Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 24 (3. szám) - A Házbizottság ajánlása a Magyar Köztársaság Kormányának programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalási időkeretének felosztásáról - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
74 mert az ön kormányzatokat a demokratikus intézményrendszer alappillérének tekinti. Ez a partneri viszony jó alapot teremt ahhoz, hogy megvalósítsuk a "Cselekedni, most és mindenkiért!" című kormányprogramban megfogalmazott nagyívű közigazgatási reformot, amely az önk ormányzati rendszer egészét és továbbfejlesztését, a közigazgatás egészét egyaránt érinti. A reform tekintetében újragondoljuk majd a települési önkormányzatok funkcióját, a kistérségek funkcióját, a megyék és a régiók szerepét. Engem bizakodással tölt el az, hogy tegnap az önkormányzati bizottságban a meghallgatáskor az ellenzéki pártok képviselői is ezt a programot megalapozottnak, jónak és az önkormányzatok számára hasznosnak tartották. Tisztelt Országgyűlés! Van egy fontos eleme ennek a programnak, amel y megítélésem szerint a demokratikus intézményrendszer kialakítása óta a legnagyobb léptékű változást hozza majd Magyarországon. Ez a választott regionális önkormányzatok kialakítása. A választott regionális önkormányzatokra megítélésünk szerint azért van szükség, mert az állami túlhatalom korlátozása és a decentralizáció egy modern, az állampolgárok érdekében sokkal inkább álló közigazgatás kereteit adja majd meg. Programunknak ez a része az eddigi vitában mindösszesen egyetlen kritikát kapott, amikor Dávi d Ibolya miniszter asszony azt mondta, hogy a közigazgatási reformra vonatkozó kormányprogramrész, amit itt megfogalmaztunk, nem esik egybe a lakosság igényével. A miniszter asszony nem fejtette ki, hogy az ő megítélése szerint mi a lakosság igénye, és mié rt nem esik egybe. Mindösszesen utalt arra az aggályára, hogy a regionális önkormányzat székhelyére esetleg messzebbre kell utaznia majd az állampolgároknak, ha az ügyeiket intézik. Szeretném önöket megnyugtatni, hogy a választott regionális önkormá nyzat funkciói decentralizált funkciók, amelyek a kormánydöntések decentralizációját jelentik nagyrészt, és nem a mostani megyei önkormányzati funkciókat, amelyeket a mostani megyei önkormányzat gyakorol. Szeretném hozzátenni azt, hogy az én tapasztalataim szerint az emberek, a lakosság azt várja az államigazgatástól, hogy gyorsan, sorbaállás nélkül, indokolatlan várakozás nélkül, szakszerűen és pontosan kielégítse az igényeit. (15.10) Hogyha ezzel egyetértü nk, akkor azt hiszem, e tekintetben is megalapozatlan a kritika, amelyet az új kormánynak szánt, miniszter asszony, hiszen éppen a közelmúltban önök hoztak olyan döntést, amikor átadták a vállalkozói igazolványok átadását az okmányirodákhoz - június 30ig áll ez rendelkezésre ingyenesen a vállalkozóknak , és naponta tudósítanak arról az újságok, a rádió, a televízió, hogy óriási a sorbaállás, a türelmetlenség, magyarul: az államigazgatás nem gyakorolja jól az állampolgárok érdekében a funkcióit. Az új korm ány egy korszerűbb közigazgatási struktúrában arra készül, hogy az állampolgárok mindennapi megelégedésére végezze a dolgát. Ez a nagyívű program, amelynél bátran terveztünk, nyugodtan mondhatom, hogy megalapozottan 2006tól fog majd érvénybe lépni, tehát a választott regionális önkormányzatok, az átalakított megyék 2006tól fogják majd azt a szerepet betölteni, amelyet fölvázoltunk ebben a programban. De tisztában vagyunk azzal, hogy az önkormányzatok számára az elkövetkezendő négy évben is szükségesek biz onyos változtatások, elsősorban a finanszírozás kérdésében. Hogy az új kormány partneri viszonyt kíván kialakítani az önkormányzatokkal, azt az is jelzi, amit majd önök rövidesen tapasztalni fognak, hogy az első száznapos programban meghatározott béremelés ek - amelyek jelentős részét az önkormányzatokon keresztül fogják majd megkapni a közalkalmazottak - minden egyes forintját az önkormányzatok a költségvetésből támogatásként megkapják. Ez nem volt gyakorlat az elmúlt négy évben. Számtalan olyan béremelésrő l tudunk - pedagógusbéremelésről, más közalkalmazotti béremelésről , amikor a kormány bejelentette az örömhírt, majd az önkormányzatok küszködtek azzal, hogy hogyan teremtsék meg ennek a forrását. Én egyetlen olyan polgármesterrel, önkormányzati vezetőve l nem találkoztam az elmúlt években, akinek mondjuk, a 2001es vagy 2002es költségvetésben a béremelések fedezete az önkormányzati költségvetésben rendelkezésére állt volna. Ezen változtatni fogunk. Már a 2003as költségvetésben megkezdjük a kormányprogra m négy évre szereplő célkitűzéseinek a végrehajtását.