Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A földtulajdon és a földhasználat kérdései" címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
964 Mint korábban már utaltam rá, a földtulajdon, illetve a földhasználat a kilencvenes évek elején bekövetkezett sajátos privatizáció következtében élesen elvált egym ástól. Ez egyfajta bizonytalanságot is okozott a termelésben, egyrészt törvényi korlátja van a hosszú távú bérleti viszony megvalósulásának, másrészt a tulajdonosok elöregedése, illetve az állandó számolgatás arra késztette a bérbe adókat, hogy lehetőség s zerint minél rövidebb bérleti viszonyt létesítsenek, ugyanakkor a bérlők kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hiszen nem tudhatták, hogy a lejáró szerződéseket a tulajdonosok meg kívánjáke hosszabbítani. A bizonytalanság következménye, hogy hosszú távú tal ajerőutánpótlásra, illetve talajjavításra nem vállalkoznak a bérlők. Tisztázatlan, hogy kit terheljen például a vízelvezetés megoldása, az öntözőrendszerek a szétaprózodottság miatt nehezen működtethetők. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a termelés bizt onsága szempontjából sokkal kedvezőbb, ha bérleti hasznosítás helyett igazi tulajdonos igazi tulajdonosként, megfelelő méretű gazdaságban tud dolgozni. A kormányzatnak is meg kell tehát találni azokat az eszközöket, amelyekkel az ilyen farmer típusú gazdas ágok kialakulását segítheti. Megfelelő támogatásokkal kell segíteni az optimális földtulajdonméret kialakulását, a szétszórt parcellák egyesítését. Ideális állapot az, ha a gazdálkodó család akár a termelés helyszínén lakva, birtokát koncentrálva tud dolgo zni, a piaci követelményekhez igazodva. Tisztelt Képviselőtársak! Az idei őszön több olyan törvény is elénk kerül, amely ennek segítésére hivatott, sőt már az elmúlt napon meg is kezdődött egy olyan törvényhely vitá ja, amely indirekt eszközökkel, adó- és illetékkedvezménnyel segítheti a birtokkoncentrációt. Itt nyilván a családi gazdaságok földvásárlásának az adókedvezményen, illetve illetékkedvezményen keresztüli támogatására gondolok. Tisztelt Országgyűlés! Végezet ül engedjék meg, hogy egy idézettel fejezzem be mondanivalómat. Az idézet "Az új évezred küszöbén" címet viselő polgári kormányprogramból származik, és azt hiszem, igen körültekintően fogalmazza meg, hogy miért is törekszik a polgári kormányzati többség a családi gazdaságok kiemelt erősítésére. Az idézet így szól: "A családi gazdaságok legfontosabb társadalmi feladata a vidék polgárosodásának előmozdítása. Ezek nemcsak a nemzeti össztermékhez való hozzájárulásokkal mozdítják elő a közjót, szerepük ennél sok kal több. Hozzájárulnak a vidéki népesség helyben tartásához és a megélhetés biztosításához, a hagyományok megőrzéséhez és az embert körülvevő természet és a következő generációk sorsáért való felelősség megerősítéséhez." - ennyi az idézet. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezen gondolatok szellemében igyekezzünk a szükséges törvényi módosításokat végrehajtani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces időkeretben megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Végigülve ezt az egész ülésszakot, az jut eszembe, milyen jó is len ne, ha tulajdonképpen azok a sarokkérdések, amiket itt nagyon sokfelől próbáltak érzékeltetni, és nagyon fontos, hiszen az agrárium ügye egy rendkívül fontos dolog, esetleg hasonló példa erejével bírna, és hatpárti egyeztetésre menne. Lehetne esetleg egy o lyan hozadéka majd ennek - tudom, egy picit idealista vagy illuzórikus elképzelés , mint volt annak idején az integrációs törvényjavaslatnak, amit a Ház kilencvenvalahány százalékosan szavazott meg. Tehát ez lenne az ideális. (12.50) Ugyanakkor valóban ko nszenzusnak kellene lenni szétaprózódottság tekintetében, egyebekben. Itt azért megjegyezném, hogy bizonyos kultúrák esetében - főleg a homoki területeken, ahol alacsony