Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 3 (14. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP):
770 Megnyitom a részletes vita negyedik szakaszát az ajánlás 6. és 7. pontjai alapján. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. Megadom a szót ismételten Pap János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Dr. Pap János jelzi, hogy nem kíván szóln i.) Képviselő úr, bár írásban jelezte felszólalási szándékát, jelzi, hogy ehhez a vitaszakaszhoz nem kíván szólni. Ezért elsőként megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Bár nem mi adtuk be azt a két törvénymódosító javaslatot, amelyet nyilván részletesen fog majd indokolni Karsai József és Pásztohy András közül Pásztohy András, a másikat pedig Herbály Imre képviselőtársam adta be, de mind a kettő a helyi birtokhasznosítási tanácsok működésével kapcsolatos. Ez egyrészt jelzi azt a zavart, amelyet az előterjesztő is érezhet, hiszen nincs minden rendben ezen a területen. Az általános vita szakaszában is felmerült, hogy a törvényjav aslat az általunk is megbecsült agrárkamara hatósági szerepét nagymértékben megnöveli. Emlékeztetőül idézem a törvényjavaslat 5. §ából azt a mondatot, miszerint "a területi agrárkamara településen termőföldtulajdonnal rendelkező, illetőleg termőföldet has ználó és mezőgazdasági tevékenységet is folytató személyek - ide értve a jogi személy képviselőjét is - közül legalább három tagból álló helyi birtokhasznosítási tanácsot választ." Azaz egy törvény által megjelölt nem állami szervezet választja ki a helyi birtokhasznosítási tanácsok tagjait. Közismertek azok az adatok is, miszerint a kis jövedelmű termelők kilenctizede kilépett az agrárkamarából az elmúlt évben. Éppen ezért olvastam érdeklődéssel mindkét törvénymódosító javaslatot, és a magunk részérő l partnerek vagyunk abban, hogy akár a bizottságban egy bizottsági javaslatot, akár a plenáris ülésen egy továbbgondolt, megfontolt indítványt, amely kompromisszumot fogalmaz meg, támogatni fogunk. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszön öm szépen, képviselő úr. Megadom a szót kétperces időkeretben Pásztohy András képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Lezsák Képviselő Úr! Köszönöm az észrevét elét, való igaz, hogy a Karsai képviselőtársammal, valamint külön Herbály Imre képviselőtársammal benyújtott módosító indítványokat a saját bizottságunk sem szavazta meg, ugyanis mi is éreztük, hogy itt korrigálni kell, mert feszültségeket tartalmaz, és ne m igazán szolgálja a helyi gazdálkodók részvételét a földbirtokpolitikai tanácsban. (Lezsák Sándor: Hasznosítási!) Elnézést, birtokhasznosítási tanácsban. Bizottsági módosító indítványt nyújtunk be, a holnapi bizottsági ülés fogja tárgyalni, és ez a bizot tsági indítvány tartalmazza mindazon képviselőtársaink véleményét, akik ebben megnyilatkoztak, üljenek azok bármely oldalon is a parlamenti patkó szerint. Úgy gondolom azonban, helyes törekvése képviselőtársaimnak, így szocialista párti képviselőtársaimnak is, hogy próbáljunk egy olyan kompromisszumra jutni, amely lehetővé teszi, hogy a helyi gazdálkodók, a helyi érdekképviseletek - és ebben valamilyen agrárkamarai koordináló szerepet adjunk , mindenki, a helyi társadalom szereplői, a helyi önkormányzat de legáltja is tudjon részt venni ebben a nagyon fontos munkában. Hiszen itt tulajdonképpen arról van szó, hogy az adott település határában lévő földet kihasználja az adott település és a családok, gazdálkodók boldogulására, és ebben nagyon kényesen kiegyens úlyozott szerepet kívánok szánni minden érintettnek.