Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. június 11 (7. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Kósa Lajos (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - "Miért akadályozza a kormány az ellenzéki városok fejlődését?" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
332 Arról van ugyanis szó, mint az már nagyon sokszor elhangzott, hogy a '97es nyom vonalkijelölés úgy határozta meg az M3as nyomvonalát, hogy Polgártól Tiszavasvári felé fordul északra, majd onnan keletre, Nyíregyházára. Ebben a programban a Debrecent összekötő autópályaösszeköttetés, az M35ös 20152030 között volt megvalósítandó, le galábbis ez volt a célkitűzés. Ugyanakkor, mint kiderült, ez a nyomvonal természetvédelmi területre esik, tehát meg kellett változtatni a nyomvonalat, és most Polgártól délre fordul, Görbeháza irányába, majd Pródtól fordul Nyíregyháza és Debrecen felé. A választásokat követően ugyanakkor nagyon sok összevissza nyilatkozat hangzott el különböző platformoktól, hogy nem ez lesz a nyomvonal (Közbeszólások.) , az Anyomvonalhoz térnek vissza; Debrecen autópályaösszeköttetése újra valami messzi időpontra tolód ik ki, s a többi, s a többi. Ez nagyon nagy nyugtalanságot váltott ki, hiszen mi úgy gondoljuk Debrecenben és HajdúBihar megyében, hogy az lenne az érdek, hogy Nyíregyháza is és SzabolcsSzatmár megye is, Debrecen is és HajdúBihar megye is kapjon autópál yát. Mégpedig egyszerre kapjon autópályát, mint ahogy ezt a megváltozott nyomvonal lehetővé teszi, sőt úgy, hogy egyúttal megvalósuljon a NyíregyházaDebrecen közvetlen autópályaösszeköttetés is. Mi úgy ítéljük meg, hogy a Dnyomvonal erre lehetőséget ad. Tehát tisztelettel kérdezem a kormány illetékes miniszterétől, hogy mi is akkor most a kormány álláspontja az autópályanyomvonal ügyben. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Megadom a szót dr. László Csaba miniszter úrnak. DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! A "Miért akadályozza a kormány az ellenzéki városok fejlődését?" című kérdésre azt szeretném először is válaszolni, hogy számomra nincsenek ellenzéki, illetv e nem ellenzéki városok Magyarországon. Különösen nem Debrecen, ahol születtem és felnőttem. Az autópályanyomvonal ügyében pedig azt gondolom, ebben a pillanatban, két héttel a kormány hivatalba lépése után azt lehet mondani, hogy ha bármi olyan indok van , ami szükségessé tenné, hogy felülvizsgáljuk a nyomvonal kérdését, akkor a kormány ezt nyilván meg fogja tenni. De természetesen figyelembe kell venni, hogy mind SzabolcsSzatmár megye, mind BorsodAbaúj, mind HajdúBihar megye szempontjából a lehető lego ptimálisabb legyen az autópályanyomvonal. Valóban, az is súlyos kérdés abban a térségben, hogy a Debrecen és Nyíregyháza közötti közlekedés kezd eléggé nehéz helyzetbe kerülni. De nyilván meg fogjuk találni a megoldást, és csak akkor fogjuk felülvizsgálni a korábbi döntést, ha ez szakmai alapokon elkerülhetetlenné válik. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. KÓSA LAJOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Egyébként magam is debrec eni lévén, nagyon büszke vagyok arra, hogy a kormányba Debrecen városa mindig tudott jó néhány, nagyon jeles képviselőt adni, korábban Pálinkás József, most László Csaba személyében. Ez számomra külön büszkeség és öröm, és úgy gondolom, minden debreceni íg y gondolkodik erről. A miniszter úr válaszához a következő kiegészítést szeretném fűzni. A két nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza között ez az autópályapolémia igen régen húzódó ügy. Azt szeretném kérni a kormányzattól, hogy ha ez nem mond ellent a közlek edéspolitikai és a költségvetési megfontolásoknak, tehát ha a megfelelő szakágazati vélemények egyébként ezt alátámasztják, fogadja el majd adott esetben vagy preferálja azt az álláspontot, amit a két térség, a két megye és a