Országgyűlési napló - 2001. évi téli rendkívüli ülésszak
2001. december 18 (249. szám) - A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
128 területen. A felállt Olimpiai Pályázatelőkészítő Bizottság naponta komoly feladatokka l segíti és egészíti ki ezen előterjesztés háttérfeladatrendszerének megvalósítását. Azt gondolom, hogy tíz esztendő óriási idő arra, hogy meg tudjuk valósítani ezt a valóban komoly országépítő nemzeti programot. Én tizenegy esztendővel ezelőtt lettem Göd öllő város polgármestere, és pont Baráth Etele volt az, aki akkor a romos állapotú, még ki nem ürített Grassalkovichkastéllyal kapcsolatosan a kormány részéről egy határozati javaslatot készített elő, hogy 100 millió forint felújítási, állagmegóvási pénzt kap a kastély. Kérem szépen, ma már többen voltak ebben az intézményben, ebben a csodálatos kastélyban, és valóban ennek a továbbfejlesztéséről beszélünk ma már. Számunkra akkor álomként megfogalmazott cél volt, hogy ez a kastély az ország és a nemzetközi nyilvánosság elé tárulhasson, és a magyar nemzeti kultúra értékeit be tudja mutatni. Kérem szépen, ez nem álom, hanem valóság, sőt valóság az is, hogy az a térség, az az épület, az az intézmény ma már az ország egyik kulturális központja. Azt hiszem, hogy erre alapozva, nem pesszimistán kell megfogalmazni a véleményeket, hanem optimistán, hiszen a nemzet többsége - a közvéleménykutatások alapján - már ma is gondolatban e csodálatos szándék mögött van. Azt hiszem, ha elhisszük magunkról, hogy az elmúlt 1011 esztendőben ez az ország mit tudott teljesíteni - nem kell elhinni, csak meg kell nézni; picit hátra kell nézni, és megnézni azt, hogy mi történt ebben az országban , akkor egyáltalán nem szabad pesszimistán a jövő elé nézni. Azt kérem a képviselőtársa mtól, aki azt mondta, hogy 2000 milliárd forint - bizonyára neki már vannak megvalósíthatósági tanulmányai, hiszen ő megjelölt egy összeget, én még nem tudom mennyi, ez majd nyilván el fog készülni a határozati javaslat alapján, azt kérem , hogy legyen eg y picit optimistább ebben a tekintetben, és segítse a nemzet lelkének felemelkedését ezen országépítő program kapcsán. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képvise lője. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném megnyugtatni Gémesi képviselő urat, hogy én nagyon optimista vagyok. Optimista vagyok, hiszen ennek az országnak van esze, ebben az országban az embereknek van eszük, és nem hagyják magukat me galapozatlan elképzelésektől félrevezetni. (19.00) Mindamellett a vitára a magam részéről kész vagyok, csak akkor annak vitának kellene lennie. Tehát arra lenne szükség, hogy Gémesi képviselő úr vagy majd a miniszter úr, ha esetleg válaszol, akkor ne azt m ondja, hogy mi pesszimisták vagyunk, hogy mi el akarjuk venni a nemzet örömét, hanem próbálja meg érvekkel, számításokkal alátámasztani azt, hogy igen, az előttünk álló tíz évben valami egészen más lesz a helyzet, mint az önök kormányzásának ebben a három és fél évében volt; ebben a három és fél évben nem volt pénz, mert a költségvetésből nem jutott pénz autópályára sem, mert ami autópályára jut, az hitelből megy. Metróra nem jutott állami pénz Budapesten. El kellene önöknek magyarázni! Ebben a négy évben o lyan ütemben növekszik a magyar gazdaság, mint se előtte, se utána. Ebben a négy évben mégsem volt erre lehetőség, nem voltak erre források. Önöknek számításokkal kellene bizonyítaniuk, mielőtt egy ilyen dologgal elénk állnak, hogy a következő tíz évben en nek a feltételei biztosíthatók. Ezt önök nem tették meg. És addig optimizmusról beszélni, s ugyanakkor légvárakat építeni, és a más pénzéből - mint ahogy a '91es Orbán Viktor felhívta rá a figyelmünket - nagylelkűnek és nagyvonalúnak lenni nem lehet; a sa ját pénzéből mindenki megteheti - a más pénzéből, az adófizetők pénzéből nem.