Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez -" Kinek jó a Bábolna Rt. tönkretétele?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
213 részvénytársaság sorában, amelyet a kormányzat az országgyűlési többséget felhasználva úgynevezett magánosításra kijelölt. Azonban voltak ennek előzményei, akik nem lepődtek meg, azok számára, h iszen ez a cég kétszeres veszteséget termelt, mint ami tervezve volt, közel négymilliárd forintot az elmúlt évben. A másik ilyen hír, ami a menesztését jelentette a vezetésnek, már jelzett valamit, hogy ezzel a korábbi zászlóshajóval valami készül. Ezt val ószínűleg valaki már kinézte magának, a 60 ezer hektár földterülettel együtt. És ezek után az állampolgárok, az adófizetők joggal kérdezhetik, hogy az a Bábolna, az a részvénytársaság, amely eddig a magyar mezőgazdaságnak az egyik meghatározó eleme volt, a mely bemutatóként, génállományt tekintve magyar ősi fajtáknak a fenntartásában szerepet vállalt, a technológiai fejlesztést vitte, most miért kerül ilyen pillanatok alatt a választások előtt magánosításra. Leegyszerűsítve ugyanis az történt, hogy az egyik legvonzóbb mezőgazdasági vállalatot a kormánynak sikerült leépítenie, sikerült veszteségessé tenni, és most, valószínűleg igen jó áron, már azok számára, akik a vételben részt vesznek, magánosítani. Ezek után kérdezném: kinek volt jó, kinek az érdeke a Báb olna Rt. tönkretétele? Várom a válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Kékkői Zoltán államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Bábolna Rt. tönkretétele senkinek sem jó és senkinek sem érdeke. A tulajdonos ÁPV Rt. a kormánnyal együtt azon fáradozik, hogy a rentábilis működtetés feltételeit megteremtsék. Ezzel kapcsolatban f elhívom a képviselő úr figyelmét az alábbiakra. A Bábolna Rt. 2001. január 1jétől nem tartozik a tartósan állami tulajdonba sorolt társaságok körébe. Ezen döntés indokoltságát az említett törvény vitájánál lett volna alkalma a képviselő úrnak kétségbe von ni és az ellenkezőjéről a tisztelt Házat meggyőzni. A törvény értelmében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak Bábolna esetében megszűnt a szakmai véleménynyilvánítási lehetősége. Ebből következően a Bábolna Rt. sorsát érintő tulajdonosi dö ntésekről a tárca érdemi információkkal nem rendelkezik. A Bábolna Rt. az előzetes értékelések szerint a korábban kalkuláltnál valóban nagyobb veszteséggel zárta a 2001. évet. A Bábolna Rt. jelenlegi vezetőinek vagy a mostani kormá nynak aligha lehet felróni, hogy a baromfiágazatnak folyamatos piacvesztéssel kell szembenéznie. Ma már nemcsak a volt szovjet és iraki, iráni piac szűkült be, de azt is tudomásul kell venni, hogy a kereskedelem liberalizálása nyomán a highline hibrid a m agyar piac jelentős részét is elhódította. Tisztelt Képviselő Úr! A mezőgazdaság problémáit hivatalból és közelről nem ismerő képviselőtársak az interpellációból azt gondolhatják, hogy az egész bábolnai gazdaság került az MFB tulajdonába. Kötelességemnek t artom megnyugtatni a tisztelt képviselőtársakat, hogy a Bábolnát naggyá tevő lótenyésztési ágazat Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. néven 2001. augusztus 1jével az rt.ből kiválva megkezdte működését, és tartósan állami tulajdonban marad, a kormánynak ninc s szándékában ezen változtatni. Az ÁPV Rt. a jó gazda gondosságával igyekezett megoldani az rt. problémáit. Megbízta az Erste Bank Befektetési Rt.t a gazdálkodás helyzetének pontos felmérésével és az életképes vállalkozás megteremtésére irányuló javaslat kidolgozásával. A szakértői vizsgálat eredményeként született az a döntés, hogy a Bábolna Rt.t az MFB részére kell átadni a privatizálást megelőző reorganizálás, majd értékesítés céljából. Nem a Bábolna Rt. tönkretételéről van tehát szó, csupán arról, hog y a tőkeemelési kötelezettséggel járó privatizáció érdekében célszerű leválasztani a Bábolnától több napi járóföldre lévő és a hagyományostól teljesen idegen tevékenységet folytató egységeket.