Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 18 (9. szám) - A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP), a napirendi pont előadója:
140 határozathozatalt megelőzően.) A képviselő úr jelzi, hogy majd a határozathozatalt megelőzően kíván szólni. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra a következő ülésünkön kerül sor. A családok hajléktalanságának megelőzésérő l szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Kósáné dr. Kovács Magda, Vidorné dr. Szabó Gyöngyi, Horváth Csaba és Schvarcz Tibor, valamint Béki Gabriella képviselők önálló indítványát H/63. számon, a szociális bizottság ajánlását pedig H/63/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót elsőként Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak, a napirendi pont előadójának. Öné a szó. KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP), a napirendi pont előadója : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem kell különö sebben indokolni, hogy a hajléktalanság a velünk élő történelemnek egy olyan drámai, új társadalmi jelensége, amely megrázza a közvéleményt, megrázza a hétköznapi embereket, és természetesen figyelmeztető jel a politika számára is. Tudjuk, hogy több tízeze r hajléktalan emberrel élünk együtt, és azt is tudjuk, hogy a hajléktalanságot, általában a nyomorúságot vonzzák a nagyvárosok, vonzza maga a szociális ellátás, és vonzza az a tény, hogy a városokban, különösen a nagyvárosokban a társadalom szélére szorult emberek könnyebben tudnak vegetálni, mint a kistelepüléseken vagy a falvakban. Nem lehet vitás, hogy a hajléktalan embertársaink iránt felelősséggel tartozunk, és őket életben kell tartanunk. De tudnunk kell azt is, hogy a hajléktalan életforma nagyon kön nyen rögzül, és a társadalomba való visszavezetése azoknak, akik esetleg már hosszú évek óta élnek hajlék nélkül, nagyon nehéz. Nehéz az életforma rögzülése miatt, de nehéz azért is, mert a közvélekedés stigmatizál, és a kitaszítottság végletessé, végleges sé válik. Ezért határozati javaslatunk megpróbál a hatékony változtatás irányába elmozdulni, és az egyetlen igazán eredményes megoldás a megelőzés lehet csupán. A határozati javaslatunkban a kormánytól a hajléktalanság megelőzését segítő intézkedések megté telét kérjük. Először is azt kérjük, hogy legyen egy olyan vizsgálat, szülessen egy olyan szociális térkép, amelyből kiderül, hogy kik azok, akik elindultak a hajléktalanná válás társadalmi lejtőjén, kik azok, akiket leginkább fenyeget a fedél elvesztése. Sok mindent tudunk, de még több mindent nem tudunk. Tudjuk azt, hogy az első hajléktalanok egy összeomlott régi nagyipar kárvallottjai voltak, akik kiszorultak a munkásszállásokról, és egy remélt öregkori elemi biztonság helyett az utca lett az otthonuk. Ő k, azt hiszem, ma már a társadalom szélére sodródtak, és azok közé tartoznak, akikről azt mondtam, hogy a kizáródás, a hajléktalansággal járó kisodródás rögzülhet. De a kör természetesen ennél sokkal szélesebb, hiszen hajléktalanná válhatnak a családi trag édiák, válások kárvallottjai, hajléktalanság veszélyezteti azokat a kereső szegényeket, akiknek a jövedelme nem elég ahhoz, hogy a bérleményük, lakásuk költségeit fizessék, hogy a közüzemi díjakat fizessék, és ha abból kell választaniuk, hogy esznek, gyógy szert vesznek vagy közüzemi díjat fizetnek, akkor a közköltségek fizetését halasztják el. De hajléktalanná válhatnak az ellentmondásos és néha kegyetlen jogi szabályozás áldozatai is.
