Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A földtulajdon és a földhasználat kérdései" címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - FONT SÁNDOR (MDF):
956 egyéb kategóriában. Közgazdaságilag ugyan egy olyan korlátos jószág, a mely nem szaporítható, nem gyarapítható. Ezért amikor erről tudunk, egy ilyen jószágról tudjuk, hogy annak az értéke is rendszerint különleges szokott lenni. De Magyarországon ez még sincs így. Máshol nagyon komoly értékekkel bír a földterület, Magyarorszá gon nem. Keresni kellene az okát, hogy miért nem. Ma jelenleg a prompt, azonnali helyzetben ez azt jelenti, mert nem gazdaságos a rajta való művelés, ezért nincs érdek, nincs az a felhajtóerő, ami oda hatna, hogy a termőföld ára növekedjék. (12.10) Ugyanak kor tudjuk, hogy a földtulajdonosok döntő többsége ma, jelen pillanatban eszköztelen, teljesen kiszolgáltatott. Ennek az igazi oka, ha megnézzük, bizonybizony a 45 év szocializmusnak az időszaka, amikor eszköztelenné, kiszolgáltatottá tette a magyar gazdá t, majd pedig egy, hála istennek, megtörtént rendszerváltás után ugyan próbálta az akkori kormányzat visszahelyezni ebbe a tulajdonformájába, de az eszköztelensége és a kiszolgáltatottsága sajnos mind a mai napig nem szűnt meg. Ez tette igazán kellemetlen körülmények közé a magyar gazdát, és ez az eszköztelensége és kiszolgáltatottsága vezetett oda, hogy ma nem gazdaságos a tevékenység. Ezért kerül abba a helyzetbe, hogy nálunk esetlegesen nagy árnak számít az az összeg, amit felkínálnak neki, külföldön ez minimális összeg. Megindult az a gondolkodás, mi lesz, amikor uniós tagok lehetünk. Eldőlt kérdés, mondhatnám, nem kérdés: az Unió tagjai szeretnénk lenni. Abban a helyzetben, amikor most, akik miatt egyáltalán a magyar gazda ebbe a kiszolgáltatott helyzet be kerül, szerintem nem egészen etikus hirtelen a magyar gazdáért aggódni. Márpedig itt folyamatosan ezt halljuk. Amennyiben itt eldőlt kérdés az uniós tagság - úgy érzem, ez számunkra eldőlt kérdés , akkor most azt kell föltenni, hogy a jelenlegi helyzet ben mit lehet egyáltalán tenni. Állítom - a Magyar Demokrata Fórumnak ez egységes véleménye , hogy ezt a kérdést nem lehet közgazdasági szempontok alapján megközelíteni. Az ellenzéktől többször halljuk, hogy hatékonynak kell lenni, hogy alacsony önköltség űnek kell lenni, hogy minél nagyobb területet kell összefoglalva művelni, s a többi, s a többi. Tipikus közgazdasági jellemzőkkel írja le a mezőgazdaság ágazatát is. Teljesen téves ez a megközelítése ennek az ágazatnak; mint mondtam, a föld különleges jósz ág. Korlátos jószág; a föld összessége maga a haza. Ezért nem lehet csak közgazdasági fogalmakkal definiálni, és ebben gondolkodva majdan valami kiutat keresni. A termőföld kérdése egyben szociális kérdés, mentálhigiénés kérdés, lélektani kérdése egy orszá gnak, tehát szerintem társadalmi, össztársadalmi kérdés. Csurka István azt próbálta bemutatni, hogy nincs kiút, csak az önálló, az Uniótól való független út, ami biztosíthatja a magyar gazdáknak is a további életesélyt. Ellenben mégis tudjuk, hogy az Unió tagországain belül lévő gazdák, nem mondom, hogy a legmagasabb életszínvonalon az ottani viszonyok között, de jól élnek, mert megtalálták azt a formát, amiben ebben a gazdasági rendszerben tudnak élni. Nagyon komoly támogatási háttér van mögöttük. Miért? M ert ott, amit az előbb említettem, hogy szociális kérdés, mentálhigiénés kérdés is, kipróbálták a hetvenes években, hogy közgazdasági fogalmakkal próbáltak a mezőgazdasághoz nyúlni; tehát, aki nem hatékony, nem versenyképes, az tűnjön el. Eltűnt, de megjel ent a nagyvárosokban nincstelen proletárként, megjelent mentálhigiénés problémaként, megjelent devianciában, megjelent olyan környezetben, amelyre utána az a rendszer óriási pénzeket költött, hogy ebben az állampolgárt valahogy megmentse. Ezért végkövetkez tetésképpen ők is azt mondták, hogy nem lehet közgazdaságtani kérdés a mezőgazdaság, fordítsunk oda olyan támogatási eszközt, amely még így is olcsóbb, mint utána különféle társadalmi problémák szintjén kezelni ezt a kérdést. Ezért állítom, hogy a megoldás jelen pillanatban, ha már egyszer eldöntöttük, tudjuk és jó iránynak gondoljuk, hogy az uniós tagság segíthet Magyarország helyzetén, hogy ezen belül kizárólag hazai, nemzeti jogszabályalkotással védjük meg a hazai termőföldet, tegyük ezt olyan környezetb en, amelyre látjuk, hogy van példa - a dán modellt sokan emlegetik , de a Magyar Demokrata Fórum többszörösen hangsúlyozta, mindösszesen technikai kérdés, hogyan tesszük