Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 4 (250. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
117 Koalíció Pártjának a politikája alapjában véve arra irányul, hogy a kisebbségi magyarok egyenlő polgárai lehessenek annak az országnak, amelyben élnek, tehát emancipálódjanak, és integrálódjanak abba a társadalomba, abba a politikai közösségbe, amelyben élnek. Ezzel szemben az a politika, amit a Fidesz választott, ez a politika elválasztja a kisebbségi magyarokat attól a környezettől, amelyben élnek, és óhatatlanul szembe is állít ja velük. Ez a politika lehetetlen helyzetbe hozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, ezért is mondták el, hogy bármiképpen, mindenáron jöjjön létre valamiféle kompromisszum a státustörvény ügyében a magyar és a román kormány között. A kompromisszumo t az Európai Unió nyomása is kikényszerítette, és így született meg ez a bizonyos OrbánNastase megállapodás, amely viszont a magyarországi magyarság számára szült egy olyan problémát, amellyel a magyar társadalom szemlátomást nem nagyon akar megbékélni. T isztelt Képviselőtársaim! Ez bizony egy tévút, amelyre az Orbánkormány a magyar kisebbségek sorsának segítésében tévedt. Szeretném hangsúlyozni, mind a két út, a kisebbségpolitika útja is, amit az előző kormány követett, és státustörvény útja is a magyar kisebbségek helyzetén kíván javítani, csak eltérő módon. Orbán Viktor miniszterelnök azonban azt képzeli, hogy a magyar társadalom konszenzussal áll e mögött az út mögött, a státustörvény útja mögött, és ez a feltevés ragadtatta őt a Gazdasági Tanács múlt heti ülésén arra a kijelentésére, hogy aki ezzel nem ért egyet, az mintegy kiírja magát a nemzeti konszenzusból, és nincs joga arra, hogy beleszóljon az ország jövőjének alapvető kérdéseibe. Nagyon antidemokratikus ez a közelítés, de arra kell felhívnom a miniszterelnök úr figyelmét, hogy a közvéleménykutatások ma már azt mutatják, hogy a lakosság többsége nem ért egyet azzal az úttal, amit a kormány választott, jó lenne, ha újragondolná múlt heti állításait. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy a kormány részéről senki nincs jelen, így eltekintek attól, hogy megkérdezzem a kormány képviselőjét, hogy kíváne reagálni. Ugyancsak napirend utáni fels zólalásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, "Politika és lelkiismeret, legyen iránytű Széchenyi István életútja" címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Képvisel őtársaim! Az Országgyűlésben, a bécsi szülőháznál, előadásaimon sokszor szóltam a legnagyobb magyar nemzetet gyarapító szép cselekedeteiről, de még nem beszéltem arról, hogy Széchenyi István politikai döntéseit, megalapozott terveit és arra épülő tetteit n emcsak a gondolkodás mérhetetlen mélysége irányította, hanem érzékeny lelkivilága is. A legnagyobb magyar komplex látásmódját, döntéseit mindig szembesítette tiszta lelkiismeretével. Naplójában 1826. december 10én az alábbiakat rögzíti: "Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat! Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! Segíts nekem, hogy minden szenvedelmet elfojthassak magamban! Engedd, hogy a világon mindent lelkem igaz alázatáv al szemlélhessek!" Az állandó cselekvés lázában élő Széchenyi elsősorban a haza gyarapításáért fáradozott. "Adó és két garas" című írásában rögzíti, hogy "Én Magyarország férfias felvirulása után sóvárgok. Minden, bármi hasznos legyen is egyébiránt, mi e v égcélhoz nem vezet, nem közelít, nem elégíti ki lelkem szomját." Magyaróvárott 1847. november 18án beszédében hangsúlyozta: "Én érzem, hogy független vagyok mindenben, de a közjótól igenis függő vagyok." Széchenyi István a közjóért való fáradozása során m inden alkalommal igazolta, hogy lelke mélyén is tisztelte, szerette jobbágyait, a szegényeket. A legnagyobb magyar gondolataival,
