Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 3 (14. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
742 majd egyszer a munkákat meg tudja kezdeni - rendelkezésre állván a megfelelő humán- és gépinfrastruktúra , akkor valamikor elkezdheti; az üzlet biztosítva van. Mindebből az következik, hogy feltételezhetően nem a zalaegerszegi eset az egyetlen, ahol jóval nagyobb pénzt kaszált - mert ezt már beinkasszálta egyébként a MAK, és annak két tagja, a Vegyépszer és a Betonútépítő , mint amennyiért a helybéli magyar alvállalkozóval a munkát elvégezteti. Tehát itt nem arról van szó, hogy a magyar vállalko zó jól jár. Nem, a magyar vállalkozó rosszul jár, ki van zsigerelve, de ki van zsigerelve a magyar adófizető is, aki ilyen feltűnően laza és felelőtlen módon elköltött pénzhez fizette be az adóját. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret let eltét.) Mind a 38 esetet egyenként fogjuk kivizsgálni, képviselő úr, és amint a részletek rendelkezésre állnak, erről tájékoztatjuk a parlamentet és az ország közvéleményét. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Mandur Lá szló) : Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetségétől, "A Fideszkormány lakáspolitikája" címmel. Frakcióvezetőhelyettes úr, parancsoljon, öné a szó. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az előző kormány kommunikációjában nagyon erőteljesen jelent meg a lakáspolitika, a fiatalok lakáshoz jutásának segítése, ez a szándék. Magam fiatal emberként elmondtam már ebben a Házban, ho gy ezt nagyon fontos dolognak tartom, és minden bizonnyal minden fiatal képviselő a parlamentben fontosnak tartja ezt, függetlenül attól, hogy melyik párt padsoraiban foglal helyet. Az előző kormány lakáspolitikáját többször kritizáltuk az előző ciklus ide jén, mondván: a hitelek nem jutnak el azokhoz, akik valóban rászorulnak ezekre a hitelekre, és mondván, hogy nincsen megfelelő kontrollingrendszer az erre a célra szánt kormányzati pénzek elköltése során. Most azonban, ha szabad némiképp ebben a témakörben maradva, de mégis témát váltva, áttérnék nem a kormányzatnak, hanem a kormánynak, a Fideszkormánynak a lakáspolitikájára. Az elmúlt ciklusban - és sajnos, azóta is - előbukkannak az előző kormányhoz kapcsolódó sajátos lakásügyek. Ezek közül szeretnék néh ányat megemlíteni. Nézzük a Fideszkormány lakáspolitikáját államtitkári szinten! Minden bizonnyal emlékeznek arra az ügyre, amikor egy fideszes képviselő Kecskemét főterén műemlék jellegű épületben bérelt 114 négyzetméternyi szociális bérlakást, havonta 1 2 540 forintért. Ő az Orbánkormány egyik minisztériumának államtitkára, politikai államtitkára volt. Minden bizonnyal érdemes megvizsgálni az Orbánkormány lakáspolitikáját miniszteri szinten is, hiszen emlékszünk arra a volt kisgazda miniszterre, aki pus ztán azért utasított el egy gellérthegyi luxuslakást, mert az számára nem volt megfelelő minőségű, ezért egy másik, Árvácska utcai villára kellett cserélni azt. És emlékszünk arra az ügyre is, amely nem olyan régen itt a parlamentben is szóba került, a táv ozó ifjúsági és sportminiszter után a gyermek, ifjúsági és sportminiszternek még fél évig kell fizetnie a szintén II. kerületi luxusház bérleti díját, majdnem félmillió forintot havonta, mindezt, tudjuk, olyan jogszabályi környezetben, amikor is tisztségü k megszűnése után a távozó minisztereknek nem jár szolgálati lakás. A legutolsó hírek már nem államtitkárokról és nem miniszterekről, hanem magáról a volt miniszterelnökről szólnak. Tudjuk, hogy több képviselő indítványozott vagyonnyilatkozati eljárást Orb án Viktorral szemben. Azt kívánják tisztázni ebben az eljárásban, hogy a volt miniszterelnök vagyongyarapodása milyen összefüggésben áll hivatalosan bevallott jövedelmével. Aki figyeli a sajtót és figyeli a parlament munkáját, az hallhatta, hogy egyre több ek véleménye az, hogy feltűnő aránytalanságban áll a korábbi vagyonnyilatkozatokban megjelölt vagyoni