Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 26 (252. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - CSURKA ISTVÁN (MIÉP):
295 interjúban: "A legf ontosabb talán az, hogy megértettem: kormányozni nagyon nehéz." Volt ebben a mondatban némi alázat, aminek oly sokan vannak híján a magyar közélet szereplői közül. Azonban hamar kiderült, hogy ez a kormány nem az alázatot, a szolgálatot, hanem a hatalom kí nálta eszközök birtokában az egészpályás letámadás eszközét választotta. Meggyőződésem szerint ez a Fidesz szempontjából stratégiai, Magyarország szempontjából pedig történelmi tévedésnek bizonyult. Ezen az úton ez a kormány, semmilyen kritikát meg nem hal lgatva, eljutott odáig, hogy semmibe vette az ellenzéket, minimálisra korlátozta a társadalmi párbeszédet, megnyirbálta a nyugdíjakat, a korábbinál mélyebbre taszította a mezőgazdaságot, elfelejtkezett az egészségügyről; nem csökkentette, sőt tovább növelt e a társadalom egyes csoportjai és az ország egyes területei közötti különbséget; megkerült vagy megsértett törvényeket. De ami még ennél is messzebb vezet: fokozatosan teret engedett annak a hangnak és hangulatnak, amely alkalmas a társadalom nyugalmának, békéjének megzavarására. Pedig az európai demokratikus hatalomgyakorlás kereteibe nem illeszthető be semmiféle kirekesztés, nem fér bele a faji, vallási, világnézeti, etnikai vagy bármely más alapon történő megkülönböztetés; nem fér bele az sem, hogy vala ki a kollektív bűnösség vádjával illessen egy népcsoportot. Ezért, ahogy nem tartjuk elfogadhatónak a Benešdekrétumok tartalmát, úgy nem tartjuk elfogadhatónak azt sem, ha ideológiai, politikai alapon nyúl bárki a kollektív elmarasztalás és megbélyegzés e szközéhez, legyen az akár a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is. Tisztelt Ház! Mi mindig ellenállunk annak, hogy azon az alapon vegyük fel a harcot, hogy egyik oldalon vannak a tiszták, másik oldalon a gonoszok; hogy az egyik oldalon állnak a hazafiak, a másik oldalon a hazaárulók. Mi továbbra sem fogunk engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket ne partnereknek, vetélytársnak, hanem kiiktatandó ellenségnek tekintsük. Továbbra is kerülni fogjuk, hogy beleugorjunk azokba a lövészárkokba, amelyeket el lenfeleink ástak számunkra. Ha ellenfeleink az országnak károkat okozó politikát folytatnak, azt megmondjuk ugyan, de nem nevezzük őket nemzetellenesnek, a haza árulóinak. Az utóbbi időben a kormány és hívei nem csupán a nemzeti eszme és a keresztény érték rend egyedüli letéteményeseinek tekintik magukat, hanem hovatovább a tiszta múlt kizárólagos letéteményeseinek is. Nem csupán azért szegülünk szembe ezzel a gondolattal, mert a mögöttünk hagyott évtizedek nem írhatók le a makulátlan tisztaság és a sötét go noszság küzdelmeként, hanem azért sem fogadjuk el ezt a hamis, primitíven egyszerűsítő beállítást, mert tudjuk, hogy akik az állítólagos tiszta múlt folytatóinak tekintik magukat, a legkevésbé sem tartoznak azok közé, akik az első követ vethetnék másokra. Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor 1992ben, a Fidesz pécsi kongresszusán elmondott beszédéből idéztem. Lehet, hogy meglepő, de mi egyetértünk az akkori Orbán Viktor akkori gondolatával. És még valami: Bibótól tudjuk, hogy demokratának lenni annyi, mi nt nem félni. Mi ehhez fogjuk tartani magunkat. Már csak azért sem félünk, mert sokan támogatják a törekvéseinket, mert sokan kitartottak mellettünk ezekben az években is. Köszönjük nekik. És köszönjük azoknak is, akik ugyan nem minket akarnak választani, de szabad akaratukból akarnak dönteni április 7én és 21én. Meggyőződésünk szerint ők vannak többen, akik nem szeretik az acsarkodást, nem szeretik a gyűlöletkeltést. (10.30) Azok, akiknek négy év kormányzás és minden mesterkedés sem vette el a kedvüket a ttól, hogy magyarként Magyarországon jól érezzük magunkat és attól sem, hogy továbbra is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ebben az országban akarják leélni az életüket. Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraib an.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Csurka István frakcióvezető úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja. CSURKA ISTVÁN (MIÉP) :