Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 25 (4. szám) - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző:
168 nem tudjuk munkához juttatni, akkor ni ncs miről beszélni, hiába van egy 3 vagy 7 ezer forintos ösztöndíja, azzal nem tud élni a gyerek, és nem tudja a tanulására fordítani, a legtöbb esetben csak gyorssegélynek minősíthető. Tehát én úgy gondolom, hogy az ösztöndíjrendszert és a foglalkoztatási helyzetet szinkronhelyzetbe kell hozni. Sorolhatnám a problémákat, de úgy gondolom, hogy a problémák önmagukért beszélnek. Akár a Szocialista Pártot, akár bármely pártot nézzük, úgy gondolom, hogy most már eljött az az idő, hogy a romakérdést a súlyának m egfelelően kezeljük. Tisztelt Ház! Ma a cselekvés ideje van. Azért van a cselekvés ideje, mert olyan kormányprogram tervezetét tarthatjuk a kezünkben, amelyben több garancia van a magyarországi cigányság integrációs folyamatának felgyorsításához és azon em berek élethelyzetének a javítására, amit ez ideig nem nagyon tapasztalhattunk. Ha csak azt veszem, hogy a magyarországi cigányság államigazgatási rendszerbe való bekapcsolódását segítheti elő az a munka, amit elkezdett a Magyar Szocialista Párt, én úgy gon dolom, hogy az a kormánytervezet, amit a kezünkben foghatunk, erről szól, hogy a magyarországi cigányságnak is esélyt ad arra, hogy az államigazgatásba bekapcsolódjunk. Idáig nem volt erre példa, és én úgy gondolom, hogy ez is olyan fontos szegmense a prog ramnak, amit ki kell emelnünk. Továbbá én úgy gondolom, lehetne beszélni arról - visszatérve az oktatásra, mindenképpen meg kell említenünk , hogy a programcsomagban szerepel egy olyan tervezet, amely szerint ingyenessé teszi az óvodai ellátást. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném kiemelni ennek a fontosságát, mert én úgy gondolom, hogy nemcsak cigánykérdésről van szó, hanem össztársadalmi kérdésről. Az elmúlt időszakban nagyon sok cigány és nem cigány nem tudta óvodába járatni a gyerekét, és én úgy gondolom, el kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tudjuk letetetni az alapokat azoknál a gyerekeknél, akiktől azt várjuk, hogy a jövőt építsék. Én úgy gondolom, hogy a legfontosabb eleme többek közt ennek a programelemnek, hogy ingye nessé teszi az óvodai ellátást, és úgy gondolom, hogy a legfontosabb elemet nekünk támogatnunk kell. Sorolhatnám a problémákat akár a kulturális területen, akár a foglalkoztatás kérdésére is visszatérhetnék, de nem kívánok rátérni. Tisztelt Honfitársaim! T isztelt roma Honfitársaim! Önöknek is szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy "Cselekedni, most és mindenkiért!", mert ezt a kormányprogramot csak önökkel együtt tudjuk végrehajtani, a leendő közös koalíciós kormány, és most félre kellene tenni az elmúlt idős zak politikai hangulatát és a következő időszakra koncentrálni, hogy a program végrehajtható legyen. (13.30) Mondom ezt azért is, mert az elmúlt időszak valóban felkorbácsolta a kedélyeket, és remélem, hogy most már félre tudjuk tenni azokat a problémákat, amelyek némely esetben politikai arculatot vettek fel, annak érdekében, hogy egy ország tudjon egy olyan programot végrehajtani, amely fontos lehet az összmagyar társadalom életében. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Továbbra is bizal mat kérek a Magyar Szocialista Párttól ahhoz a munkához, amelyet nemrégiben kezdtünk el, és én hiszem azt, hogy az a megszólítás, amely megérintette a magyarországi cigányságot, eredményt fog elérni, és közösen, egymás mellett tudunk gondolkodni és munkát végrehajtani. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Képviselő úr, köszönöm. Mielőtt megadnám a szót Simicskó Istvánnak, megkérném Vidoven Árpád jegyző urat, hogy ismertesse a rendelkezésre álló időkereteket. DR. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 20 perc 1 másodperc, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportjának 10 perc 59 másodperc, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának 5 perc 17 má sodperc, míg a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának 5 perc 5 másodperc áll rendelkezésére.