Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A földtulajdon és a földhasználat kérdései" címmel politikai vita - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BOROS IMRE (FKGP):
960 Az egyik leglényege sebb - Bauer képviselőtársam itt épp a földről beszélt , aktuális természetesen a mezőgazdaságban a földről beszélni, hiszen nincs az a virtualizáló képesség, amely elvirtualizálhatná a földet a mezőgazdaságtól. Tehát mint alapvető körülmény, az kell. A m últban is kellett, most is kell. Először is tudni kell, hogy kié, mit csinál vele - bérli vagy mit csinál? Nyilvántartásokat kell csinálni. Az első demokratikus kormány alatt ennek a nyilvántartási rendszernek a kifejlesztése elindult, az önöké alatt meg l eállt. Nem szerették a transzparenciát? Hát ugye nem? Nem nagyon... (Dr. Kis Zoltán: A kataszteri programot ki állította le?) Például a '95ös egyik ilyen program, amely '98 végén még dolga végezetlenül állt ott, épp, amikor megé rkeztem a hivatalomba, halt el a földnyilvántartási rendszer következtében. Nem volt rendesen felkészítve. Ezért '99ben egy újat kellett beállítani, amelyet most valósít meg a mezőgazdasági miniszter. Helyesen mondja Bauer képviselőtársam: a földről fölfe le kell a dolgokat fölépíteni. Aztán folytatnám. (Mayer Bertalan: Ne tedd!) Tehát a '9497es korszak olyan nagy érdeklődést nem tanúsított a rendszerekre, az új típusú gazdálkodásra való átállásra - tőkét se sokat juttattak önök sem! (12.30) Juttattak egy kétszer 50 milliárdos csomagot - (Jelzésre:) csak egyszer , jórészt a termelőszövetkezeteknek, amit most sok köszönettel ütemezgetnek át, de a rendszerek kifejlesztésének területén túl sok előrelépés nem történt. Remélhetőleg bejutottunk abba a végső fáz isba, hogy most már a termőföld kapcsán - amit talán kevésbé kellene ilyen, hogy mondjam, harcos módon védenünk, ha tudnánk, hogy kinek a kezén, hogy s mint van; az önök jóvoltából ezt még mindig nem lehet pontosan tudni - hamarosan azonban utolérjük magun kat. Ebben ön és önök bízhatnak, ezt meg tudjuk önöknek ígérni; ez már az egyik kolbásza annak a véres hadműveletnek, amit önök itt felvázoltak. (Francz Rezső: Süsd meg!) Sült kolbász is, főtt kolbász is, az jön ki a végén. Más dolgokról is beszéljünk! A k ülönböző egyéb nyilvántartási rendszerek, az állategészségügy, növényegészségügy - hozzá se szóltak ezekhez a dolgokhoz; hány szarvasmarhánk van, milyen fajtájúak, tejelő vagy nem, egészségügyi dolgok vagy nem. Növényegészségügyi nyilvántartások, exportüg yekben a határokon átlépő áruk vizsgálati rendszerei - európai uniós követelmény, állítólag ott akarunk mi megkapaszkodni. Egyébként az ügyben nagyon jó, virtualizált szlogeneket rengeteget láttunk; emlékszem arra is, hogy 2000 táján az akkori minisztereln ök, az akkori külügyminiszter már bent látott minket az Unióban. Közben ezek a dolgok nem mentek - volt egy kis ellentmondás, egy kis lyuk. Ebben a keservben, ami aztán végül a polgári kormánynak bezuhant, osztályrészül jutott, és még nagyobb tempóra ösztö nözte, nos, ezek az évtizedes mulasztások bent vannak. Úgyhogy tessék ebben a felelősségben minimum részt vállalni, ha lehet, akkor a nagyobb részt, az oroszlánrészt átvállalni! (Dr. Orosz Sándor: A SAPARDért is?) Folytatnám, hogy hogyan... Persze, hogyne , erről is lehet beszélni. (Dr. Szanyi Tibor: Kellene!) Több program van folyamatban, egyrészt, amit otthagytak 1995ben; amit lehetett, megmentettünk belőle. A '97eseket már meg tudtuk megmenteni, ami a mezőgazdaságra vonatkozott, olyanokat mint - mindj árt megnézem... (A jegyzetei között keresgél.) - intézményfejlesztés, minőségbiztosítás, növényegészségügyi rendszer, regionális fejlesztési programok; az is ott maradt szépen. A '97. 05ös program, a vidékfejlesztés, ami a mezőgazdasághoz szorosan kapcso lódik, hiszen új dimenziókat nyit a vidéki emberek részére, most fejeződik be. 19972001 - szóval azért valahol, tudják, voltak itt lemaradások. 1998ban ismét sajnos csak az év végére sikerült ezt az egyezményt aláírni, mert nem volt előkészítve, de 16 mi llió euró értékben állategészségügy, növényegészségügy, közös agrárpolitika kivitelezéséhez szükséges intézményfejlesztés, minőségbiztosítás, vidékfejlesztés - program program után, és ez a következő években is így van.