Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 26 (226. szám) - Az ülésnap megnyitása - A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
871 csatlakozásunkat a törvényalkotás során elősegítsük, hogy a fejezetek tárgyalása 2001 végére befejeződjön, és a tárgya lások során vállalt kötelezettségeinket végre tudjuk hajtani. Erről vajmi keveset hallhattunk az ellenzéki frakciók részéről. A másik oka az, hogy a parlament olyan törvényeket fogadott el, amelyeket ezekben a törvényekben át kell vezetni. A harmadik oka a z országban végbement gazdasági folyamatok, így többek között a devizaliberalizáció kérdése, ami miatt több törvényt kellett módosítani. A negyedik oka pedig az, hogy a kormányprogramnak még mindig vannak olyan elemei, amelyek most kerülnek végrehajtásra. Ezeket az érveket véleményem szerint csak a kormánypárti frakciók vették figyelembe, és ők ezért támogatásukról is biztosították a kormányt a törvényjavaslat kapcsán, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Az ellentmondásokkal nagyon nagy probléma volt a ma i nap folyamán. Hadd emeljek ki egy elemet: többször elhangzott, hogy adócsökkentésre lenne szükség. Nos, ennek a törvénynek három olyan eleme is van, amely lényegében adót csökkent. Az egyik a már említett nyugdíjasok adózásának kérdése. Erre az egyik fra kció azt mondta, hogy nem tudja támogatni. Az egyik mondatában azt mondta, hogy adót kell csökkenteni, ha pedig adót csökkentünk, azt nem tudja támogatni. De ugyanez a helyzet a gyermekes családok 10 ezer forintos, természetben juttatott adómentes iskolake zdési támogatásával is. Ez is adócsökkentés, ami 550 ezer családot érint, de több frakció ezt sem tudja támogatni. Aztán ugyanez a helyzet a lakáscélú megtakarítások adókedvezményével is. Ez is adót csökkent, mégsem kapott támogatást bizonyos frakcióktól. Sok kérdésben tehát nagy az ellentmondás. Végül el kell mondanom, hogy a törvény elnevezését, megnevezését és kezelését illetően egy olyan szót használtak - katyvasz , amiről nem sikerült kinyomozni, hogy m it is jelent, de biztos, hogy negatív értelemben használták. Ezt kikérem magamnak azoknak az embereknek, polgároknak a nevében, akiknek ez a törvény a már említett kedvezményeket és juttatásokat adja. Nem lehet ezt a csomagot így nevezni, mert ezzel önök v éleményem szerint ezeket az embereket minősítik le. Azt a törvényt, amely támogatást biztosít emberek számára, nem szabad így nevezni és ezzel a parlamentet lejáratni. Én nem akarok egy bizonyos csomagot felemlegetni. Az nem kapott ilyen negatív jelzőt. Az akkori vita során az a csomag nem kapott olyan jelzőt, mint amilyet ez a benyújtott törvényjavaslatcsomag önöktől, aminek ismertettem a négy okát. Véleményem szerint ez azt minősíti, aki ezt a szót használta ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán. A mai na p bebizonyította azt, hogy a törvényjavaslatra szánt idő, a nyolc óra hosszú volt, de ez nem is csoda, hiszen tíz olyan törvénymódosítás van ebben a csomagban, amelyik összesen egy, kettő, három vagy négy paragrafusból áll. Kilenc törvény van, amelyik maxi mum három, és hat, amelyik csak egyetlen paragrafust módosít. A terjedelmet alapvetően a vámtörvény, az adózás rendjéről szóló törvény, a biztosításról szóló törvény, a számvitelről szóló törvény és az szjaról szóló törvény adja. Ezeknek viszont az alapve tő részei nem érintik a közvéleményt, hiszen ezek szakmai törvények, és ezért nem sikeredett igazából a törvény tartalmáról beszélni. Nem mondom, hogy nem volt, mert a kormánypártok és az ellenzék részéről is volt olyan javaslat, amit figyelembe fogunk ven ni. Mindenkinek köszönöm a kritikai észrevételeit, aki a törvényjavaslat tartalmával és a tényekkel foglakozott. Úgy gondolom, ezek az észrevételek meg fognak majd jelenni a részletes vita során is, és akkor majd tényleg a konkrétumokról tudunk beszélni. M ég egyszer mindenkinek köszönöm, aki a munkáját hozzáadta a mai napon a törvényjavaslat tárgyalásához. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita lezárására, a mód osító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnapunk végén kerül sor.