Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Font Sándor (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Európába, de mindahányan, azaz tudjuk-e tartani azt a stratégiai szándékunkat, hogy a vidékfejlesztésre és a mezőgazdaságra szánt uniós támogatáshoz belépésünk után minél hamarabb hozzájussunk" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
185 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten, mindannyiunk által ismerten, az Unió köz zétette azt az elképzelését, hogy milyen rendszerben gondolja a csatlakozni vágyó országok vidékfejlesztését és mezőgazdasági közvetlen támogatását finanszírozni. Ez Magyarországra nézve egy kedvezőtlennek tűnő bejelentés, és ezzel a bejelentéssel nyilvánv alóan a magyar közvélemény élesen foglalkozik. Azonban meglepő, hogy ezen, mint említettem, Magyarország egészére nézve egyelőre kedvezőtlennek tűnő bejelentés kapcsán az ellenzék szinte ugyanazt a stratégiát követi, mint amit a kedvezménytörvénynél, azaz megpróbál kihátrálni egy olyan nehéz helyzetben a tárgyalásokat folytató kormány és a stratégiát kialakító nemzet mögül, amely ebben az esetben pont azt kívánná meg, hogy megerősítsük azokat a szándékainkat, amelyeket mi meg szeretnénk valósítani esetleges en a belépésünk kapcsán. A Magyar Demokrata Fórum ebben a helyzetben éppen ellenkezőleg, meg szeretné erősíteni, és azt kívánja, hogy az elképzelt céloknak megfelelően a kormány továbbra is nagyon szilárdan és az össznemzeti érdeket szem előtt tartva tarts a meg azokat az elképzeléseket, amelyekkel kapcsolatosan kialakított álláspont a következő: belépésünk kapcsán - ha lehetséges, azonnal , a teljes körű támogatást, a közvetlen támogatást is kapja meg a magyar vidék és a magyar mezőgazdaság. Nem gondoljuk, hogy uniós tagságunk esetén hátrányosabb helyzetű állampolgárokként szeretnénk egyáltalán kapcsolódni az Európai Unióhoz. Ezért kérdezem a miniszterelnök úrtól, hogy tudjuke tartani azt a stratégiai szándékunkat, hogy a vidékfejlesztésre és a mezőgazdasá gra szánt uniós támogatásokhoz belépésünk után minél hamarabb jussunk hozzá. Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Mé lyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Font Sándor! Köszönöm szépen, hogy a kérdést felvetette, és a Magyar Demokrata Fórumnak is szeretném megköszönni, hogy az európai uniós tárgyalások ügyében ez idáig töretlenül támogatta a tárg yalásokat vezető kormány célkitűzéseit. Szeretném megköszönni azt, hogy a legutóbbi időszak valóban korábbinál nehezebb tárgyalási helyzeteiben sem hagyta cserben az ország nemzeti érdekeit, és nem fordult szembe, nem támadta hátba a tárgyalásokat vezető m agyar kormányt. Nagyon remélem, hogy a tárgyalások sikeres lefolytatása érdekében elengedhetetlenül szükséges összefogás szélesebb lesz annál, mint amit ma a kormánykoalíciós pártok nyújtani képesek. Higgyék el nekem, az ország érdekét ma az szolgálná, ha pártállásra való tekintet nélkül minden politikai párt, korábbi vitákra való tekintet nélkül minden érdekképviseleti szervezet egységesen sorakozna fel, és ezzel is erősítené a kormány tárgyalási helyzetét. Nem azért, mert a kormánynak ez jó, hanem mert m a az összefogáson és az egységen múlik az, hogy milyen eredményeket tudunk elérni a magyar gazdák számára a brüsszeli tárgyalásokon. Aki tehát ma támogatni akarja a magyar gazdákat, támogatni akarja az ő jövőjüket, kérem, támogassa a kormányt, hogy jó ered ményeket tudjunk elérni az ő számukra. (13.50) Ami az esélyeket illeti, azt tudom mondani önnek, hogy 1999ben - mint tegnap ezt volt módom elmondani - még úgy álltunk, hogy a gazdák direkt kifizetéses támogatást nem kapnak. Szerencsére a brüsszeli álláspo nt elmozdult, ma már egy 2030 százalék közötti sávban vagyunk. Jó esélyt látok arra, hogy ha összefogunk és egyesítjük az erőinket, akkor még jobb eredményeket is el tudunk érni.