Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Dr. Kóródi Mária (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Bilincsbe verve: az Orbán-kormány esete a diákját védő pedagógussal" címmel
203 A polgári kormány tehát visszapótolta az elvont forrásokat, és a minimálbér rendezésével valóban nagyon sok embernek adott lehetőséget arra, hogy legalábbis a minimálbérnek nevezett juttatásból, ha szerény mértékben is, d e fenn tudta tartani magát. A minimálbér emelése sérelmesnek tűnhet a képviselő asszonynak. Én csodálkozom rajta, hogy nem annak örül, hogy több pénzt tudtunk adni az embereknek, hanem inkább a bérarányok torzulását panaszolja fel. Ez kétségtelenül igaz, a bérarányok torzulása valóságosan rossz közérzetet eredményez az egészségügyben is. De örömhírt kell közölnöm a tisztelt Országgyűléssel, hiszen nemrég ért véget a kormányülés, amelyen 606,8 milliárd forintos konszolidációs pluszpénzt ítélt meg a kormány a z egészségügy területére. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) Még egyszer elmondom: négy év alatt 606,8 milliárd forint áramlik be az egészségügybe. (Zaj, közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiban.) De még ennél is fontosabb, és talán jó hír az egészségüg y dolgozóinak (Általános zaj. - Az elnök csenget.) , és boldog vagyok, hogy én mondhatom el, hogy ennek több mint a fele az egészségügyi dolgozók bérére fog fordítódni. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) Ma a polgári kormány meg tudja hirdetni az egészségü gy konszolidációját, és tovább kormányzunk 2003 és 2006 között, tehát ezzel a jelentős többletforrással számolhat az az egészségügy, amelyben a konszolidáció együtt az önök által sok esetben kórháztörvénynek aposztrofált intézményi törvényünkkel és az egés z egészségügy szolgáltató rendszerének átgondolt, európai szintű struktúrába helyezésével, a magyar egészségügy végre kulturális, történeti és gazdasági hagyományainkhoz méltó, magas színvonalon tudja ellátni a feladatait. Köszönöm szépen. Kérem válaszom e lfogadását. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Vojnik Mária képviselő asszonyt, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. (Zaj, közbeszólások. - Az elnök csenget.) DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Ez a közalkalmazotti bértábla (Dr. Vojnik Mária felmutatja a bértáblát.) , akikről beszéltem és akiknek a sérelmét elmondtam, ebbe a sávba sorolódnak. Azt mondja államtitkár úr, hogy jó lesz nekik majd, ha önöktől kapnak négy évet. A kórházi alapdíjak az egynegyedével érnek kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Sasvári Szilárd: Bokrosnak mondd!) , az ágazatban a forráshiány nagyobb, mint amikor átvették a kormányzást. Ne ígérjenek 400 százalékot, mert nem tudják megtartani! Erre az évre kellett volna a konszolidációs alapokat megteremteni! Jövőre ez már a mi dolgunk lesz. Erről szavazzanak! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Derültség a Fidesz padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Képviselő asszony nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 152 ige n, 82 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkári választ. Dr. Kóródi Mária (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Bilincsbe verve: az Orbánkormány esete a diákját védő pedagógussal" címmel