Országgyűlési napló - 2002. Az Országgyűlés alakuló ülése
2002. május 15 (1. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző:
36 választották meg, il yen nagy bizalmat kapott. Hadd mondjam el azt is, igen nagy dolognak tartom azt, hogy talán a magyar történelemben először nő tölti be ezt a tisztséget. (Taps.) Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Köszönöm önnek a megtisztelő felkérést és választóimnak a bizal mat. Megfogadom, hogy nemcsak azok miniszterelnöke leszek, akik rám szavaztak. 10 millió magyar állampolgár miniszterelnökeként fogok dolgozni, aki 15 millió magyar iránt érez felelősséget. (Taps.) Számomra e tisztség nem a szereplés, hanem a roppant felel ősség pódiuma lesz. Nem erőből akarok politizálni, hanem megértően és következetesen. Nem tetszetős rögtönzésekre törekszem, nem szónoki fordulatokra a cselekvés helyett, hanem kitartó, elmélyült, igényes munkára. Értékpárti, szegénységpárti, becsületpárti vagyok. (Derültség a Fidesz soraiban.) Szorgalom- és értelmiségpárti. Magyarpárti. Csöndesen, szorgosan és a teljesítményekben. Nem babérokra pályázom. Nem a fél, hanem az egész ország érdeke vezérel. Azért vállaltam e megbízatá st, hogy megnyugvást teremtsek végre ebben az országban, békét minden becsületes embernek, hogy a fortély, az ügyeskedés ne érjen többet a tudásnál, a tisztességnél, a türelemnél, a munkánál és a szellemi erőnél, az erkölcsnél. Tiszta, nyugodt, kiszámíthat ó Magyarországot szeretnék. Tiszta, barátságos szomszédi viszonyokat, melyben nemzeti érdekeink éppúgy érvényesülnek, mint erős nemzeti karakterünk. Maradéktalanul, méltósággal, másokat sohasem sértve. De nem tagadtam soha, hogy a szomszédságban a legfonto sabbak nekem, nekem is és úgy gondolom, nekünk is a véreink. Ez természetes. Értékrendemből a világ közeli és távoli magyarjainak csak előnyük lehet, hátrányuk soha. Nem azt akarom, hogy a következő négy év rólam szóljon. Szóljon tízmillió magyar emberről, tízmillió fontos emberről! (Taps.) Nem hiú ábránd, hogy a magyar politikai életben megjelenhet a tárgyilagosság és a lovagiasság. Szeretném, ha Európában is erről lennénk híresek. Európaiságunk magyar legyen és becsületes, megbízható, pontos, barátságos, a világ, Európa és mindenekelőtt a magyarság érdekeiről soha meg nem feledkező! Köszönöm, elnök úr, a megtisztelő felkérést. Köszönöm a figyelmüket, tisztelt Ház, és bár úgy gondolom, a következő napokban, amikor az új kormány programjá t bemutatom, alkalmam lesz arra, hogy szóljak a mai kormányról, a mai kormány teljesítményéről, engedjék meg, hogy azt megelőlegezve egy mondattal annyit mondjak, hogy köszönjük azt a munkát, amit a mostani kormány, a távozó kormány végzett. Köszönöm szépe n a figyelmet. (Taps. - Dr. Medgyessy Péter lelép a szónoki emelvényről, kezet fog Orbán Viktorral és Mádl Ferenccel, majd elfoglalja a helyét a képviselői padsorokban. - Nagy taps az MSZP soraiban. - Dr. Medgyessy Péter képviselői helyén feláll.) Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszterelnökjelölt úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottságban megállapodás született abban a kérdésben, hogy a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló T/10. számú, Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor képviselők önálló indítványának tárgyalása és határozathozatala során a Házszabálytól való eltérésre tesznek javaslatot. (20.00) A javaslat szövegét kézh ez kapták tisztelt képviselőtársaim. Felkérem Világosi Gábor jegyző urat, ismertesse a házbizottság javaslatát. Jegyző úr! DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző : A házbizottság javaslata a Házszabálytól való eltérésre. A házbizottság a Házszabály 23. §ának n) pontjáb an foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek: