azonban az indítvány eddig nem kerülhetett napirendre, hiszen az előkészítő konzultációk - önökke l is - meglehetősen hosszú időt igényelnek. Így nincs esély arra, hogy az augusztusban kiírásra kerülő önkormányzati választások előtt változtatni lehessen az önök által kialakított kedvezőtlen körülményeken. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Kétharmados v olt! - Egyeztetés volt! Hatpárti egyeztetés!) Tudom, képviselőtársam, tisztában vagyok vele, bár nagyon köszönöm az ön figyelmeztetését. A FideszMDF napokban benyújtott törvénymódosító javaslatának tárgyalására és elfogadására sem látunk - éppen e miatt a szűk, rövid idő miatt - már lehetőséget. Tartózkodtunk tehát, mert a sebtében elkészített indítvány nem volt tekinthető egy komoly, önkritikán alapuló