Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. június 11 (7. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KISS PÉTER foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter:
367 egyensúlynak, mármint hogy a dolgozókat a részvételi jog alapján az üzem, a vállalat, a cég döntéseiben olyan részvételi jogok illetnek meg, amelyeket önök most elvonnak az üzemi tanácsoktól és az üzemi megbízottaktól, és átadják a fél évszázaddal ezelőtti munkaügyi kapcsolatelképzeléseken alapuló szakszervezeti szférán ak. Önök megnövelik a szakszervezeti tisztségviselők munkaidőkedvezményét, sőt kötelezővé teszik a fel nem használt kedvezmény kifizetését, amely természetesen levonás alapján a cég működési költségeit fogja növelni, holott ezzel a költséggel, gondolom, j óléti intézkedéseket vagy éppen béremelést is bevezethetnének. Ezek azok a főbb szempontok, tisztelt előterjesztő képviselőtársaim, amelyek miatt a Magyar Demokrata Fórum nem fogja támogatni a javaslatukat. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fides z és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Most a további képviselői felszólalások következnek a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben. Írásban sokan jelezték hozzászólási szándékukat, de időközben kétperces hozzász ólásokra is lehetőséget kértek néhányan. Elsőként megadom a szót Sümeghy Csaba képviselő úrnak, a Fidesz képviselőjének, kétperces hozzászólásra. DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány napja uralkodik a jelenlegi kormány, és máris a gyá vaság és a kétszínűség árnyéka vetődik a kormányra a munka törvénykönyve kapcsán. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Igen, ha valaki nem hallotta volna, a gyávaság és a kétszínűség szót használtam. A gyávaságot azért, mert ez a kormány nagy előszeretettel h asználja a társadalmi párbeszéd - az ő fogalmazásában érdekegyeztetés - fogalmát, de meg kell állapítanom, hogy irtózik ettől. Irtózik, ez visszavezethető 1994ig, amikor a társadalmigazdasági megállapodásnál egy csúfos kudarcot vallott; innentől kezdve t ulajdonképpen a kormány mindig kibújt az érdekegyeztetés alól, ez megmaradt a szóbani kívánságok listáján, a gyakorlatban nem működött, olyannyira, hogy 1997ben, pont Kiss Péter miniszter úr regnálása alatt, az érdekegyeztetés átszervezése ürügyén tulajdo nképpen másfél évig nem is működött ez az intézményrendszer. Hozzáteszem azt is, hogy 199597ben a munka törvénykönyveket rendszeresen egyeztetés nélkül terjesztették elő; természetesen nekünk szemrehányták, amikor mi a munka törvénykönyvét módosítottuk. Gyávaság egyébként azért is, mert amit a kormány nevében a miniszter úr elmondott a munkanélküliség kezelésével kapcsolatban, az a szlogeneken kívül semmiféle érdemleges választ nem tartalmaz, és kétszínű azért, mert ahogy Balsai István frakcióvezető képvi selőtársam is elmondta, tulajdonképpen az üzemi tanácsoknak jelentősen csökkentik a hatáskörét azzal, hogy elveszik a kollektívszerződéskötési jogot, látszatintézkedések vannak. Látszatintézkedések vannak tulajdonképpen a dolgozói, a munkavállalói jogok h elyreállításában is, hiszen ezek a mai munka törvénykönyvében is megtalálhatók, és tulajdonképpen semmi másról nem szól a történés, mint az egyes szakszervezeti vezetők kedvezményéről. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az ülé svezetést átadom Mandur alelnöktársamnak. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kiss Péter miniszter úrnak. Köszönöm az együttműködést. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) KISS PÉTER foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én megértem, hogy a most ellenzéki képviselők tapasztalataik alapján irtóznak a társadalmi párbeszéd kategóriájától, megértem az előző négy év tapasztalata alapján, de ebből nem kell azt a következtetést levonni , hogy szabad olyat is mondani, ami nem igaz.