Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 3 (220. szám) - Az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális ellátást érintő egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egé... - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
99 Az alapvető gondot az jelenti, hogy az Európai Közösségek Tanácsának a 85/433. számú irányelve, amely lényegében szükségessé tette e törvényjavaslat benyújtását, kimondja, hogy a diplomákat - és a mellékletben részletezi, hogy mely intézmények által kiállított diplomákat - egyenrangúként el kell ismerni, ami maga után vonja azt, hogy semm iféle szakmai jellegű vizsgáztatást nem lehet ebben a körben a fogadó államnak végezni. Az okozza a zavart, hogy az előterjesztő az eredeti javaslatával azt javasolja, hogy ha külön jogszabályban meghatározott ismereteket és az egészségügyi tevékenység gya korlásához általában szükséges magyar nyelvi ismereteit bizonyította. Magának az irányelvnek is ellentmond azonban, hogy egy sorral feljebb azt mondja, hogy ha megfelelő szakképesítést igazoló hazai oklevél kiadására egyébként jogosult oktatási intézmény á ltal erre a célra szervezett bizottság előtt eredményes szakmai vizsgát tett. Ez a része is sántít, de majd egy kapcsolódó módosítóval ezt korrigáljuk. Abban is egyetértés van közöttünk, hogy nagyon tág az a fogalom, hogy az általában szükséges magyar nyel vi ismeret alatt mit értünk. Mindannyian tudjuk, mert a szakmában dolgozunk, hogy az egészségügy nyelvezete speciális nyelvezet, a betegekkel való kommunikáció mindenféleképpen igen magas szintű anyanyelvi ismeretet feltételez. Tulajdonképpen a polémia köz öttünk abban van, milyen módon lehet érvényt szerezni annak, hogy a jelölt, aki itt akar dolgozni és az európai irányelvben meghatározott szakmai feltételeknek megfelel, milyen módon tudja bizonyítani azt, hogy valóban birtokában van a magyar nyelv ismeret ének olyan szinten, hogy a betegellátás veszélyeztetése nélkül folytathasson tevékenységet. Nyilvánvalóan ez nem feltétlenül minden szakterületre vonatkozik. Ezért javasoljuk azt az 5. ajánlási pontban, hogy az adott egészségügyi tevékenység gyakorlásához szükséges magyar nyelvi ismeretét bizonyítsa, hisz ekkor lehetünk biztosak abban, hogy valóban megfelelő tevékenységet tud az egészségügyön belül folytatni, habár ezt még majd kapcsolódó módosítóval picit finomítani fogjuk. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Felszólalásra megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP. DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szeretném még egy picit tová bbgondolni az eddig elhangzottakat, nem vitatkozva azzal, hisz az én személyes véleményem is az, hogy a külföldről, az Európai Unió országaiból majdan hozzánk érkező, egészségügyi képesítéssel rendelkező személyek alkalmazásakor a törvényjavaslatban vázolt hoz képest a magyar nyelvi ismeretekről sokkal alaposabban, jobban meg kell győződni. Azt hiszem, e tekintetben közös a szándék, az eredeti előterjesztés kívánnivalókat hagy maga után. Ebben tehát nincs vita, és én azt gondolom, ha nagyon alaposan megnézzü k az európai uniós direktívákat és az uniós országok gyakorlatát, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az EUszabályozásban is vannak kiskapuk, és igen tág tere van a nemzeti keretek között eltérő szabályozásnak. Valóban az a helyzet, hogy a dolgozók, egyá ltalán az állampolgárok, az uniós állampolgárok Unión belüli szabad mozgása prioritást élvez, az a négy szabadságjog egyike, és ez így igaz, így érvényes az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőkre is, hiszen mindazok az egészségügyi képesítésű személye k, akik a képzés meghatározott sztenderdjeit teljesítő képzési formákban vettek részt és szereztek diplomát, jogosultak egy másik tagállamban regisztrálásra és munkavégzésre. Tehát úgy fogalmazhatunk, hogy ilyen körülmények között a regisztrálás és a munka végzési jog automatikus és kölcsönös. Mégis a tapasztalat az, hogy a jelenlegi Unióban, a 15 országban is tulajdonképpen nem nagyon nagy a vándorlás, a migráció az egészségügyi képesítésű személyek tekintetében. Ennek sok oka van, de valamilyen mértékben m inden ország egyfajta, önmagában diszkriminatívnak nem nevezhető módon igyekszik a saját orvos- és gyógyszerésztársadalma védelmét biztosítani. Például Görögországban a munkát vállalni kívánó
