Országgyűlési napló - 2001. évi téli rendkívüli ülésszak
2001. december 18 (249. szám) - Az Országgyűlés következő ülésének összehívása - Az ülés bezárása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
153 magának. A 2., 3., 4. vonal természetesen nem ideologi zál, egyszerűen be akarja hozni jó évtizedes hátrányát a privatizációban, az újraosztogató műveletekben. (20.50) A téves, illetve szent - álszent - cél érdekében semmi sem tűnik drágának. Hamis árkok húzásával, félelem szításával, valamint profi narancsos délibábok sorozatgyártásával vélik gyengíteni a démonizált és az ebben a formában nem is létező ellentábort. A korszerű, jó marketinggel eladott hazugság is hazugság. Egy ideig hatni, áltatni, altatni lehet vele, de romboló és önpusztító hatása jóval nagyo bb. Vagy mindegy, hogy mit hoz a jövő, csak jövő áprilisig eltartson a kábulat? Tisztelt és éppen már karácsonyi ünnepre készülődő, fideszes Főpolgártársak! Az 198889es reformszocialisták nevében kérdezem: hát ezért harcoltunk mi együtt '88 tavaszától '8 9 őszéig a régi rend ellen? S ezért harcoltunk mi '89 nyara óta a demokratikus játékszabályok szerint egy darabig egymás ellen is? A rendszerváltást megélő magyar nép nevében pedig kérdezem: érdemes ezért a kis házi ideológiáért a békétlenség, a fortélyos félelem felé terelgetni a fél országot? Köszönöm a figyelmüket, és áldott karácsonyt kívánok. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A miniszter urat nem kérdezem meg ismételten, mert feltételezem, hogy nem kíván reagálni. (Jelzésre:) Kí ván reagálni, miniszter úr? (Dr. Fónagy János: Egy mondat, elnök asszony.) Miniszter úr, öné egy mondatra a mikrofon és a szó is. DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Dr. Géczi Jó zsef Alajos felé:) Lévén, hogy azt hiszem, életkorban azonosak vagyunk képviselőtársammal, engedje meg, hogy én is áldott, békés karácsonyt és egy nyugodtabb új esztendőt kívánjak. És kérem, hogy az elnök asszony és a munkatársai is engedjék meg nekem, hog y ugyanezt kívánjam. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr, rendkívül kedves gesztus volt. Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (dr. Szili Katalin) : T isztelt Képviselőtársaim! Mai ülésnapunk végére értünk. Az Országgyűlés következő ülését 2002. február 4ére összehívom. Az ülés bezárása ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtá rsaim! Valamennyi Munkatársunk! Megköszönöm eddig végzett munkájukat, s mivel ez az év utolsó ülésnapja és azt zárjuk le, így az egész évi munkájukat. Kívánok munkatársainknak, képviselőtársaimnak s mindenkinek, aki figyelemmel kíséri jelenleg is mai munká nkat, szeretetteljes karácsonyt és békés, boldog új esztendőt. Viszontlátásra 2002. február 4én! Pihenjenek jól, jó éjszakát kívánok! (Taps.) (Az ülés 20 óra 51 perckor ért véget.)