Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 25 (4. szám) - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
152 gondolatokat, nemzeti mozgalommá kell tudnunk f ormálni a környezetünkért érzett felelősséget és az érte való aggódó cselekvést. Mindebből az következik, hogy önmagában egy kormány elégtelen ahhoz, és egy kormányprogram még inkább elégtelen ahhoz, hogy környezetünket megvédje. Ugyanakkor egy kormányprog ram, amely minden elemében a fenntartható fejlődés gondolatát mutatja, elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy ilyen mozgalom Magyarországon működhessen. Az emberek természetesen nem abból ítélik meg egy környezetvédelmi politika sikerét, hogy elkészüle, fol ytatódike, mint ahogy ígéri a kormányprogram, a nemzeti környezetvédelmi program, nem abból, hogy Magyarországnak lesze fenntartható fejlődés stratégiája, lesz, és nem is abból, hogy a nemzeti fejlesztési terv tartalmazzae az aktuális környezetvédelmi f eladatokat, mert tartalmazni fogja. Óbudán például azon fogják lemérni az emberek, hogy működike a környezetvédelem, hogy lesze park, ez a park tiszta lesze, kutyapiszokkal teli, avagy más. (12.10) Azt gondolom, ez is mutatja, hogy kizárólag a kormányon számon kérni dolgokat nem lehet. Azok az emberek, akik ma még nitrátos vizet kénytelenek fogyasztani, azon fogják lemérni a környezetvédelmi program működését, hogy lesze egészséges ivóvizük. Innen üzenjük nekik, hogy lesz. Azok az emberek, akik ma még a zon mesterkednek, hogy a szennyvizet valahogy elszikkasszák, kiütve egyegy téglát, azon fogják lemérni, hogy a csatornázás mennyire fedi le a területet úgy általában, de egész pontosan, konkrétan az ő csatornázásuk megvane. Ebben azt szeretnénk elérni, h ogy legalább a települések, lakások kétharmada csatornázott legyen. A honfoglaláskor, amikor eleink a Kárpátmedencébe érkeztek, halban, vadban, erdőben gazdag tájjal találkoztak. És ezt olyan hatalmas értéknek, kincsnek tekintették, hogy itt is maradtak. Az évek hosszú során ezek a kincsek - a föld, az erdők, a víz és a levegő - jelentősen megváltoztak. De ha okszerűen gazdálkodunk velük, és ezt látnunk kell, akkor mind az ország, mind pedig egyes nagyon fontos ágazatok versenyképességének a feltételeit te remtjük meg. Elég, ha arra utalok, hogy a magyar mezőgazdaság és az idegenforgalom sem nélkülözheti azt a környezeti megfontolást, amit a kormányprogram is tartalmaz. Talán legátfogóbban a mezőgazdaság az, amelyik mindazokkal az egyébként nemzetünk kincsei t jelentő elemekkel éli mindennapjait, amelyre nagyon számítunk. Biztosak vagyunk abban, hogy a nemzeti agrárkörnyezetvédelmi program, az a fajta tájgazdálkodás, amiről a kormányprogram mezőgazdasági fejezete szól, lehetőséget ad arra, hogy ne csak ma, ha nem jövőre is termőképes talaja legyen Magyarországnak, mégpedig igen gazdagon; lehetőséget ad arra, hogy örülhessenek a halászok is; még ha nem is úgy, mint annak idején a középkorban, amikor a Tiszáról úgy beszéltek, hogy kétharmada hal, egyharmada víz - fordított aránnyal is elégedettek lennénk. Ehhez azonban a Tiszát meg kell tudnunk védeni azoktól a döntően külső forrásokból származó szennyezésektől, amelyekre sajnos az elmúlt időszakban is akadt bőven példa. Nem lényegtelen, hogy milyen módszerekkel é rjük ezt el. TuriKovács Béla megemlítette, hogy egy szó nincs a természetvédelemről. Azt gondolom, téved. Nagyon pontosan fogalmaz a jogállami fejezet, hogy minden olyan törvényes kötelezettségnek eleget teszünk, ami jogalkotásban nyilvánul meg, márpedig mindmáig elmaradt a természetvédelmi törvény kormányzati és egyéb végrehajtási rendeleteinek megalkotása. Ezt - többek között - mielőbb pótoljuk. Azt gondoljuk, hogy a zöldgondolat nem a kormány egyedüli dolga. Személyes ügy. Medgyessy Péter aláírt egy 12 pontból álló nyilatkozatot a zöldszervezetekkel. Azt gondolom, hogy ez a személyes üggyé tétel egyik fontos lépése volt. A kormányprogram és annak háttéranyaga elegendő okot szolgáltat arra, hogy a cím, miszerint "most és mindenkiért", idővel azzal egészül hessen ki: és mindenkivel a tiszta Magyarországért. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :