Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 26 (226. szám) - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
875 képviselőcsoport vezérszónoka sem mondott elutasító választ, hanem módosító javaslatok benyújtásával vélik jobbítani a kormányzati előterjesztést. Én egyébként bízom abban, hogy m ost születnek meg ezek a kormány által minden bizonnyal támogatható, jobbító szándékú és tartalmú módosító indítványok, tehát akkor az eddig ki nem mondott "igen" is teljes összhangot fog szavazáskor a parlamentben eredményezni, és teljes egység jön létre a törvényjavaslat elfogadhatósága tekintetében. Az egyik kifogás összefoglalóan úgy hangzott, hogy az elmúlt három évben más sem történik, mint a szervezett bűnözéssel való fenyegetőzés. Ez az általános megállapítás, azt hiszem, inkább csak hangulatkeltés, mert azon jogszabályok megalkotását, amelyek a szervezett bűnözés visszaszorítására szolgálnak, ilyen módon minősíteni nem szabad, főként akkor nem, amikor közismert, hogy az 1980as évek közepe óta a szervezett bűnözés jelen van, és éppen annak a második szakaszát éli ma Magyarországon, tudniillik mai ismereteink szerint folyamatában a legális gazdaságba integrálódik. (A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalint Mádai Péter váltja fel.) A szervezett bűnözéssel szembeni fellépés szükségességének a felism erése is sokkal korábbra tehető. Már az 1994es rendőrségi törvény megalkotásakor is törvényi formát nyert ez a felismerés. De már 199697ben a korábbi kormány is tanulmányokat készíttetett annak megállapítására, hogy a szervezett bűnözés ellen mely fellé pés a legeredményesebb. Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy a hazai szervezett bűnözés létének a bizonyítása már öthat évvel ezelőtt, tehát a korábbi kormány működése alatt megtörtént. A másik ellenérv a törvényjavaslat rendelkezéseivel kapcsolatosan az vol t, hogy nem teljesen tiszta jogi fogalmakat használ, így például a kiemelkedő súlyú bűncselekmény meghatározásakor. A törvényjavaslat pontosan részletezi, hogy mit kell érteni kiemelkedő súlyú bűncselekmény alatt, nevezetesen a bűncselekmény akkor tekinthe tő ilyennek, és azok tekinthetők ilyennek, amelyeknél felismerhetők a szervezett bűnözés vagy a nemzetközi bűnözés ismérvei, vagy amelyeknek a tárgya a terrorizmussal, zsarolással, pénzmosással, a kábítószer- vagy fegyverkereskedelemmel, prostitúcióval, pe dofíliával, valamint az ezekkel összefüggésben elkövetett élet és testi épség elleni bűncselekményekkel kapcsolatos. Azért idéztem ezt ilyen hosszan, mert ennek sajnálatos aktualitása van, hiszen szeptember 5én folytattuk le az általános vita első részét, és akkor még nem tudtuk, hogy néhány nap múlva az emberiség békéje és biztonsága ellen milyen merénylet következik be New Yorkban és Washingtonban. Polgárok ezrei haltak meg, és ez egy olyan figyelmeztetés a világnak, amely egyben azt is jelenti, hogy egy etlen ország sem érezheti magát teljes biztonságban, nem hiheti azt, hogy ebben a kitágult világban független szigetként ilyen vagy hasonló veszélynek nem lehet kitéve. A védelmi program alkalmazására tehát kiemelkedő súlyú bűncselekmény esetében van csak lehetőség. Most láthatjuk igazán, hogy a terrorizmushoz, amely jogi értékelés szerint bűncselekmény is, önálló bűncselekmény, más bűncselekmények is kapcsolódhatnak, hiszen a tragédia utáni híradásokból értesülhettünk róla, hogy pénzmosással, fegyverkeresk edelemmel és sok hasonló más bűncselekménnyel összefüggő szervezőmunka előzte meg a terrorcselekmény végrehajtását. Tehát ha ennek a törvénynek aktualitása van, és ez most nem egyfajta kizárólagos érv e törvényjavaslat aktualitása mellett, akkor én azt his zem, most, a mai napon ezt már kétségbe vonni nem tudjuk. Bízom abban tehát, hogy a módosító javaslatok nyomán valamennyi képviselőcsoport támogatni fogja a törvényjavaslatot, és ezzel a tanúvédelem területén - hiszen nem kizárólag a szervezett bűnözés ell eni fellépést szolgáló törvényről van itt szó - olyan újabb elemmel gazdagodik a hazai jogi szabályozás, amely teljessé teszi a már meglévő tanúvédelmi rendszert. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :